Kultúra és quilt

Meditáció

2011-12-22T05:32:00.003+01:00

Ez lett a címe az én japán kertemnek. Mivel végig kézzel varrtam, volt időm meditálni a "kavicsok gereblyézése" közben. A mérete 50x150 cm, amely furcsa arány olyan, mint a Ryonji száraz kerté (10x30 méter). Három oldalon magas vályogkerítés veszi körbe. Összesen 15 kő van benne három csoportban, aminek a jelentésére több kísérlet történt.

Na még egy

2011-12-17T20:17:00.002+01:00

Reagálva a megjegyzéseitekre, én is elmondanám a véleményemet az öt képről. Nekem egyik sem tetszik, de mindegyik más miatt.
Az első igazából nem giccs (a pillangó nem feltétlenül az), viszont nagyon zavaros, meg nem komponált munka.
A második anyag erősen giccses: panelekből építkezik, és arra apellál, hogy mindannyian szeretjük a télapót, meg a havat, meg azt a tucat-melegséget, ami a képből árad.
A harmadik kép sem giccs, hanem egy rossz (csúnya) quilt. Nincs kitalálva. A nagy kékségbe be van dobva néhány cowboy és ennyi.
A negyedik a legnagyobb giccs. A képről el kell mondanom, hogy olyan érzésem van, ez az utca Orvietóban van és én voltam ott, és teljesen el voltam olvadva a hangulattól. Lehet, hogy nem, de akkor is. Számomra a képet az andalgó pár teszi giccsé. Hatásos, szépen-aprólékosan megcsinált, de giccs.
Az ötödik - ugye - Fassett. Várnai Ica egy magánlevélben vetette fel, ami nekem is járt a fejemben. Van-e olyan, hogy egy művész direkt túlzásba viszi a cicomát, és ettől már inkább megmosolyogtató, amolyan cinkos összekacsintás a művész és a néző között? Fassett nekem "sok", de már annyira sok, hogy néha tetszik. Amúgy ő egyáltalán nem panelekből építkezik, (jó, vannak rózsák és egyéb virágok) hanem a színvilága teszi harsánnyá.
Ha Fassett giccs, akkor giccs az egész mexikói/latin-amerikai népművészet. Van nekem például egy igazi perui poncsóm kb. 7 éve, kétszer volt rajtam az utcán. Mindkétszer mindenki észrevette, hogy "hűha...", és nem tudtam, annak szól, hogy tényleg tetszik nekik, vagy annak hogy más is olyan túl harsánynak látja, mint én.
Amúgy csak érdekességképpen: még soha sem volt ennyi napi olvasóm, mint az elmúlt egy héten.

Tényleg az utolsó giccs

2011-12-15T15:17:00.003+01:00

Ha lenne értelme, azt mondanám, teszteljük magunkat. A definíció szerint giccs-e, ízléses-e, tetszik-e nekünk.
1. Egy quilt

2. Egy anyag(panel)

3. Egy quilt

4. Egy quilt (!)

5. Kaffee Fassett mozaik (ezt már azelőtt letöltöttem, mielőtt szóba került a neve)

Természetesen van véleményem mindről, de adok nektek egy kis időt.

Giccs? - 4 (Az utolsó)

2011-12-14T17:58:00.002+01:00

Újfent köszönöm a hozzászólásaitokat és emailben megírt gondolataitokat.
Julcsi és Amaranta felveti a vallás+giccs összefüggést. Bár nagyon a fejemben volt, nem akartam ez ügyben megnyilatkozni, nehogy valakit megsértsek vallási meggyőződésében. Persze van véleményem. Egyrészt mai szemmel meglehetősen giccsesnek, pontosabban túldíszítettnek látjuk a barokk-rokokó templomokat, de ezzel már Luther Márton is így volt - igaz, másfajta szempontból. De ugyanez igaz mondjuk Versailles-ra is. Azt gondolom, ez tényleg ízlés kérdése: nekem "nem jön be".
Amaranta a saját bethleheme kapcsán vetette fel a giccset. A bethlehem szerintem toposznak tekinthető, tehát ab ovo közhelyes, mégis sokan sokféle módon megpróbálják megközelíteni. A tied, Amaranta, egyedi, rajta van a "névjegyed", nekem afféle naiv művészetnek látszik. Más a helyzet a vallási giccstárgyakkal. A Vatikánban is jó a "felhozatal", de ez sehol sincs ahhoz, amit a portugáliai Fatimában láttam. Na, ott aztán minden elképzelhető tárgyon, minden elképzelhető méretben ott van Jézus Krisztus. Szörnyű!
Ugyancsak Julcsi vetette fel, hogy művészet-e a "fehér alapon piros négyzet" típusú festmény. Valószínűleg Kazimir Malevicsre gondoltál, ő festett az 1910-es években ilyesmiket: van neki fehér alapon fehér négyzet (azaz csupa fehér) képe is. Azt hiszem, értem a festő szándékát, de maga a végeredmény számomra sem hat revelációként, magyarul hidegen hagy.
De azért van még itt egy nagy, fontos, engem erősen foglalkoztató, de valószínűleg megválaszolhatatlan kérdés. Mit, pontosabban hogyan lehet festeni (írni, szobrászkodni, varrni stb.) 2011-ben, hogy egyedi, hogy új, hogy elgondolkodtató legyen? Nekem erről szól Nemes Nagy Ágnes írása. Teljesen egyértelmű számomra, hogy a XX. század elejétől "feladata" van a művészet nézőjének. Korábban készen kaptuk a terméket. Ott volt, mondjuk a Szamotrakéi Niké vagy a Mona Lisa, a néző ránézett, tudta, hogy mit lát, mondhatta, hogy nem tetszik neki (pl. El Greco portréi), de fel sem merült, hogy "nem érti". Az első avantgarde irányzatok hozták meg az ún. művészi szabadságot: nincsen objektív valóság, a festő mondhatja azt, hogy neki a menyasszony az égben repked (ld. Chagall) vagy hogy kockákból épül fel a nő arca. És ettől megváltozott a művészet élvezete: a nézőnek hozzá kell adnia saját magát a látottakhoz, tehát a művészet az alkotó és a néző közötti interakció. És ezért mondhatom azt, hogy X képeivel nem tudok párbeszédet folytatni, nem mond nekem semmit, nem segít megértenem saját magamat és a köröttem levő világot. De legalább meg kell próbálnunk ezt a dialógust, nem pedig élből elutasítani azt, amit látunk.

Giccs? - 3

2011-12-12T20:10:00.005+01:00

Elnézést, hogy csak most reagálok a kommentekre, de három napig a frankfurti giccs-felhozatalban gyönyörködtem.

Annyira okosakat és megfontolandókat írtatok, hogy szeretnék itt visszatérni néhány megjegyzésre, és közben továbbfűzöm a gondolataimat.
Giccs, ízlés(telenség), (nem-)tetszés. Ezeket a fogalmakat nagyon nehezen tudom értelmesen definiálni, ezért inkább példákat hoznék. Visszatérve az első "giccses" posztban látott öt képre, az első négy nálam "csak" giccs, míg az utolsó egyszerűen ízléstelen, sőt azt is merném mondani, hogy ronda. Sőt a díjnyertes quiltet is inkább ízléstelennek, ízlészavarosnak (ha van ilyen szó) mondanám. Kicsit közelebb lépve a textilekhez: nem szeretem a horgolt csipketerítőket, de nem gondolom sem giccsesnek, sem ízléstelennek (bár ha őzike van benne recehorgolással?). Viszont a műanyag csipkeabrosz már tökéletes giccs, de nem feltétlenül ízléstelen. Vagy kimondottan foltvarrás terén nekem nem tetszik az ún. pasziánsz technikával készült falikép (pontosabban még nem láttam nekem tetszőt), de nem giccs, és nem is ízléstelen.
Igen, Marianna, a giccs megítélése függ időtől és helytől, bár vannak eléggé univerzális témák. Bár én már 40 éve is giccsnek tartottam a nagymamám vitrinjében levő 10 forintos porcelán-nippeket, és ugyan néhányat őriz közülük a mamám, de nem gondolja (remélem!) műalkotásnak. De tény és való, hogy például ezek a nippek sokkal elfogadottabbak voltak. Az átlag amerikai (aki nem létezik) európai szemmel egy csomó giccsel, sokkal sziruposabb, "édesebb" darabokkal veszi magát körül.
Igen, Judit, tudom, hogy van tudatos giccs-művészet (Jeff Koons és mások), de azt hiszem, a giccstermelésből ők viszonylag keveset produkálnak.

A giccs vonzereje abban rejlik, hogy megnyugvást jelent a csúnya, kegyetlen, igazságtalan világgal szemben, tehát tagadja a valóságot: kifényesíti a zord realitást és csillapítja fájdalmainkat.

Ezért könnyű eladni és "fogyasztani" a giccset. Adorno így magyarázta: Az emberek örömöt keresnek az életben. A tudatos és igazi művészeti élmény csak azoknak adatik meg, akiknek az élet nem jelent akkora terhet, hogy a szabadidejükben az unalomtól és a munkától is menekülni szeretnének. Az olcsó szórakoztatás éppen ezt a kettős vágyat tükrözi. Megnyugtat, elűzi a gondokat, mert előre-megemésztett formájú előre-ismert sémákkal operál, magyarul: nem kell rajta gondolkodni. Az élvezete nem igényel "erőfeszítést". Ezt szokták hangoztatni a kereskedelmi televíziózás bajnokai is: nem kell „fárasztani a népet”, abban a kevés szabadidejében kikapcsolódni akar, nem pedig holmi művészfilmeket vagy Ibsen-drámákat nézni.

És itt jön be a képbe a politika. Az 1930-as évek végén kezdtek el arról írni (elsősorban a frankfurti iskola), hogy az ipari forradalom után a városi munkás- és középosztály körében egyre növekedett a távolság magas művészet és a mindennapi élet között, tehát a művészet egyre elitistábbnak (a tömegek számára elérhetetlennek) tűnik. A művészet azon kivételezett kevesek számára elérhető, akiknek van idejük percepciós készségük pallérozására (azaz veszik a fáradságot, hogy megértsenek, megszeressenek egy első ránézésre nem megemészthető művet), és a modern műalkotásokat értő szemmel tudják megközelíteni.

Szíves figyelmetekbe ajánlom az előző posztban külön bemásolt írást. Bár az irodalomról szól, de nagyon is a témába vág.

Giccs? - 2 - Háttéranyag

2011-12-12T18:46:00.005+01:00

Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről (1973)

VEGYÉSZNŐ: Szeretném, ha egyszer már megírnád.

KÖLTŐ: Mit?

VEGYÉSZNŐ: Hát amiről beszélni szoktál. Hogy milyen a modern vers, meg hogy tulajdonképpen meg is lehet érteni, meg efféléket.

KÖLTŐ: De hiszen folyton azt írom. Különben is megírták millióan.

VEGYÉSZNŐ: De ha én nem értem. Se a magyarázatot, se a verseket. Vagy ritkán. És én olyan ideges vagyok ettől. Ne tégy úgy, mintha nem értenéd. Én úgy szeretem Arany Jánost. Én a Vojtinával alszom el este, és hangosan nevetek magamban. De nekem nem volt egy jóízű versfalatom, mondjuk, József Attila óta.

KÖLTŐ: Tulajdonképpen mit értesz te azon, hogy modern vers?

VEGYÉSZNŐ: Ezt tőlem kérded? Vagy másképpen: te kérded tőlem? Röviden: a modern vers az olyan izés. Mondhatnám szebben, de nem mondom. Tudod te azt. És nem lehet megérteni.

KÖLTŐ: Szóval olyan izés. Ezt a megjegyzésedet mellőzhetném, de nem mellőzöm. Mert bár teljesen artikulálatlan, elismerem, hogy a maga módján világos. Továbbá a mai vers érthetetlen. Ez régi, régi vád, amely…

VEGYÉSZNŐ: És ha még olykor érthető is, akkor sincs semmi öröme benne az embernek. Nincs semmi öröme. Én nem hagyom magam terrorizálni. És kérlek, ne mondj hosszúkat. Olyanokat, hogy: a modern kommunikációs csatornák visszacsatolási micsodája meg extenzív-intenzív totalitás. Azt nem bírom.

KÖLTŐ: Persze. Azt hiszed, olyan egyszerű.

VEGYÉSZNŐ: Nem hiszem. De beszélj egyszerűen. Főleg arról beszélj egyszerűen, ami nehéz. Az a dolgod.

KÖLTŐ: Félrevezetően vonzó előírás.

VEGYÉSZNŐ: Én egyáltalán nem tudom felfogni, hogy ez az úgynevezett modern vers mért olyan, amilyen. Mért nem értem? És mért nem tetszik? Én talán nem igyekszem? Én nem töröm össze kezem-lábam azért, hogy közel férjek hozzá? Én talán…

KÖLTŐ: Hallgass már egy kicsit. Ide figyelj.

VEGYÉSZNŐ: …olyan vagyok, aki nem képes megérteni a saját kora művészetét? Mért kell olvasnom a ti versszövegeiteket, miközben egy kukkot sem értek belőlük? Én talán hülye vagyok? Nem tudjátok ti azt felfogni, hogy amit az ember huzamosan nem ért, azt megutálja? Majd aztán mehettek a Dunának…

KÖLTŐ: Az isten áldjon meg, hát…

VEGYÉSZNŐ:…mind a Dunának, ha az utolsó olvasótokat is elpusztítottátok. Én vagyok az olvasó. Hát nem nekem írtok?

KÖLTŐ: Nem.

VEGYÉSZNŐ (egy pillanatra elhallgat): Ne-em? Ezt csak azért mondtad, hogy elhallgassak.

KÖLTŐ: Azért.

(Rövid szünet.)

KÖLTŐ: De nemcsak azért. Mert hogy kicsoda kinek ír, az végül is sorrendi kérdés. Az ember kezdetben okból ír, nem célból. Ne felejtsd el, még te is írtál kamaszkorodban verset. Ne felejtsd el ezt, könyörögve kérlek, ahogy az emberek el szokták felejteni a gyerekkorukat. A versírás kezdetben életfunkció. A cél, a szándék, a „kinek írunk” később jön. Kell is jönnie. De most nem erről van szó. Arról van szó, hogy közöttünk fal van.

VEGYÉSZNŐ (döbbenten): Fal? Közöttünk? De édes angyalom, én igazán nem akartalak megbántani…

KÖLTŐ: Most hagyj. Most ne zavarj azzal a jó szíveddel.

VEGYÉSZNŐ: De…

KÖLTŐ: Nem bántottál meg! Még elvesztem a fonalat. Arról van szó, hogy fal van közöttünk, olvasó és író között. Ez nem újság. Ez a fal mindig volt, van és lesz, amíg csak az éppen soron következő jövőszeletben össze nem omlik. Az újság pusztán annyi, hogy kényelmetlen korunkban ez a fal magasabb a sokszázados átlagnál. És megmondom világosan: egyetlen új érvem sincs, amivel a téglákat döntögethetném. Sőt nemcsak érvem nincs, hanem kedvem sincs hozzá. Mert a mi vitánk, itt, most, ebben a pillanatban, amikor folytatjuk, máris elavult. Mi volt neked József Attila húsz év előtt? Mi volt Apollinaire? Semmi. És ma a szellemi aranyalapodhoz tartoznak, egy mondatban mondod ki a nevüket (arany) Arany Jánossal. Az a fal közöttünk időben húzódik, angyalom, vagy nagyrészt időben. Az a fal vagy van, vagy nincs, aszerint, hogy mikor nézzük. Mi itt, amikor vitázunk, egyszerűen adalékok vagyunk a 20. század hetvenes éveinek művészeti harcaihoz. Két lábon járó kordokumentumok vagyunk, semmi más. Lépjünk előre húsz évet, lépjünk előre ötven évet…

VEGYÉSZNŐ: Azért ne légy olyan nagystílű. Ötven év, az egy emberélet. Az nem mindegy. Se nekem, se neked.

KÖLTŐ: Ebben sajnos tökéletesen igazad van. Hiszen azért ülök itt veled. És még valamiért. Mert mégis-mégis igazi olvasó vagy. Mert…

VEGYÉSZNŐ: Most meg bókolsz nekem?

KÖLTŐ: …neked csakugyan kell ez az egész mindenség, amit modem költészetnek hívnak. Ezért rágod a májam hetente. De nem vagy sznob, nem úgy születtél. Inkább antisznob vagy, harapós, gyerekes, ezért esetedben nyugodtan kiküszöbölhető a rosszhiszeműség és az álhozzáértés. És mindez azért, mert neked voltak, vannak és esküszöm, lesznek versélményeid. Csak ne légy makacs, mint az öszvér.

VEGYÉSZNŐ: Mégsem akarsz te bókolni. Veszekedni akarsz.

KÖLTŐ: Azt is. Mert ha terrorizálásról van szó – hogy ugyanis te nem engeded magad terrorizáltatni –, arról bőven volna társalkodnivalónk. Ha nem tudnád: támadsz engem, fenyegetsz, megsemmisítesz. Támadsz az igényeiddel, elborítasz a vágyaiddal, rám döntöd a megrögzült versélményeidet. Alkalmazkodni szorítasz a tetszésedért. Vagy egyszerűen faképnél hagysz mindazzal, amiért én megfeszülök. Ennyit súrlódásainkról. És most vegyük sorra az érveidet.

VEGYÉSZNŐ: Érveltem volna? Valahogy nem vettem észre.

KÖLTŐ: De-de-de. Érveltél. Kiborítottad az egész érv-kosarat. Vegyük például első érvedet, amely szerint: a mai vers az olyan izés. Mikor szoktátok ezt mondani? Túlnyomórészt akkor, ha izmusos versről van szó. (Talán mert befolyásol az a belső rím, amellyel a két szó kezdődik.) Tisztelettel jelentem neked, hogy az izmusos vers, az avantgárd, a formabontás a világ négy táján olyannyira elterjedt (s közben meg is változott), hogy az utóbbi 50-70 év KÖLTŐi világnyelvének tekinthető. Nálunk – sajátos, hazai okoknál fogva – csak az utóbbi 10-15 évben íródnak, illetve jutnak el nagyobb mennyiségben a közönséghez e stílus termékei. Magyar források kutatása – tízes-húszas évek – folyamatban. Ha lengyel vagy francia vagy argentin volnál, már olyan reflexszerűen birtokolnád, vennéd tudomásul (tetszéssel avagy nemtetszéssel) ezt az eszköztárat, milyenséget, mint a régi motoros a jobbkézszabályt. Teljesen ártatlan vagy benne, ha ma még idegesít. Ezzel függ össze második érved a mai vers ellen, amit úgy szíveskedtél fogalmazni: „Hát én hülye vagyok?” Nagyon fontos megjegyzés. Mindig elpirulok tőle, mert tudom, milyen megalázó nem érteni azt, amit láthatólag értésünkre adnak; milyen kínos attól félni, hogy bolonddá tartanak. Ez utóbbitól nem tudlak megóvni (magamat sem); minden bonyolult kornak megvannak a maga szellemi szélhámosságai vagy egyszerűen: tévedései. De valamit kockáztatnunk is kell – az igaziakért. Te Adynál kezdted a század verseit, ma kis híján a kortársaidnál tartasz. Sőt – lázadozva, dühöngve – a még fiatalabbaknál.

VEGYÉSZNŐ: Hm. Vajon. Akárhogy is: ti túlságosan sok mindent elvettetek tőlünk, és keveset adtatok érte. Elvettétek például a formát, a rímet, a ritmust, a versolvasó eredendő gyönyörűségét. Nem képtelen gondolat az, elhagyni a versből, ami verssé teszi? És elvettétek az értelmet, a jól kiépített utat, ami vezeti az embert valahová.

KÖLTŐ: Hadd kérdezzek valamit. Szoktad te olvasni Ábrányi Emil költeményeit?

VEGYÉSZNŐ: Ábrányi Emil. Ahá. Az a múlt századi költő-műfordító. Mért olvasnám?

KÖLTŐ: Pedig kiválóan versel, és mindig érthető. Nemes eszméi is vannak.

VEGYÉSZNŐ: Egy gyönge költő nem cáfolhatja a költészet alapjait.

KÖLTŐ: Miért kifogásolod? Hiszen mindazt teljesíti, amit tudatosan kívánsz a verstől. Amit tudattalanul kívánsz tőle, ahhoz más szavak kellenek, olyanok, mint: hitelesség, eredetiség, megrendítő erő és így tovább – vagy inkább: a mindezeket hordozó hatástényezők. Ábrányi intő példa arra, hogy a tartalom meg a forma korántsem a költészet alapja; megrozsdásodott absztrakciók csupán, használatban más-más fogalmakkal állandóan megfoldozandók. És ezzel el is érkeztünk harmadik érvedig, az érthetetlenségig, amelyhez – oly szerencsés módon – mindjárt hozzácsatoltad formai kifogásaidat is. Az úgynevezett érthetetlenség egyrészt rendkívül egyszerű jelenség, másrészt nagyon bonyolult. Az egyszerű része: megváltozott a korstílus, mert megváltozott a kor. A 20. századi vers más nyelven beszél, mint elődei (s ennek a más nyelvnek az avantgárd is csupán része, szakasza, ösztönzője). Ezt a nyelvet egyszerűen csak meg kell szokni, mint a heringsalátát vagy a közúti közlekedést. A stílusváltás szükségességét nem is vonja kétségbe senki – történelmi távlatból. Milyen melegen mosolygunk, mondjuk, a romantika, mondjuk, a Victor Hugo ellen elpazarolt záptojásokon. Amivel viszont nem szoktunk számolni, hogy a mi korunk nagyon megváltozott. És ez már a dolog bonyolult részéhez tartozik. A tudomány és a társadalom, a háborúk és a csillagászat, az atommáglya és a lélektan gondoskodik mindennapos, új meg új megrázkódtatásainkról. Századunk emberét bámulat és hideglelés rázza egyszerre, ha szemügyre veszi mindezek létrehozóját, vagyis önmagát. Sok minden meglepett minket ebben a században, de legjobban önmagunktól lepődtünk meg (hogy kancsalul rímeljek egy Szophoklész-mondásra). Nem csodálkozhatsz rajta, hogy az önszemlélet egyik kifejezője, a versíró ebben a szüntelen rázkódtatásban, új meg új vasúti váltókon áthaladva, el-elharapja a szót, sőt olykor a nyelvét is. Az elharapott költői nyelv költészete – így is nevezhetném a mai verset. A század meghökkenései arra kényszerítenek, hogy mintegy újratanuljuk az emberi beszédet szorgosan bővítve szókincsünket eddig nem ismert ragokkal, sorközökkel, riadalmakkal avagy víziókkal. Így igyekszünk hiteles híreket szállítani mindnyájunkról. A feladott lecke nehéz. Csak egyet ne felejts el: ez az érthetetlenség az újabb, a hitelesebb értelem keresése.

VEGYÉSZNŐ: Jó, jó. De hát nem kockáztattok túl sokat? Kockáztatjátok az olvasót, kockáztatjátok a verset, az eddig jól bevált költői módszereket. Elismerem: a kor bonyolult. Én sem most léptem le a falvédőről. De miért töritek szét az eddigi kereteket?

KÖLTŐ: A kor törte szét az eddigi kereteket. Nem mi. Mi csak lényegesen megváltozott világunk hangjait próbáljuk versbe rakni. És kénytelenek vagyunk új skálákat keresni hozzá.

VEGYÉSZNŐ: Muszáj?

KÖLTŐ: Úgy látszik.

(Rövid szünet.)

VEGYÉSZNŐ: Szóval azt akarod mondani, hogy a vers idővel megvilágosul. Mert az érthetőség úgynevezett formanyelv kérdése.

KÖLTŐ: Pontosan. A különféle költői irányzatok, izmusok és nem izmusok mindegyike egy-egy ajánlat változott tudatunk kifejezésére. A mai versnek ezer árnyalata van. Nehezen viseled az avantgárdot? Keress hagyományosabbat. Ki tudja, hol a határ a kettő között? Pláne minálunk. Olvasó őfelsége pedig válogathat. Azt olvasd, ami tetszik.

VEGYÉSZNŐ: De azt unom.

KÖLTŐ: Mit mondtál?

VEGYÉSZNŐ: Jól hallottad. Ami feltétel nélkül tetszik, azt egy picit unom. A klasszikusok kivételével. Azok állnak, mint a Sion hegye, lelkem pillérei. De ami olyan… klasszicista, ami olyan… szokásos, tehát nekem tetszik, azt valahogy unom.

KÖLTŐ: (sóbálvánnyá válik).

VEGYÉSZNŐ: Értsd meg, én elindultam valahonnan, de nem érkeztem meg. Panaszkodtok, hogy a 20. században nehéz írni. Olvasni se könnyű. Én hörgök, és láncaimat tépem, ha megint meg akarnak velem etetni valamit, amit nem értek. De azért hozzászoktam már egy csomó újfajta ízhez. Ha nincs ilyen íz – színdarabban, filmben, képben, versben –, akkor hiányzik. Ha megkapom, akkor esetleg átkozódom. Se így nem jó, se úgy. Most mit csináljak?

KÖLTŐ: Ez… ez elég elképesztő. Önmagaddal ábrázolod a századot.

VEGYÉSZNŐ: Ezért nincs elég örömöm a versben. Az újmódiban ritkán találom, és a régimódiban is megcsökkent. (Most eljutottunk a negyedik érvemig – ahogy te mondanád.) Olyan ez, mint a Lorentz-féle transzformáció. Tér, idő, sebesség viszonya, ne haragudj, nem mondom el, nem neked való. Úgysem értenéd.

KÖLTŐ: (nyel egyet).

VEGYÉSZNŐ: A lényeg az, hogy még a méterrúd hossza is megváltozik benne. Bennem megváltoztak a mértékek. Vagy most vannak változóban. Azért kérlek, hogy mondd már el, mi van ezzel a mai verssel.

KÖLTŐ: De hisz mondom…

VEGYÉSZNŐ: Sose mondod eléggé…

KÖLTŐ: Jobban tudod, mint én…

VEGYÉSZNŐ: Mert megváltoztattátok…

KÖLTŐ: Mert megváltozott…

VEGYÉSZNŐ: Most aztán…

KÖLTŐ: Most aztán…

Giccs? - 1

2011-12-08T21:07:00.004+01:00

Tudom, hogy nehéz fába vágom a fejszémet, de egyszerűen már nem bírom szó nélkül azt az iszonyattömeget, ami művészet/iparművészet/kézművesség címén megpróbálnak eladni nekem/nekünk itt és világszerte.
Miért írom meg ezt a minitanulmányt? Szerettem volna általánosságban körüljárni bizonyos fogalmakat, nem kis részben saját magam épülésére. Nem fogok magyar linkeket/képeket betenni (pedig jó kis dolgok vannak a Meskán is), mert nem célom, hogy bárkit is pellengérre állítsak. Nem fogok a tárgyi kultúrában (pl. kerti törpe, játékok, turista szuvenírek stb.) burjánzó giccsről írni, megpróbálok a foltvarrás/quilt (vagy ezen a fedőnéven eladott) témában maradni. Nem akarom megmondani, hogy mi (magas) művészet, mi giccs és mi simán csak ízléstelen. Nem akarok kinyilatkoztatni, csupán gondolkodni – remélhetőleg veletek közösen. Ezért is örülök, hogy a két korábbi poszthoz már jó sokan hozzászóltatok.
Igyekeztem több mindent elolvasni a témával kapcsolatban. A kiinduló forrásom Whitney Rugg, a Chicagói Egyetem tanárának tanulmánya volt.
A szó eredetével kapcsolatban többféle elmélet létezik, de annyi bizonyos, hogy a “kitsch” szót először az 1860-70-es években használták müncheni műkereskedők az olcsó műalkotásokra. A XX. század elejére a giccs már nem csak esztétikai kategória volt, hanem politikai töltetet is kapott, mégpedig az urbanizáció, a tömegtermelés, a tömegkultúra és az elüzletiesedés eredményének tekintették.

Mi giccses? A giccset elsősorban a téma, a tárgy ábrázolása teszi: elcsépelt, leegyszerűsített, mű/mache, az érzelmekre direkten ható, a “jaj de aranyos!”, az Elizabeth Bartontól kölcsönzött szóval “szacharin”, olyan mintha cukor lenne, de még sem az. Ezért vonzó a tömegek számára, ezért adható el nagy mennyiségben “Ha a műalkotásokat demokratikusan ítélnénk meg, aszerint, hogy hány embernek tetszik, a giccs minden versenytársát legyőzné.” (Kulka 1996). Kulka szerint az igazi művészetet az különbözteti meg a giccstől, hogy a giccs azonnal felismerhető, érzelmileg erősen telített tárgyakat vagy témákat ábrázol (ld. kiscica, kisgyerek, naplemente), de lényegesen nem gazdagítja az ábrázolt tárgyakkal vagy témákkal kapcsolatos asszociációnkat, azaz nem mond semmi újat (már millió egy ilyen cicát, gyereket, naplementét láttunk). Vagy gondoljatok a rossz szerelmeses filmekre: már percekkel előre tudjuk, mikor lesznek egymáséi, mikor fognak összeveszni/kibékülni (persze ettől még jót lehet bőgni a végén). Ebben a műfajban azok az én igazi kedvenceim, amelyekben azért van valami "csavar", mondjuk A szív hídjai (Bridges of Madison County).

A giccs szép elemeket is tartalmaz, pl. egy vörös rózsacsokor, de a szó szoros értelmében nem szép. Kulka (1988) szerint a giccs lényege, hogy a sokak számára vonzó képek felhasználásával kereskedelmi vagy politikai célzattal manipulálja az érzelmeket. Ha a giccset szembe állítjuk a szépséggel, a szépség őszinte, eredeti, összetéveszthetetlen élményt jelent a befogadó számára.

Kundera írta A lét elviselhetetlen könnyűségében, hogy a giccs alapvető sajátossága a „második könnycsepp”.

„A giccs a meghatódás két könnycseppjét csalogatja elő, melyek szorosan követik egymást. Az első könnycsepp azt mondja: milyen csodálatos, amikor gyerekek futnak a gyepen! Milyen csodálatos az egész emberiséggel együtt meghatódni azon, hogy a gyepen gyerekek futnak! - mondja a második. A giccsből csak ettől a második könnycsepptől lesz giccs." (1992:323) A giccs vonzereje éppen ebben rejlik, az ismerősségében, a közös érzések által adott visszaigazolásban.

Ez egy quilt, mégpedig - mint oldalt látszik a rozetta - díjnyertes darab!!!
Folyt.köv.

Giccs - Bemelegítés

2011-12-07T20:19:00.002+01:00

Ezek "műalkotásként" vannak eladva, tehát nem arról van szó, hogy a saját gyerekemről, a saját macskámról, a saját magam által látott naplementéről csinálok fényképet.

Attila és Antonio

2011-12-05T16:32:00.000+01:00

Véletlenül találtam valahol a linket....

Művészet, giccs, merő ízléstelenség....

2011-12-04T08:55:00.002+01:00

Hetek óta forgatok a fejemben egy ilyen témájú posztot, és nem is az gátol a megírásában, hogy ez "veszélyes", hanem hogy nincs elég időm rendesen utánaolvasni a témának. Így karácsony előtt - azt hiszem - még izgalmasabb ez a kérdés, mint mondjuk júniusban.
Örömmel venném, ha kommentben, emailben megírnátok, mi jut eszetekbe a témáról, vagy esetleg belinkelhettek néhány tanulságos példát. Jó, tudom, mindenki hajszolt, de ha mostanában nem láttatok elég giccset, a Holdon laktok:)

Ajajaj.....

2011-11-24T18:10:00.003+01:00

Ilyen az, amikor minden összeesküszik az ember ellen. A pokolba vezető út is.....
Szóval, tegnap sorsoltam. Beírtam a random.org-ba a 20 kommentelő nevét, és mivel elbénázva nem tudtam kinyomtatni a képernyőt, lementettem Wordbe, és úgy nyomtattam. Gondoltam, majd lefényképezem, és berakom.
Na, ez a lépés nem sikerült. Persze ma újra beírhattam volna, de az már csalás lenne.
Így csak el kell hinnetek, hogy a listán Cz_Kriszta van a topon, utána jön szorosan b_Ildi és Ritafoltok.

És a díj. Bevallom, úgy gondoltam, ha ismerem az illetőt, ha nem, igyekszem a kedvében járni, ezért tegnap választottam ki ezt a kis pakkot: három márványozott anyag, egy passzoló kékes-zöldes meg egy pink, meg egy kis szintén saját festésű hímzőfonal. A pink hímzőfonal még hiányzott, de az nincs saját. Szerintem kijön belőle egy táska, Kriszta. (Írd meg a címed!)

Katafoltokat sorsolta a gép végére, neki szeretnék egy kis vigaszdíjat küldeni. Küldd el a címed!

Nagyon köszönöm a kommenteket, és akkor hajrá, csak így tovább ......

Megvan a nyertes....

2011-11-23T16:48:00.001+01:00

de nem volt ma időm lefotózni az ajándékot. Szóval még izguljatok kicsit!

Születésnap

2011-11-21T21:07:00.002+01:00

Holnap lesz négy éve, hogy megszületett ez a blog.
Úgy érzem, a magam szempontjából jól sikerült a gyerek. Az első bejegyzések még erősen személyes hangvételűre ("Kedves Naplóm!" stílusúra) sikerültek, de aztán visszatértem saját magamhoz: elsősorban a quiltről és a kultúráról szólnak a bejegyzéseim, nem pedig a magánéletemről. Nem használom arra a blogot, hogy lájkoltassam magam: simán exhibicionistán megmutogatom, hogy mit csinálok. Ennek megfelelően nem tömegek olvassák a blogot, és viszonylag kevés a megjegyzés is. Ez utóbbit azért - őszintén megvallva - sajnálom, mert jó lenne több visszajelzést kapni másoktól/tőletek.
És ha már blog-születésnap, akkor a virtuális hagyományoknak megfelelően az ünnepelt ad ajándékot. Az a fantasztikusan egyedi és innovatív ötletem támadt, hogy azok között, akik november 22-én 00.00 óra és 23.59 óra között megjegyzést hagynak, kisorsolok egy ajándékot. Persze textileset és persze saját készítésűt.
Szóval, hajrá mindenki, most érdemes kommentelni!

Jacqueline közbélése

2011-11-20T08:09:00.002+01:00

Többen kérdeztétek tőle a kiállításon, milyen flízt használ. Rákérdeztem emailben. A válasz: Freudenberg Thermolam 270 vagy 272 (az egyik szélesebb, mint a másik), vagy Thermolam Plus (ez bevasalható).

Egy kedves emlékkép

2011-11-13T15:51:00.003+01:00

Nem szoktam sokat nosztalgiázni (még nem!), nem szoktam régi fényképeket nézegetni (na jó, ritkán), és - úgy egyáltalán - nem gondolom, hogy régen jobb, szebb, izgalmasabb életem lett volna.
Most viszont majdnem véletlenül (a Google Earth-ön való más-keresés közben) ráakadtam egy sevillai szálloda, a Patio de la Alameda fényképeire, ahol 1998-ban két éjszakát töltöttünk. Nem is szálloda ez, hanem apart-hotel, jó méretes, tökéletesen berendezett lakáskákkal. Amikor bementem a recepcióra, hogy van-e üres szobájuk, azt mondtam, kerül, amibe kerül, ITT muszáj megszállnunk. És nem is került sokba. Ott az elsőn a sarokban volt a lakásunk.

Ad 1. Talán meg kéne varrni ezt a hangulatot.
Ad 2. Jó lenne elmenni még egyszer ide:)))

Miért nem lehetett fényképezni Jacqueline kiállításán?

2011-11-07T12:06:00.002+01:00

Tényleg mindenki odavolt a kiállításáért, én pedig önző és önzetlen módon nagyon örültem, hogy ilyen sok embernek - meg persze magamnak - ilyen felejthetetlen esztétikai élményt okoztam.
Néhányan zokon vették, hogy nem lehetett fényképezni. Egyrészt ez nem szokatlan quilt kiállításokon: a múltkor, amikor a Hírfoltokbeli cikk kapcsán utána néztem a szerzői jogi szabályozásnak itthon és külföldön, egyértelművé vált, hogy a mű "sokszorosítása" (ide tartozik a fénykép is) a szerző engedélyéhez között. És ezt az engedélyt ő nem adta meg.
Mivel három napig Jacqueline közelében voltam, így tudok egy másik indokot is tőle, ami szerinte a fő ok, és igen elgondolkoztató. Azt mondta, hogy ha lehet fényképezni, akkor emberek bejönnek, nem néznek se jobbra, se balra, előkapják a gépet, és sorban lefotózzák az alkotásokat, ahelyett, hogy a szívükkel és szemükkel apprecipiálnák azokat. És valóban, azt gondolom, hogy sokan töltöttek a "szokásosnál" több időt a teremben, mert nem lehetett fotózni. Azért nézték a lehető legközelebbről, azért fürkészték a nüanszokat hosszú percekig, mert tudták, csak a fejükben vihetik haza a "képet". Azért jöttek sokan többször is vissza, hogy még alaposabban szemügyre vegyék a munkákat.
És ugyan a blogokon valóban nem tudjuk "megosztani" másokkal, hogy mit is láttunk, de a fejünkben talán sokkal maradandóbban rögzültek ezek a csodák.

Jacqueline Heinz kiállítása Budapesten

2011-11-05T08:09:00.004+01:00

Akinek még nincs hétvégi programja, szívből ajánlom, jöjjön ki Angyalföldre a József Attila Művelődési Központba. A Céh Határtalanul kiállításának részeként itt van Jacqueline Heinz és 22 csodálatos műve. Csak most, csak Önöknek!

Mit is tanít Polyákildi?

2011-10-20T21:48:00.005+02:00

Az egyik első nemzetközi konferenciámon volt egy nagyon találó című eladás: "Tudja/érti a mamád, hogy mit is csinálsz?" Az enyém még (már?) nem igazán, de ezt a részét már feladtam.
Viszont amikor valaki fiatalabbnak mondom, hogy "interkulturális kommunikációt", akkor is a legtöbb esetben értetlenséget látok a másik arcán. Legutoljára tegnapelőtt egy a házunkban lakó fiatal jogásznőt késztettem intenzív gondolkodásra. Bár ő tuti, hogy nem olvassa ezt a blogot, de másnak is mondom, olyasmit, mint ami ebben a rövidfilmben van. Különböző embercsoportok közötti "beszélgetést", egymás megértését, egymás iránti toleranciát, és konfliktuskezelést.

Attila hajléktalan lesz

2011-10-19T13:17:00.002+02:00

Lehet, hogy ennél jobb időzítéssel nem csinálhattam volna meg ezt a képet , hiszen a korábbi híresztelések után ma már kész tényként olvastam, hogy útban van szegény a Duna-parton, legalábbis ott, ahol van.
Azt mondják, vissza kell (?) állítani a Kossuth téren az 1944 (!!!) előtti állapotot. Persze csak "köztéri művészetileg". És ugyan Attila már a 30-as években ott ült a parton, de pechére csak 1980-ban öntötték bronzba.
Az ő jól megérdemelt helyére a "geszti bolond" (Ady E.) fog kerülni, persze csak a történelmi hűség mián. Mélyen, őszintén és hangosan fel vagyok háborodva!

Jane Dunnewold írta...

2011-10-16T22:05:00.003+02:00

Jane mindig olyasmikről ír, amik számomra is fontos kérdések.
"Mire törekszenek valójában a művészek, ha nem arra, hogy miként lehetne jobban összeházasítani az értelmes alkotást az élvezetes alkotással? Túl gyakran foglalkozunk olyasmivel, ami nem bír személyes jelentőséggel. Semmilyen szempontból sem egyedi. A kielégítő alkotás ott kezdődik, hogy a jelentésből kiindulva olyan művet teremtünk, ami tökéletesen visszaadja gondolatainkat, VAGY pedig az általunk kedvelt munkafolyamatok viszik előre az alkotást. Ebben az esetben a jelentés a végén, a munka elkészültével derül ki. Mindkét eset kielégítő. A művész bármilyen irányból elindulhat, attól függően, hogy mi a célja.
Nem könnyű egyedinek lenni. Nemrégiben egy tanfolyamon eljátszottunk az „unikális” szóval, mivel a kultúránkban eléggé közhelyessé vált. De azért lehet vele próbálkozni, ha azt kérdezzük: mi az egyedi az adott téma vagy folyamat értelmezésében? Millióan tudnak shiborit festeni. Millióan tudják, hogyan kell a színezéket feltenni a szitára, hagyni megszáradni, majd később reaktiválva nyomatot készíteni. Millióan használnak buborékos fóliát az ilyen típusú festéskor. Ám a technikának vannak korlátai. A legtöbb ugyanúgy néz ki. Ha egymás mellé teszek tizenöt darab dekonstruált szitanyomatot, meg fogom tudni mondani, hogy melyiket ki csinálta? Valószínűtlen. Maga a technika nem eléggé sajátos.
És ott vannak azok a művészek, akik elsők voltak. Nancy Crow kitalálta és tökélyre fejlesztette az improvizációs összeállítást. Jan Myers-Newbury mesteri szintre fejlesztette a shibori felhasználását. Nagyon merésznek kell annak lennie, aki ezeket a mestereket szeretné túlszárnyalni. Szerintem nem is lehetséges. Tehát az a kérdés – mit kezdhetünk egy technikával, hogy sajátosan a magunk képére formáljuk?
Nagyon sok rossz művészeti alkotás létezik. Vannak rossz festmények és rossz art quiltek. Nem akarjuk szem elől téveszteni azt az alapigazságot, amire Don Henley rátapintatott, amikor leírta: „Halottas kocsin nincs csomagtartó.” A lényeg szerintem a folyamat fontossága, más szóval értéke. Amit az anyagokkal való foglalkozásból tanulunk. Ahogy a teremtés definiálja, finomítja és átalakítja a lelkünket.
Lehet, hogy sohasem tudunk valami olyan híreset vagy tökéleteset alkotni, mint egy Nancy Crow quilt. Nem mindenki látnok. De jogunk van arra, hogy sajátos, egyedi alkotást hozzunk létre, és ez dicsérendő cél. Sokkal nagyobb a siker esélye, ha a preferenciáikat, a készségeinket és a céljainkat összhangba hozzuk azzal, ami fontos számunkra. Mert az teszi a munkánkat sajátossá, ami fontos számunkra.
És ez nem csak a tartalom lehet. Lehet fontos számunkra a szín, a minta vagy a vonal. A szenvedély nem kiszámítható. A szenvedély egyéni."

In memoriam Steve Jobs (1955-2011)

2011-10-06T17:38:00.004+02:00

"Az őrültek, a különcök, a lázadók, a bajkeverők, a be nem illeszkedők ... azok, akik a világot máshogy látják, nem szeretik a szabályokat. Lehet őket idézni, lehet velük vitatkozni, istennek vagy ördögnek beállítani, csak egy dolgot nem lehet: figyelmen kívül hagyni őket. Ők változtatják meg a világot ... ők viszik előre az emberi fajt, és bár egyesek őrültnek tartják őket, mi zseninek, mert az, aki elég őrült ahhoz, hogy azt higgye, megváltoztathatja a világot, tényleg megváltoztatja."

Duna-parti látomás

2011-09-30T11:43:00.010+02:00

Polyákildi szorongó posztja következik.
Íme, életem FŐ műve, abból a szempontból mindenképpen, hogy a legnagyobb falikép, amit eddig készítettem. Nagyon közel áll a szívemhez a gondolat, öröm volt megtervezni, végig roppantul izgalmas volt megvarrni és azt kell mondanom, ilyet akartam. Hogy másnak tetszik-e? Jó lenne persze, de kivételesen azt mondom, nem izgat.
A technikai részletek:
Méret: 100x200 cm
Anyagok: 95%-ban saját festésű, szitázott, nyomott, stencilezett, discharge-olt pamut, 3 db fotónyomtatás
Technika: levegő applikáció, trapuntó, gépi tűzés

(A kép és a lakásom méretéből adódóan szemből nem tudtam lefotózni, és ugyan tudom, mit kell csinálni a fotosopban ekkor, de a lényegen nem változtat.)

Egy vers

2011-09-29T09:00:00.000+02:00

Lassan, pontosan

lassan az óráink
mind tönkremennek.
az egyik meg-megáll
majd újra elindul.
tetszés szerint.
a másik mutatói
összevissza néznek:
a kicsi már egészen
a nagy meg a félen
s nem lehet
őket összehozni.
persze, ne mondd, az idő
játssza itt velünk
ledér játékait.
villanó lepke-szárnya
életünk: rebbenés, álom
katatón halál.
állunk a sorban: mindenre elszánt
agyag-katonák.
egy istenverte szél a
nap felé fújja
mezítlábaink porát.

Krakow 2

2011-09-26T20:10:00.003+02:00

Emese kérdezte, hogy tetszett Krakkó.
Szégyen vagy sem, korábban nem voltam, de mivel egy konferenciára mentem, tudtam, sokat nem fogok látni belőle. Ilyenkor az ember lánya igencsak bajban van: fut párhuzamosan hat előadás, amiből mondjuk legalább kettő nagyon érdekli, kettő kevéssé és akkor még ott van a "Város".
Voltam én már úgy több konferencián, hogy csak a repülőteret/vasútállomást láttam (kétszer), mert az esemény a város szélén volt, és/vagy egyszerűen nem volt idő bemenni.
Most kicsit jobb volt a helyzet, mert Krakkó nem túl nagy és a konferencia/hotel is jó helyen volt. Az alábbiakat láttam:
1) csütörtök reggel 7 és 7.20 között elhúztuk a bőröndöt az állomástól a szállodáig (ami nem az óvárosban volt).
2) péntek reggel 8 és 8.45 között csináltunk egy hurkot a Kazimierz (a régi zsidó negyed) városrészben, mert útba esett a szálloda és konferencia között
3) péntek este ugyancsak a Kazimierz-ben vacsoráztunk a Dawno temu na Kazimierzu (Egyszer volt, hol nem volt Kazimierzben) nevű kóser étteremben
4) szombat reggel 10-ig végighallgattam egy előadást, majd begyalogoltam az óvárosba, bementem a katedrálisba, felkaptattam a Wavelbe, lenéztem, majd 1-re visszamentem a konferenciára.
Szóval, ha most azt mondom, nagyon tetszett, nem hazudok, de semmiképpen sem minősíteném megalapozott véleménynek. Aki még nem volt, feltétlenül ajánlom, közel van, gyorsan és viszonylag olcsón el lehet jutni. Nekem meg el kell mennem még egyszer....

Krakow

2011-09-25T16:09:00.004+02:00

Szerda estétől (azaz csütörtök reggeltől) tegnap estig Krakkóban voltam. Vonattal. Olyan sokszor eszembe jutottak ennek a dalnak egyes sorai.

Potenciális kövek

2011-09-09T06:59:00.002+02:00

Még mindig nem tudom, milyen kövek kerülnek a száraz kertembe és hogyan, de festettem ezt-azt, amiből esetleg lehet. Balra és jobbra két fajta selyemszál, alul viszkóz hímzőszál, felül pedig egy kis Pipacs nevű (ezeréves) pamut.
Érdekes, hogy a két fajta feketéből (a kék illetve barna stichhel bíróból) a szürkén kívül még zöldes, sőt enyhén lilás árnyalatok is születtek.
Nem sokkal jutottam beljebb, de jó így csomóban ránézni.

A blúz

2011-09-04T15:23:00.003+02:00

Mondjuk 35 éve magam varrom az összes ruhám, kb. 5 éve festegetek Procionnal, és most jutott eszembe, hogy a kettőt össze lehetne házasítani. Kicsit spät vagyok:(
Még a tavasszal Bécsben Komolkánál tettem magamévá egy egyméteres maradék finom lenvásznat elfogadható áron. Először megvarrtam, aztán egy vödörben tegnapelőtt befestettem. Nincs szépen kivasalva, mert nem jó a vasalóm és/vagy túl száraz volt az anyag.
Farmerrel nagyon jól mutat(ok).

A száraz kert - az alap

2011-09-01T20:42:00.001+02:00

Na, ilyen kibontva:)

Száraz kert

2011-08-30T20:27:00.004+02:00

Akik ismernek, tudják, hogy már ember emlékezete (na jó, kb. 40 éve) nagy Japán-kedvelő vagyok, ld. nyelvtanulás, levelezés, a hálószobám, a céhes japán hétvége.
Amikor a Céh kihirdette, hogy a 2012-es gröbenzelli kiállításra 20-25 db kertet állíthatunk ki (már ott virítunk a nyitóoldalon), rögtön tudtam, hogy az enyém japán kert lesz. Még pedig száraz, azaz nagyjából-egészéből csak kőből álló. Az ilyeneket rendszerint zen buddhista kolostorok mellé építették, mert ideális a meditációhoz: egyrészt pihentető nézni, másrészt rendben tartani, mert gereblyével mintásra rendezik a sódert.
Kiindulásképpen kiválasztottam a kyotói Ryoanji-kolostor kertjét - ez talán a leghíresebb. Eredeti méretében mindössze 10x30 méter, és 15 nagyobb kő van benne elhelyezve: egy hármas, egy ötös és egy hetes csoportban.
Tudtam, hogyan akarom megcsinálni. Az angliai bőröndömbe betettem egy 60x160 centis lepedővásznat, jó varrótűket és egy erre célra ideális (kicsit vastag, de nem szakadós) cérnát, vonalzót és vízben oldódó jelölőt. Minden hajnalban és este varrtam, és mire hazaértem, majdnem kész is lett.
Kb. 30x30 centisre húztam össze, először megfestettem az egészet teával foltosra, majd száradás után fekete/szürke textilfestékkel.

Persze már ki is bontottam. Most már csak azt kell kitalálni, hogy kerülnek bele a nagy kövek:)

Birminghami felhők Zazaleának

2011-08-25T18:46:00.002+02:00

Ugye, egészen mások, mint a Bajna felettiek:)

Mit csinál az ember, ha ...

2011-08-23T17:59:00.004+02:00

... beszámolót ír egy quilt fesztiválról? A válogatása természetesen szubjektív, de a végére tartogatja azokat az alkotásokat, amelyek a leginkább tetszettek neki.
Ám még ezelőtt pontosít. Egy angol blogban böngészve megtalálja a két nappal ezelőtti posztban szereplő két kedvence alkotóját. A meztelen nőt az általa régen csodált Annabel Rainbow készítette, a címe Élet (Az idő múlása) és a honlapja tanulsága szerint az alábbi szövegek vannak a testre tűzve. A lábain az angol nyelvterületen igen ismert Jenny Joseph vers, A figyelmeztetés olvasható: "Amikor öreg leszek, lilában járok és piros kalapban, ami nem illik egymáshoz, és nekem sem áll jól. A nyugdíjamat konyakra és nyári kesztyűre és szaténszandálra költöm, és azt mondom majd, hogy vajra nem telik." A hasán a "Jól érzem magam a bőrömben" felirat szerepel, a mellbimbóján pedig "Adj egy kis süteményt".
A másik, amiről azt írtam, hogy elrontott festett anyagokból készülhetett, Sue Hotchkis Herkuleanum című műve. Találó!
Szóval, az utolsó vásárlási körútról visszatér a művészethez, és sok-sok látogatóhoz hasonlóan szájtátva bámulja a két egyiptomi sátorkészítő férfit, akik mindenféle kütyü nélkül (csak ceruza, tű, cérna, és olló) csodálatra méltó applikációkat készítenek. Akárhányszor arra jár, mindig varrnak. Sőt árulják is, a nézők veszik is, mert egy jó 4-5 négyzetméteres darabot csak kb. 300 fontért adnak.

És akkor az utolsó művek. A művész Regina Benson, litván születésű, de ezer éve Angliában él. Emberünk igen-igen ámul a képeken, és bár nagyon-nagyon szereti őket, kicsit zsúfoltnak tartja a "termet". Túl a falakra függesztett képeken, középre még két darab, vagy 4-5 méteres anyagdarab (art cloth) van belógatva. Így aztán szinte egyetlen munkát sem lehet szemből fotózni. Ezek sem túlságosan bonyolultak: a kiinduló fekete selyemből, pamutból és bársonyból kiszedi a színt (hajtogatással és/vagy viaszreziszttel discharge-olja), majd itt-ott visszafest. Nagyon izgalmas módon jó néhány mű meg van domborítva: valószínűleg valami fémháló van bennük, amitől kisebb-nagyobb hullámok keletkeznek.

Ennek a címére emlékszik: A Balti-tenger partja

A beszámolójából persze jó néhány fontos-érdekes-említésre méltó munka-technika-ember kimarad, de megfogadja jövőre majd másképpen csinálja. Addig is sok szeretettel kíván nektek inspirációt, időt és pénzt ahhoz, hogy quiltelési álmaitokat megvalósíthassátok:
Polyák Ildi

Mit csinál az ember, ha ....

2011-08-22T17:47:00.002+02:00

...vásárol? Természetesen nem annyira konkrétan vásárol, mint inkább nézeget.
Rácsodálkozik például Stef Francis, Jean Oliver és Myfawny Hart otthon festett hímzőfonalaira, amelyek a szivárványnál is több színben kelletik magukat a polcokon, és nem érti, miért nincsenek otthon gyakorlói az ún. kreatív hímzésnek, vagy legalábbis ő nem ismer senkit erről a területről. Ezek a szálak és a belőlük készült alkotások annyira vonzóak, hogy még az is vesz belőlük egy kicsit, aki szinte biztosra tudja, hogy csak a fióknak vásárol (pl. ő).
Aztán megáll Pauline Burbidge standjánál, és már majdnem elcsábul, hogy megvegye a saját kiadású könyvét, amikor kiderül, hogy Pauline már a kiválasztottak között van: jövő augusztusban ő is kap egy külön kis kiállítótermet itt, ahová már gőzerővel készül. Akkor majd inkább jövőre...
A Coats-Rowan-Westminster megastandján épp ott van maga az isten is: Kaffee Fassett. Könyvet dedikál, angolosan jópofizik és hősiesen tűri a nők ostromát, pedig .... Jó színérzéke van a pasasnak, ez tény, bár az odateremtett világ nem az ő világa.
A vásárlórészből visszakanyarog a kiállítókhoz és betér Pia Welsch minitermébe. Szereti a quiltjeit, elsősorban a színeket, élénkek, vidámak, de nem kiabálnak. A formák (ez a magszerű valami), a kompozíciók nagyon egyszerűek, de a képek hatásosak.

A következő standon, amit meglátogat a "Továbbtanulási ösztöndíj" pályázat öt indulója állítja ki a portfolióját. A résztvevők a City&Guilds nevű oktatási csúcsszerv által akkreditált PW-képzések résztvevői. A portfolióban tulajdonképpen egy nagyobb művet állítanak ki, valamint az ahhoz vezető tanulmányokat, rajzokat, próbadarabokat. Csütörtök este kiderül, hogy a nyertes Clive Barnett, eredetileg szövő, akinek a lehető legátlagosabb angol (értsd csúnya) fazonja van, viszont a munkái! Ez a nyertes darab.

És itt a standon kihallgatja, hogy Clive a nyílt pályázatra is küldött darabot. Ja, persze, van benne hasonlóság. Az ember rendes, nem tapogatja a quilteket, így azt sem tudja megmondani, hogyan is készült ez. Talán a forrasztópákától feketedett meg az anyag széle? Vagy amolyan zsenília? Nem tudja, de tetszetős munkának tartja.

Ugyancsak ebben a minigalériában találja ezt a triptichont, Mary McIntosh alkotását, amit a suffolki téglafalak ihlettek. A portfolióban szerepel egy nagy A3 méretű tanulmányalbum is, amit őszinte csodálattal lapozgat: millió és egy gondolat, ötlet, rajz, ami ehhez a faliképhez készült. Hű, na ezt szívesen hazahozná! A munkát is, de inkább a vázlatfüzetet.

Ekkor megint elmegy kicsit szájongani, talán vannak még felfedezetlen kincsek a vásárban.

Mit csinál az ember, ha ....

2011-08-21T16:29:00.004+02:00

... nemzetközi quilt kiállításra megy? Néz és vásárol, vásárol és néz, néz és vásárol .... Közben néha angolos könnyedséggel néhány szót vált a könyvespolcán ott sorakozó szerzőkkel: "Ó, de jó, hogy látlak!", "Á, imádom a könyved!", "Ú, de tetszik ez a technika!"
Ám a legeslegfontosabb blog szempontból, hogy még indulása előtt megtanul fényképezni és/vagy új fényképezőgépet vásárol, a fotózás előtt/után/alatt felírja, melyik képet ki csinálta. Esetleg hat fontért megvásárolja az alkotók nevét is tartalmazó katalógust. Mivel egyiket is sem csinálta, így most csak azzal főzhet, amije van.
A nyílt pályázatra érkező alkotások közül leginkább az art és a contemporary quilteket nézi meg. Teljes bizonyossággal még most sem tudja, hogy melyik melyik, de általános alapelvként azt szűri le, hogy ahol csak "textilfoltokból" áll a munka, az "kortárs", ahol meg kevesebb darab anyag és/vagy egyéb cuccok is vannak, az "art".
Ennek a kétszárnyú quiltnek szereti a kompozícióját, izgalmasan tűnik el az út a direkt V-alakban felrakott két darab mögött.

A következő két darabot a Studio 21 önálló kiállításán fotózza. A művészek közül csak Sandra Meechet ismeri, ezért az ő blogját linkeli ide, hogy további képeket láthasson az érdeklődő. Izgalmas, mozgalmas textúrákat láthat, és megfigyelheti a "közösségi varrást". Az első nap egy hosszú asztal és három-négy szék mellé kitettek egy kb. 40 cm széles a blog szerint 40 méter hosszú (!) selyemszerű anyagot, mellé egy csomó fehér, nyers, barna, fekete cérnát, fonalat és egyéb effektet, és bárki leülhetett egy kicsit varrni-hímezni-díszítgetni. Szombatra már jó hosszú és változatos darab készült el. Örömmel megnézni jövőre, hogy mi is született.

A katalógus nélkül is tudja, hogy a következő darab Jacqueline Heinzé. A címe Rózsaösvény. Még mindig örül, hogy vezetőségi tag korában annyira nyomta az ügyet, hogy Jacqueline 20 darabot hoz el a Határtalanul kiállításra.

A következő darabnak se címét nem tudja, se az alkotóját, de nagyon tetszett neki ez a realizmus és absztrakció határán mozgó munka. Vannak ugyan boltívek, de nem úgy, ahogy a valóságban. Kicsit balra húz a kompozíció, de a jobb oldali téglafal igen gazdagon díszített, így majdnem ellensúlyozza a boltíveket.

"A mamáját elragadta az Alzheimer" (Alzheimer's took her mum) a címe ennek a megrázó darabnak. A vasvillák (bár lehet, hogy más másnak látja) és az egyre elmosódottabbá váló arcok jól szimbolizálják számára a kórságot, bár hálistennek személyes (értsd családi) tapasztalata nincs a dologról.

A következő munka előtt sokféle ellentétes véleményt hallott: volt, aki szörnyülködött, volt, aki imádta. Ez esetben sem emlékszik a címre/művészre, arra viszont igen, hogy a hölgy karján és combján folyó szöveg van tűzve, amitől nem portré ez, hanem egy élethelyzet ábrázolása.

C June Barnes munkáját is egyből felismeri, és örül, hogy nem csak neki tetszik, hanem a zsűritől is kapott egy "Highly Commended" (kb. dícséretes) megjegyzést.

A következő munka nem túl eredeti témájában (tenger), de kellemes összhatású és színvilágú.

Ezt meg azért szerette, mert úgy gondolta, jó példája annak, hogyan lehet elb....tt festett anyagokból vizuálisan vonzó egészet alkotni. Semmi extra, semmi cicoma, de jó ránézni.

Az utolsó művet az Angliában élő holland Ineke Berlyn Négy évszakát azért szerette, mert szerinte szakítani tudott a téma közhelyeséggével. Az alsó harmadokban visszahozta az előző évszakot, és ezzel nem négy külön darab lett, hanem értelmet adott az egymás mellé helyezésnek.

Ekkor elment vásárolni egy kicsit (sajnos a hitelkártyáján nincs napi limit beállítva), de még visszament nézelődni.

Mit csinál az ember, ha...

2011-08-20T15:53:00.006+02:00

már sokadszorra megy Londonba, és van uszkve 72 órányi igazi turistaideje?
Először is elmegy a Tate Galériába, ahol utoljára (és először) 33 éve volt, amikor már nagyon szerette a képzőművészetet, de még nem sokkal kevésbé értette-érezte. Megnézi a Turner-termeket, és örömmel konstatálja, hogy a tavaly Pesten látott képek nincsenek ott, tehát igazán csemegézhet a korai és késői művek között.
Aztán megint csak megállapítja, hogy az angolok nagyon tudnak múzeumot csinálni (alapvetően ingyenesen), amikor sorban kipróbálja az interaktív termekben kínálkozó lehetőségeket: prizmán keresztül megfigyeli a fénytörést, és Turner-grafikát másol az erre rendszeresített rajzállványnál. A falon pedig felfedezi, hogy mennyiben változott az idők során Turner színhasználata.

A múzeum után puszta kalandvágyból kimegy az East Endbe. Itt is csak nagyon régen járt, és úgy gondolta, fényes nappal kicsit katasztrófaturistáskodik. Amikor kiszáll Hackneyben (ejtsd: ekni) a Whitechapel megállónál, rövid idő alatt meg kell állapítania, ő az egyetlen európai/fehér közel s távol. Még látja a fosztogatások nyomait, de az élet megy tovább. Rövid szakaszon a Brick Lane-en sétál (ami egyáltalán nem "ösvény", hanem eléggé széles utca), és eszébe jut Monica Ali azonos című regénye, ami a fantáziadús magyar névadásban a A muszlim asszony címet kapta. Kicsit megkönnyebül, amikor Aldgate-ben újra metróra száll.
Másnap elzarándokol a már ezerszer látott Victoria & Albert Múzeumba, de akkor a gyűjtemény, hogy még mindig sok a néznivaló. A japán gyűjteményben örömmel fedez fel egy keszát, annak az eredetijét, amilyen ágytakarót varrt tavaly. A kiírásból azt is megtanulja, hogy ez azért ritka darab, mert nem "patchwork", hanem egy darab anyag van felvágva, és újra összevarrva.

Betéved a Jameel Pályázat döntőseinek termébe, ahová muszlim ihletésű művekkel lehet bekerülni. Mind a tíz alkotást szereti, de különösen megragadja ez a valami.

Nézi-nézi, nem érti, mi ez, kicsit olyan horgolásszaga van... Majd elolvassa, hogy egy pakisztáni művész (a nevét szégyenszemre elfelejti) kb. 1 cm széles színes papírcsíkokra Korán-idézetetek írt, összesen 2300 (!) darabotm majd ezeket feltekerte és elrendezgette egy kb. 1 méter átmérőjű lapon. És még a foltvarrást hívják türelemjátéknak!

Ugyancsak a V&A-ben csodálkozik rá a "hónap műtárgyára", ami külön termet kap, és a falakon körbe-körbe háttérmagyarázatot, fényképeket, grafikonokat talál. Ez egy Torres-szoros szigeteki maszk, mindenféle egzotikus hozzávalóból. Leginkább a mérete nyűgözi le, legalább fél méterre lóg ki a viselője arcából, tehát nem igazán szeretné felpróbálni.

A V&A-ből elzarándokol a Harrod's élelmiszer-részlegébe, ahol már többször megfordult, de még soha sem vett semmit. Egyrészt nem egy gourmet, másrészt az árak (még mindig nem) az ő pénztárcájához szabottak. De azért kicsit nyálcsurgat a kb. 3 méteres csoki- és pralinépult előtt.
Aztán még elugrik a British Museumba, és ugyan megfogadja, hogy nem fog tolakodni a múmiákat övező tömegben, de nem bír ellenállni. Felliftezik az emeletre, és átverekszi magát a tömegen, és még mindig nem érti (bár tudja) ezt az egész balzsamozós dolgot.
Bár már nagyon nyomja a cipő a lábát, úgy dönt, átsétál a Millennium-hídon. Amikor elkészült, éppen Londonban volt, de az átadás meghiúsult, mert "nyekergett" a struktúra, így csak messziről láthatta. Most viszont örömmel fedezi fel, hogy milyen isteni helyet találtak neki: az déli parton ott a Tate Modern nem túl vonzó erőmű-épülete és a Globe Színház mása, míg az északin olyan sétányt alakítottak ki az irodaépületek között, aminek a végén ott tornyosodik a Szent Pál. Oldalról szépen rálát a London Bridge-re és Tower-hídra is.

Bemegy a Szent Pálba is, de éppen vecsernye van, így nem tud beállni a kupola alá, csak oldalról adózik Sir Christopher Wren zsenijének. Mikor meglátja a vecsernye (evensong = esti ének) kiírást, eszébe jut kedvenc filmbeli leiterjakabja, bár a film címében nem biztos. A filmben azt mondja a férfiszereplő a meghódítani kívánt nőnek: "Mindjárt elutazom Evensongba. Nem tart velem?" A következő snittet a templomban vették fel.
Az utolsó nap már csak kisebb turnékra futja az erejéből, de azt nem hagyja ki, hogy ne egyen egy Häagen-Dazs fagyit a Covent Gardenben. Vérlázítóan drága, de hát egyszer élünk:))

Volt még egy kis anyag, egy kis festék meg némi ötlet

2011-08-08T19:49:00.001+02:00

Ha már belekezdtem szombaton, persze nem csak a jégkockásat festettem.
Ez egy "unalmas" korallszínű pamut volt, amit több társával együtt befőttes üvegbe nyomtam és kobaltkéket öntöttem rá. Egészben nem lesz használható, de részleteiben biztos.

Egy tervezett projekthez kellenek nekem türkiz és barna selymek. Ez két különböző minőség.

Ő is selyem, de annyira nem sikerült, talán még egyszer rá kell festeni.

Ő egy korábban rózsaszínesre megfestett selyem volt, amit csőre tekertem és szintén a kobaltkékkel kentem meg. Elég szép egyenletesre sikerült az erezet.

Ez eredetileg csak sima narancs volt, de üvegbe szorítva kapott egy kis kék ráöntést. Nagyon igzi az a kör alakú valami felül.

Tavaly Franciaországban egy amolyan igazi rőfösboltban vettem leértékelve ezt az eredetileg fehér-fekete-szürke damasztot. A minta nagyon kevéssé látszik rajta, de ez nem is baj. Van vagy másfél méternyi, nem tudom, mit kezdek vele.

Jégkockás festés

2011-08-07T19:37:00.005+02:00

Arról már több helyütt olvastam, legutoljára a legfrissebb Professional Patchworkben Ute Lenk tollából, hogy a Procion oldatot töltsük bele jégkockatartóba, és fagyasztottan pakoljuk rá a mosószódában megáztatott anyagra.
A mostani Quilting Arts-ban viszont egy másik érdekes megoldás van, amihez nem kell kiüríteni a mélyhűtőt.
Kell hozzá egy tál(ca), egy rács, jégkocka, egy darab nylon és egy régi pléd vagy hasonló. Az anyagot megáztatjuk mosószódában, valahogy elrendezgetjük a rácson (alatta a tállal), betakarjuk jégkockával, majd a súlyának megfelelő Prociont szórunk rá por alakban. Ekkor így nézett ki.

Letakarjuk a nylonnal, ráteszünk valami "melegítőt", és addig hagyjuk állni, amíg a jégkocka el nem olvad. Ez a mostani időjárásban kb. 7-8 órát tartott.
Miután ezt megcsináltam, rájöttem tehetnék a tálba is egy darab anyagot, hogy a kifolyó festék is dolgozhasson. Mivel felemelni már nem igazán tudtam, csak úgy összevissza nyomtam be a résen.
Ekkor még nem tudtam, hogy a tiszta pamutnak eladott batiszt nem az, ami. Így aztán sikerült a lehető legpasztelebb semmit előállítanom.

Az alsó anyagon vannak érdekes minták, de túl sok a fehér, mert valószínűleg túlságosan lefektettem, és odajutott sok anyag, ahová nem csöpögött festék.
De nem adtam fel, tehát ma reggel újra jégkockát gyártottam, fogtam kb. 60 centi anyagot, beáztattam. A tálban harmonikaszerűen rendezgettem el a felét, míg a rácsra egy laza "kakaós csigát" tekertem. Rászórtam fél teáskanál magentát és egy teáskanál medium blue-t.

Igazán elégedett vagyok ezekkel.

Tűtörés

2011-08-07T11:21:00.002+02:00

Mindannyian sok varrógéptűt eltörtünk már, de szerintem a módban ma sikerült a legegyedibbet elkövetnem.
A munkaasztalom 120x120-asra bővíthető nagyobb darabokhoz. Ha kinyitom a vágólapnak nem lesz helye, el szoktam ide-oda tenni, ma viszont rajta hagytam az asztalon - leghátul.
Tűzöm Attilát, mint a kisangyal, s egyszer csak megakad a tű. Azt hittem, benne maradt egy gombostű hátulról. Tapogattam, nem éreztem. Tovább próbálkoztam - erre 90 fokos szögben felhajolt a tű. Mi az isten van? Hozzátűztem a vágólap szélét. A húzkodással lassan előre közlekedett, nem vettem észre:) Bernina 2 öltést bírt ki:))

Rubinpiros - Kész:)

2011-08-03T22:58:00.003+02:00

Egy kis arany olajpasztával, bélelve, de a "szoknyarészben" direkt elállósan, nem letűzve. 67x82 cm.

Félkész táncosnő

2011-07-27T19:47:00.003+02:00

A tavalyi Újhagymás módszert (ld. C June Barnes) felhasználva csináltam ezt a táncosnőt még június elején. A címe Rubinpiros lett (homage a Cseh Tamás - bár az tangó).

Most még kicsit "csicsázni" kell, és kibélelni, hogy időben eljusson Tatabányára. Ez lesz a másik munkám a MO-MÜ-s kiállításon.

"Levegő-applikáció" Barbara Olson módszerével

2011-07-18T19:58:00.006+02:00

Mint az előző posztban írtam Attila ezzel a bizonyos spéci applikációval készül, amit Barbara Olson könyvéből tanultam. Kicsit hasonlít Vikki Pignatelli módszerére, de nagyobb munkáknál ez egyszerűbbnek tűnik.
Nem vagyok az oktató képsorozatok (tutorial) mestere sem, de megpróbáltam néhány képet készíteni, ami még nem árulja el, hogy fog kinézni a végleges kép, mert hogy pályázatra készül.
Először is meg kell rajzolni 1:1 arányban a szabásmintát, aminél arra kell figyelni - különösen ilyen nagy munkáknál - hogy "szekciókra" legyen bontható. Ezeket a szekciókat a rajzon pirossal rajzoltam, hogy tudjam, milyen nagy egységeket kell majd összevarrnom és milyen sorrendben.
A módszer nélkülözhetetlen kelléke a rávasalható, de kitéphető stabilizátor. Én a Sulky Totally Stable fantázianevű anyagát használom. Tekercsben árulják 50 cm széles, jó masszív, többször felvasalható, ha ki akarok cserélni egy foltot, és a végén kitéphető. A ragadós felével felfelé, vékony vízálló filccel át kell másolni a mintát. Nem muszáj az egészet egyszerre, sőt szerintem jobban is kezelhető, ha csak egy-egy nagy szekciót csinálok meg. A stabilizátoron lehet jelölni a színárnyalatokat, az egyes foltokon belüli színátmeneteket. Barbara meg is számozza a sablonokat, én ezt megpróbálom kikerülni - túl sok lenne.
A rajzolás után valahol szétvágjuk a sablont, és elkezdjük rávasalni a megfelelő anyagokra, és negyed inches ráhagyással kiszabjuk. Itt egy darabka, bal oldalon még ott a sablon, mellette meg négy folt.
Amennyiben elégedettek vagyunk a színekkel, a kontraszttal, kiválasztunk két egymás melletti foltot. Eldönthetjük, hogy melyik legyen felül, azaz melyiket applikáljuk a másikra. Néha mindegy, néha nem - legalábbis az én munkámban.

És itt jön be a másik fontos kellék: a nem permanens (újrapozicionálható) ragasztó. Barbara stiftet használ, de az internetes keresésem szerint itthon nem lehet venni, viszont sikerült ragasztórollert venni (azt sem tudtam, hogy van ilyesmi). Tehát ez nem állandóra ragasztja oda, csak ideiglenesen, tehát a legvégén kitéphető lesz a stabilizátor. Ha a felül lévő folton homorú (konkáv) az oldal, akkor bevagdossuk a sablonig.

A stiftet vagy ragasztót végighúzzuk a varrásráhagyáson vagy a papír szélén, és ügyesen visszanyomogatjuk. Eleinte bénáztam ezzel a fázissal, de a 100-ik után már jól megy. Néhány anyag nem annyira szereti a ragasztót, meg az is fontos, hogy a két végére kerüljön bőven ragaszték.

Színével lefelé lerakjuk a felülre kerülő foltot, rátesszük a másikat, kitapizzuk, hogy találkozzanak a szélek és a két végén egy-egy gombostűvel rögzítjük. Ha hosszú a varrás, középre is célszerű gombostűt tenni.

A varrógépbe felső szálnak láthatatlan (füstszínű vagy fehér) cérnát fűzünk, és azt a bizonyos "öt egyenes öltés, egy cakk, öt egyenes öltés" variációt választjuk. És aztán szépen lassan a foltok találkozási vonalán varrjuk az egyenest, és a "cakkok" hozzáfogják a másik (felső) darabot.

Itt látszik, hogy elsőre nem sikerült pont a találkozásnál varrnom, de egyszerűen, gond nélkül bontottam rajta.

És itt van a négy folt összevarrva. Nem baj, ha kicsit (de csak kicsit) huplis, a papír kitépése után lehet rajta vasalni.

Ahogy angolul mondják, ez egy nagyon "megbocsátó" technika: az egyes szekciókon belül lehet változtatni, lehet néhány milliméteres csúszás. A lényeg, hogy a szekcióhatárok maradjanak fixen, különben borul az egész rendszer.

Szita, nyomda, színkivétel

2011-07-11T20:24:00.005+02:00

Készülök a legújabb munkámra: József Attila a Dunánál. Persze nem fotografikusan. Nem lesz túl kicsi: 2x1 méteres. Kész a teljes méretű rajz, és kipróbálom Barbara Olson "levegőapplikációs" módszerét.
Amolyan poshadt zöld lesz az egész, kicsi kékkel és még kevesebb sárgával, és elsősorban a színértékekkel próbálok meg játszani. Szokás szerint a közepesből bőven volt, de kellett egy csomó igazán sötét meg világos. Néhány balul sikerült darabot benyomtam a sötétzöldbe, de mivel eredetileg más színűek voltak, a végeredmény is sokféle lett. A festés után a hétvégén volt az "anyagmintázás".
Felhasználtam néhány nyomdámat, pl. a múltkor faragott hullámokat.

Csináltam egy csomó színkivételezést, hullámokat és vízcseppeket.

A következő képek pedig a szitázás eredményeit mutatják. Egy kivételével nem fehér anyagra készültek, hanem nagyon világos kékre, bézsre és szürkére. Az elsőhöz ugyanazt a stencilt használtam, mint a discharge-hoz.

Hóvihar

2011-07-08T04:35:00.005+02:00

Három hete az önképzőkörben kivételesen nem rajzoltunk, nem textileztünk, hanem origamit hajtogattunk. Deidre Adams blogjában olvastam, hogy részt vett India Flint kurzusán, aki Ámerikában a természetes növényi festés guruja. A vele készített mintadarabokat egy "hóvihar-könyvbe" tették bele. A link is ott volt, tehát csak meg kellett csinálni. Azért kapta ezt a fura nevet, mert Hedi Kyle-t, a kitalálóját egyszer hóvihar zárta el a külvilágtól, és unalmában kezdett el papírt hajtogatni.
Egy 24x96 centis Tyveket (ebből 6x12 cm-es, nyolclapos "könyv" lett) először harmonikára hajtottuk, majd megfestettük mindenféle festékkel, leginkább akrillal. Teljesen felesleges módon mindkét oldalán dolgoztunk, mert akkor még nem tudtam, hogy csak az egyik oldal látszik.
A hajtogatás kicsit botladozva ment, pedig tök egyszerű: a második, kisebb darabot(amit nem fotóztam le) már percek alatt ment.

A "zsebekbe" mindenféle kis apróságokat lehet pakolni, sőt ha azt akarjuk, hogy tényleg könyv legyen, a gerincéhez bele lehet öltögetni "könyvlapokat", pl. textilt, hímzést stb.

Még festés

2011-07-07T16:18:00.004+02:00

A textileken kívül lakást is festettem május végén. Mivel az előszobában időszakosan változó quilt-kiállítás van, a pezsgőszín tűnt a legmegfelelőbbnek. Ennek eggyel sötétebb árnyalata került a nappaliba, ahol gyakorlatilag nincs üres fal.
A hálóban a japán stílushoz alkalmazkodva az előszobai pezsgőhöz sötétpiros falat kértem az ágyhoz.

A képeket is - keleti inspirációra - aszimmetrikusan tettem fel. Egy fehér no-maszkot szeretnék az ágy túlsó oldalára, de itthon nem sikerült találnom. Ha valaki tud lelőhelyet, szóljon!
A műtermem amolyan virsli: kétszer olyan hosszú, mint széles, és így nézett ki eredetileg a barna-türkiz színbeállásban.

Az alaktalanságot kompenzálandó a rövidebbik falakat egész sötét kávébarnára festették, a hosszabbakat pedig két árnyalattal világosabbra. Így néz ki most. Sokkal jobban érzem magam benne:)

Megfogadtam a valamelyik festékgyártó tanácsát: kiszíneztem az életem.

Festett ruha

2011-07-06T17:51:00.002+02:00

Amikor Bécsben baráti 249 euróért megláttam egy Max Mara modellt, úgy gondoltam, egy kicsit olcsóbból is ki tudom hozni. Fogtam 1,20 cm finom pamutszatént, sűrített Procionnal ecsettel megfestettem, vettem hozzá paszpólt és cipzárt, és kb. 12 euróért lett egy egyedi ruhám. Csak valami bizsut kéne még venni hozzá.

Restancia

2011-07-03T19:24:00.004+02:00

Jó régen nem írtam, igaz oly sok mindent nem tudtam volna mutatni, mert az elmúlt kb. hat hét elsősorban házidolgozatok, szakdolgozatok és vizsgadolgozatok javításáról szólt. Bár még holnap kezdődnek az államvizsgák (négy full nap), de azért már látom az alagút végét.
Kihasználom az alkalmat, hogy megmutassam a legutolsó nagyobb lélegzetű munkám, amin az utolsó öltéseiket múlt szombatra kellett megcsinálnom. Ekkor volt ugyanis a MOMÜ-összejövetel, ahol mindenkinek kellett prezentálni a tatabányai kiállításra szánt munkáját.
A nagy téma a "Rétegek", és én ezen belül szültem ezt a hét (22x97cm) darabból álló munkát, aminek a végén Szenvedély lett a címe. Sokat tudnék mesélni a születéséről, de meg kíméllek benneteket. Legyen elég annyi, hogy az utóbbi időben megpróbálok "sorozatokat" csinálni, azaz egy témát több oldalról körbejárni. Ezen kívül van egy félig kész ebben a témában, és két "agyban" félkész.

A kép minősége nem a legjobb, mert csak úgy készültek a fotók, így a részletekből is kevés látszik. Majd megnézheti az, aki eljön Tatabányára, illetve utána, mert azért csinálunk jó képet is róla.

Az olaszok

2011-05-14T05:25:00.007+02:00

Érdekes művel a blogger mostanság: egy napra eltűnt a blogom, aztán elveszett az utolsó két post, most visszajött, viszont elveszett a három napja átalakított sablon.
Tegnap egy hallgatói prezentációban szerepelt ez a videó. Én nagyon jót szórakoztam rajta.

Polyák Ildi Palaiseau-ban

2011-05-12T08:55:00.000+02:00

Bornemisza Eszternek köszönhetően Christine Moulin meghívott 18 modern quiltet a Párizs melletti Palaiseau-ban múlt szombaton nyílt kiállításra. Több áttéten keresztül jutott el hozzám a munkáink néhány képe. Ezen én vagyok középen:)

Felhívás

2011-05-11T20:51:00.000+02:00

Nem fordítom le, de aki érti és egyet ért a felhívással, csatlakozzon az alábbi petícióhoz.

Pávák és Zsuzsi

2011-04-06T17:47:00.001+02:00

Az önképzőkörben csináltam, akrilfesték molinóra, kicsit megtűzve.

Zsuzsi 4 évesen és 4 naposan, viszonylag frissen fodrászolva. Kár, hogy épp hátulról jött a fény:(

A rajzolás ugyanolyan, mint a szex

2011-04-02T20:20:00.001+02:00

Első alkalommal rendszerint zavarba ejtő katasztrófa. De idővel biztos jobb lesz.
Minél lassabb, annál jobb.
A jobb eredmény érdekében engedd el magad.
Az absztinencia elszomorítja az embert.
Ha nem fantasztikus, akkor is jó.
Lehet órákig csinálni. Vagy csak egy-két percig.
A kísérletezés általában jó móka, és csak ritkán fájdalmas.
Jobb egy kicsit minden nap bohóckodni, mint évente egyszer orgiát rendezni.
Ha az ember valahol elnyomja a késztetést, valami másban fog előbukkanni. És nem biztos, hogy jó helyen.
Lehet órákat venni. De nem szükséges.
Egyesek pénzt kapnak, hogy csinálják. A legtöbben akkor csinálják, amikor nem.
Nem érdekes, hogy mások mit gondolnak arról, hogyan csinálod.
Amikor kész vagy, lepedőt / rajzlapot* cserélsz.

Danny Gregory The Creative License című könyvéből.
* Ez ugyanaz a szó angolul (sheet).

A tegnapi önképzőköri termés

2011-03-28T19:06:00.002+02:00

Egy apró részletke Van Gogh csodálatos Csillagos egéből molinón olajpasztával.

Egy apró részletke egy amszterdami fényképből, rajzlapra vízfestékkel.

Cölöpök - részletek

2011-03-24T09:26:00.004+01:00

A Cölöpök nevet kapta a keresztségben a legújabb quiltem. (Ne tessék összekeverni Horn Gy. hasonló című könyvével!)
Mutattam már tavaly nyáron az inspirációt: a normandiai St. Maló-ban a homokba vert milliónyi, a hullámtörést szolgáló cölöperdőt.

Ennek alapján készült egy szitázott anyag - még szintén augusztusban.

Most jutottam el oda, hogy fel is használjam ezt a viszonylag nagy darabot anyagot. Némi gondolkodás után egy viszonylag nagy (98x148 cm) darab készült, amiben a szitázott anyag "alá" mindenféle egyéb "koszos" anyagokat tettem a mohát-korhadást ábrázolandó. Plusz került még rá vízben olvadó fóliára hímzett "csipke", festett vliesofix és tyvek.
Az egészet nem tudom lefotózni, mert a faltól, ahová került, nem tudok eléggé távol állni.

Rohan az idő...

2011-03-07T12:23:00.003+01:00

Ma 65 éves a legkedvesebb énekesnőm. Hosszú évekig mindig ott voltam a koncertjein az Erkel Színházban, a Sportcsarnokban meg ahol még fellépett. Nagyra becsülöm hajlíthatatlanságát, következetességét zenei és "szövegi" értelemben.
Az alábbi videó koncertjén is ott voltam, és természetesen elolvadtam a gyönyörtől, hogy a kedvencem és "szerelmem" együtt énekel:)
Isten éltessen, Zsuzsa!

Képek szöveg nélkül

2011-02-28T18:24:00.003+01:00

New York-i szépség Fehérváron

2011-02-25T06:41:00.001+01:00

Most jöttem rá a képeim rendezgetésénél, hogy aki tavaly február végén nem volt Székesfehérvárott az Index Fórum 10-dik születésnapjára rendezett ünnepségen/kiállításon nem is látta ezt a kis munkámat.
Egyszerű fekete pamutra discharge paste-tel rajzoltam-festettem-gőzöltem ki a mintát, majd kicsit kihímezgettem.

Játék akrillal

2011-02-24T05:35:00.001+01:00

A címe: Kerítés (20x20 cm)

Selyemfestés

2011-02-23T04:21:00.002+01:00

Imádok selyemszálakat festeni! Szombaton egy adag tavaszt festettem. Nem azért, mert várom (pedig várom), hanem egy következő projekthez.
Imádom, ahogy a négyféle szál négyféle színű lesz a "molekulák számától függően". Kétféle sárgát és egy lehelletnyi türkiszt használtam. Mivel picit sok lett a festék, még jutott elég két selyemsálra is.

Veszprémi tanfolyam

2011-02-22T11:29:00.004+01:00

Katie Pasquini Mesopust könyve, pontosabban az abban szereplő egyik módszer alapján csináltam két éve a cordóbai nagymecsetes kis quiltemet. Nagyon megtetszett a módszer, hogy egy apró részletkét különböző arányban felnagyítunk, és abból próbálunk valami harmonikus kompozíciót összerakni.
Veszprémre készülődve elővettem ezt a fényképet, amit egy provence-i étterem kertjében fényképeztem.

És ezt csináltam belőle. Mindössze A/3-as méretű, de eléggé sokáig tartott az apró darabkák összeillesztése.

Még egy lino

2011-02-10T15:44:00.004+01:00

Ez egy harmadik fajta puha lino: Speedy-Cut Günthertől. A feketetintás változat után még kicsit korrigáltam: kiszedtem a "vonalkákat", bár épp ezek adják a kézmívességét.

Gránitvalami

2011-02-09T17:28:00.003+01:00

Normandiában sok a gránit, ami nagyon látványos tud lenni. Josselinben fotóztam ezt a képet.

Ennek alapján akartam valamit gyártani. Először vastag táskamerevítő, selyempapír, merített papír és akrilfesték felhasználásával csináltam egy "lapnyi" gránitot. Fel is vagdostam, de valahogy nem találtam olyan anyagot, amire jól rá tudtam volna pakolni. Ekkor jutott eszembe, hogy van nekem itthon néhány feszített vásznam (pl. ez a 20x50 centis), mi lenne, ha amatőr módra lenyalnám akrillal és arra ragasztanám rá a darabkákat. Ez is történt.

Tudom, hogy a képem nem annyira szürke, mint a "valóság", de nem bánom.
Ja, és azért maradok a textileknél.

Linometszés

2011-02-08T08:34:00.003+01:00

Olyannyira csodálom Dijanne linometszeteit, és bár magam is próbálkoztam, sohase értettem, hogy tud olyan aprólékos mintákat vágni. Melegítettem én a linót hőlégfúvóval és meleg vízzel, de nem akart sikerülni.
Októberben Oxfordban megvettem Janet Edmonds könyvét, amiben többek között a linometszésről is ír, és megemlíti a "puha linót", amiből többféle is létezik. Nosza, rögtön el is húztam a helyi művészkellék boltba, és meglehetősen borsos áron vettem egy A/4-es lapot.
Ehhez még nem nyúltam hozzá, viszont a múlt héten a hűvösvölgyi Kreatippben megláttam a Janet által is említett japán változatot. Ez nem is volt drága és nagyon-de-nagyon könnyű metszeni. Ráadásul a tetején van egy vékony zöld réteg, így azonnal látod, mi lesz domború és mi lesz homorú. Kb. 15 perc alatt kész volt, és a papíron nagyon jól mutat.

Rokonok

2011-02-05T15:22:00.003+01:00

Íme a két legújabb - anyagában és elképzelésében hasonló - faliképem.
Ez még novemberben készült el, eredetileg a veronai selyem-pályázatra akartam elküldeni. A címe Válaszfal, selyemből és "csúnya" anyagokból készült. A fal két oldalán "hámlanak" a festék és tapétarétegek. Az egyik téglán Verona címere.

A héten lett kész a Pusztulás. Ugyanazokból a selymekből és rozsdázott anyagokból készült. A selymes részeket géppel hímeztem, a rozsdásokat kézzel, direkt csúnyán. Ez utóbbi nem esett nehezemre:)

Az átfestés gyönyörei

2011-01-17T20:06:00.003+01:00

Ebből, pontosabban ennek egy részéből

lett ez

Ebből meg

ez

Az elmúlt hónapok festései és átfestései

2011-01-16T19:33:00.003+01:00

2010-es összefoglaló

2011-01-08T19:01:00.002+01:00

Divat lett mostanában a blogokon, hogy az elmúlt év termését egy kollázsban foglalják össze az alkotók. Én most inkább - hála egy kedves ismerősömnek - egy .ppt file-t mutatok. Mivel a file a blog alapján készült, vannak benne nem tavalyi művek és ott van a Lynda Monktól kapott csoda.

Cristina és a bika

2011-01-04T19:18:00.004+01:00

Most akkor mégis leírom, hogy készültek a Cristinás munkáim. Azt azonnal tudtam, hogy nem akarok "szép" realista képet csinálni, azaz nem akarok egy fotót egy az egyben lemásolni. Valahogy az villant be, hogy tényleg foltokból kéne összeállnia az alaknak. Kerestem képeket Cristináról és ezt tartottam a legalkalmasabbnak.

"Levágtam" a bikát, kinyomtattam A/4-esben, és egy fekete fotókarton darabon kivágtam darabkákat, hogy megnézzem, mit látok. Sokat nem láttam ugyan (nem vágtam elég lyukat), de megvalósításra érdemesnek ítéltem a dolgot. Csomagolópapírra megcsináltam a rajzot eredeti méretben.
Az alaphoz egy sötétbarna vásznat kicsit itt-ott megfestettem fekete festékkel: elvégre nem pont' egyszínű egy bika. A jobb alsó sarkába fekete olajpasztával egy billogot stencileztem.
Cristina kabátjához vettem műszálas (pfuj!) szatént a kabátjának, a nadrág anyagát én festettem, amire rávasaltam egy nyúlós "arany" csipkét. A röltexben vettem még mindenféle arany sújtást meg bortnit. És tulajdonképpen teljesen készre megvarrtam az alakot, és ráférceltem a háttérre. Ekkor így nézett ki.

Eddigre már rájöttem, hogy nem csak ilyen-olyan foltok lesznek, hanem bikafülek. Ha a matador megöli a bikát, a zsűri és a közönség döntése alapján megkapja a fülét. Ez nem mindig egyértelmű: ha nehezen hal meg a bika, akkor a közönség dönt. Az előző posztban láthattátok, hogy a közönség a viadal végén fehér zsebkendőket emel a magasba. Ez jelzi azt, hogy szerintük megérdemli a fület.
Fogalmam sem volt, hogy néz ki a bika füle, amikor megtaláltam ezt a képet.

Ilyen formákat tűztem körbe Cristinán színtelen cérnával: kisebbeket-nagyobbakat. Utána kivágtam a nagyja felesleget, összeszendvicseltem, és sűrű cikkcakkal színben passzoló cérnával körbetűztem a "füleket".
A hátteret folyamatos háromszögekkel tűztem le. A fényképen a jobb keze erős rövidülésben van, ami eléggé zavaróan nézett ki, így a muletát (a "rongy" a kardon) a jobb kezébe "adtam". Legvégül egy kis vörös festéket folyattam le "vérként" a háttéren. Na, ez az állapot nincs lefotózva:)

Még egy spanyol...

2011-01-02T17:33:00.002+01:00

Bár politikailag nem korrekt, de én nagyon élveztem azt a bikaviadalt, amit jó néhány évvel ezelőtt a dél-franciaországi Arles-i arénában láttam. Nehezen tudom megfogalmazni, hogy mi is volt a jó benne, de érzelmileg nagyon magával ragadott. Hol a bikáért izgultunk, hol a matadorért. Azóta is imádom a matadorokat, leginkább az összetéveszthetetlen tartásukat, a mozgásukat. Megtanultam a kellékek szimbolikáját, a rituálé részleteit és sok egyebet, ami csak fontos ebben a témában.
Amikor a Határtalanul Férfias témájához közelítettem, hamar kiderült, hogy valami matadorosat akarok. Ahogy egyre jobban belemerültem a témába, nézegettem a spanyol tárgyú könyveimet, az internetet, rátaláltam Cristina Sanchezre, aki a XX. században a legsikeresebb matadora volt. Íme a róla készült kisfilm egy részlete - nem véres:)

A végén két képet csináltam: egy viszonylag realistábbat és elvontabbat. A kiállításon láthattátok, fényképem nincs róluk....

Ha már a spanyol szenvedélynél tartunk...

2011-01-01T11:21:00.001+01:00

Kreatív új évet kívánok mindenkinek ezzel a kicsit szokatlan videóval. Azt hiszem, nem sokan láttátok/hallottátok ezt a hangszert koncertteremben. A hölgy amúgy mexikói.

Élmény ajándékba

2010-12-26T12:24:00.002+01:00

Cristina Hoyos és Antonio Gades, a XX. századi spanyol táncművészet emblematikus alakjai. A jelenet számomra a "spanyolság" kvintesszenciája.
Sok szeretettel azoknak, akik nem ismerik őket, és azoknak, akik igen, de újra és újra tudnak bennük gyönyörködni.

Retro - Input

2010-12-03T05:32:00.004+01:00

Időben visszafelé haladva két kedvenc művészem kiállítását is láttam az elmúlt hónapban.
Ferdinando Boteróba még 1992-ben szerettem bele. Akkor Párizsban töltöttük a szilvesztert, és a Champs Elysee külső, parkos részén a járdán voltak felállítva a szobrai. Imádtuk ezeket a köpcös-faros-bögyös alakokat.

Csak utána tudtuk meg, hogy fest is, így aztán nem volt kérdés, hogy most a Szépművészetiben a helyem. Régen voltam olyan képzőművészeti kiállításon, hogy a közönség egyfolytában mosolyog, kuncog, vihog... Én is ezt tettem - újra és újra visszamentem egy-egy képhez és vihogtam.

2002-ben Salma Hayek - színésznőként és rendezőként - filmet készített Frida Kahlo mexikói festőművészről. Háromszor néztem meg moziban, sírtam és csodáltam őt - az életét és a festményeit. Igazságtalan módon Salma nem kapott az alakításért Oscart, pedig azóta sem láttam őt ilyen jónak.

Amikor szeptemberben megláttam, hogy a bécsi Kunstforumban kiállítják 60 festményét, 80 rajzát és töménytelen fényképét, tudtam, hogy ott a helyem. Európában még soha nem volt ennyi alkotása együtt. Nem kevés sorban állás után jutottam be, de életre szóló élmény volt.

Itt pedig egy rövid részlet a filmből (ha sikerül). Keressétek DVD-n, biztosan elérhető még.

Akkoriban annyira bele voltam szeretve, hogy még egy quiltet is csináltam Az én Fridám címmel. El is vittem a Határtalanulra, ahová kértek versenyen kívüli munkákat. Nem állították ki, azzal adták vissza a kezembe, hogy "túl harsány". Igen, de hát ilyen Frida, az én Fridám. Nem egy szende középkori szűzlány:)

Retro 3

2010-12-01T17:52:00.002+01:00

Kb. tavaly ilyenkor néhány napig "needle punchingoltam", azaz Berninára átszereltem a spéci talpat és Sheila Smith könyve alapján különböző dolgokkal kísérleteztem.
Az egyik darab Kunin (műszálas) filcre készült, vegyes színű gyapjú és organza darabokat "tűztem", majd kiégettem lyukacsosra.
Ekkor fel is tettem ide a blogra, és Zelnice azt mondta, ezek madárfészkek. Bár az elnevezés (meg a munka is) nagyon tetszett, nem tudtam, mit kezdeni vele. Most aztán tűztem neki egy alapot (nagyjából felesleges volt), csináltam neki egy keretet, és felvarrogattam néhány helyen a filcet. Még néhány darabka organzát felülről belenyomtam a nagyobb lyukakba és kicsit megpörköltem. Mindössze kb. 25x35 cm, de olyan helyeske.

Retro 2

2010-11-30T16:23:00.002+01:00

Aki már járt nálam festésen, talán felismeri ezt a szép darab narancs-kék egybefuttatott darabot. Sokáig nem akartam belevágni, utána meg nem volt ötletem, hogyan lehetne egyben tartani, de mégis elvágni. Aztán kitaláltam ezt a keresztet - bár eredetileg nem akartam ennyire középre tenni. Aztán tűzögettem kicsit - valahogy mindig félretettem, mert arra biztosan emlékszem, hogy március elején (amikor költözködtem) már egy rész le volt tűzve...
Aztán nyáron kész lett a tűzés, de nem volt benne semmi spiritusz. Ősz elején találtam itthon egy kékes-sárgás batikot, és ezzel november elején csináltam neki egy keretet. Ekkor már volt címe, de még mindig nem volt az "igazi". Ekkor jött az isteni szikra a múlt héten: van nekem mindenféle színű ragasztható fóliám. Nosza, a múlt héten kivágtam a mininégyzeteket vliesofixből, rávasaltam a fóliát, és már egészen emberi külseje lett.
A címe: Magaskereszt naplementekor. (A magaskereszt utalás Írországra, ahol a templomudvarokon kőkeresztre vésték a bibliai tanításokat.)

Retrospektív

2010-11-29T20:03:00.003+01:00

Jól eltűntem:) Annyi minden összejött az utóbbi egy hónapban, hogy bár a munka mellett varrogattam is, arra már nem futotta az energiámból, hogy blogoljak is.
Jó néhány kisebb és nagyobb darab készült a műteremben augusztus óta, most majd megpróbálom visszafelé megmutatni őket.
A "Megperzselt szívek" mindössze 45x55-ös darab, de szívből jön:) Az egyszerű sárgászöld pamut alapra saját festésű pamutbársony, filc és tisztaselyem szíveket applikáltam, jól letűzögettem. Tettem rá négy nagyobb organza szívet, majd egy egész réteg kék organzát, kicsit odatűztem, majd hőlégfúvóval "megperzseltem". Nem nagy durranás, de szeretem.

Egy kis kultúra:(

2010-10-06T19:38:00.001+02:00

Az utóbbi időben teljesen megfeledkeztem a blog nevének első szaváról, pedig fontos az nekem, csak nem lehet "képesíteni".
Németországból, az Erasmus program keretében egy félévre érkezett, nagyon okos hallgató kérdez a hétfői előadáson, ahol a kisebbségi identitásról, kisebbségek integrációjáról stb. beszéltem/ünk.
"A hétvégén kimentem a Ferencváros-MTK meccsre. Volt ott sok fekete ruhás, kopasz fiú, egyfolytában valami Auschwitzcal kapcsolatos szlogent kiabáltak, karlendítéssel köszöntek egymásnak. Ezt nálatok lehet? Nálunk nem lehetne. Mit akarnak ezek?"
A válaszom: "Hát, mi egy liberális, demokratikus ország vagyunk - Ti meg nem."

Miért pályázom én?

2010-10-05T17:31:00.002+02:00

Az előző poszt nyomán hihetetlenül megugrott az oldal látogatottsága: háromszor annyian tévedtek ide, mint ahányan egy normál napon. A látható megjegyzéseken túl ketten írtak magánlevelet. Köszönöm mindenkinek, elgondolkodtatóak voltatok.
Így ahelyett, hogy a megjegyzésekre reagálnék, azokkal vitába szállnék, egyetértően bólogatnék, megpróbálom leírni, hogy én miért pályázom sokadszorra. Ja, és elöljáróban el kell mondani, hogy még sohase nyertem semmilyen díjat.
1. Exhibicionista vagyok.
2. Kíváncsi vagyok, hogy mások mit gondolnak a munkáimról.
3. Szeretnék folyamatosan tanulni/fejlődni.
4. Úgy gondolom, hogy egy-egy pályázat sokkal jobban serkent a tanulásra, mintha csak úgy, magamnak varrnék.
5. Minden elkészített munka során rengeteget tanulok, mind a kitalálási, mind a megvalósítási fázisban.
6. Nem heverek a romjaimban (sokáig), ha valakinek nem tetszik, amit csináltam.
7. Nagyjából meg tudom mondani, hogy mikor csináltam (viszonylag) jót és mikor nem jót. És - legnagyobb örömömre - sokszor már meg tudom mondani, hogy valami miért nem jó.
8. Mindig abban bízom, hogy a következő jobb lesz :)))

Közvéleménykutatás - Miért nem pályázom?

2010-10-02T07:07:00.003+02:00

A Céh már évek óta tapasztalja, én most szembesültem vele élesben, hogy hiába van több mint 700 tagunk, minden pályázatra igen kevés munka érkezik. A tavalyi országos kiállításra négy témában (!) 36 darabot kaptunk, a birmighami "barnára" 25-öt, az afgánra 11-et. Mint EQA-tagország, állandóan gondokkal küzdünk, ha külföldre kell küldeni egy anyagot. 2012. májusában Gröbenzellben díszvendég leszünk: 20-25 kertet ábrázoló művet várnak tőlünk. Mi lesz ebből???
A Határtalanul Férfias... témáját nagyon jónak gondolom, ráadásul lehetett (volna) csinálni hagyományosat és modernet, kicsit és nagyot, egyedül és csoportban, gyereknek és felnőttnek. Összesen 32 művet kaptunk:(, és ebből három külföldről érkezett, és ketten kettőt csináltak, tehát ha jól számolok, 27 magyar foltvarró fantáziáját mozgattuk meg.
Őszintén kíváncsi vagyok az okokra. TE MIÉRT NEM PÁLYÁZTÁL?
Aki úgy gondolja, hogy nyilvánosan nem szeretné megmondani, kérem, írja meg emailben.

Új könyvek - Philippa Naylor

2010-09-29T21:55:00.001+02:00

Philippa Naylor egyik munkáját három éve már megcsodáltam Birminghamben.

Azt hiszem, ő lehetne az innovatív quilt egyik nagyon jó példája, aki nagyon hagyományos összeállítási és tűzési módszerekkel nagyon mai darabokat készít.
Az egyik új könyvemet ő írta. A címe szójáték: In the Limelight. Szó szerint Reflektorfényben-t jelent, de utal a saját maga által legsikeresebbnek ítélt munkájára, amiben a lime szín dominál.
Nagyon alaposan és érdekesen vezet végig azon a kb. féléves (!) folyamaton, ami alatt egy művet elkészít. Ezek a darabok ugyanis mind legalább 2x2 méteresek! Maga tervezi persze, festi az anyagot, 1:1-ben megrajzolja, sablonok alapján összevarrja, majd dúsan tűzi és imádja a trapuntót. Félelmetesen precízen dolgozik!
Szeretem az élénk színeit!

Maradt még egy kis festék...

2010-09-28T06:41:00.002+02:00

így festettem egy kis ilyen-olyan selyemszálat. Fogalmam sincs, mire fogom felhasználni, de annyira imádom nézni:)

Újhagyma

2010-09-26T23:07:00.005+02:00

Több mint két éve Dublinban vettem meg C. June Barnes Stitching to Dye című könyvét. Ki is próbáltam belőle valamit, de nem igazán sikerült, és valahogy mindig arrébb toltam, pedig nagyon izgatott a dolog.
A múlt héten kitaláltam, mit kéne csinálni, ráadásul miután villámlátogatást is tettem egy méteráru-boltban. Most a "hagymakorszakomat" élem: a lila után akartam egy kis újhagymát is csinálni, és úgy tűnt a módszer alkalmazható erre.
Tulajdonképpen nem komplikált a technika, és ennek megfelelően nagyon gyorsan készen is lettem.
Egy darab beavatott fehér pamutanyagra vízben oldódó cérnával fel kell varrni olyasmit, ami nem megy össze: gombot, nylonzsinórt, halcsontot, műanyagból vágott sablonokat stb. Ekkor így nézett ki a hagymám.

Utána ráfektetjük egy ugyanakkora darab viszkóz-gyapjú keverék filcre, és pamutcérnával egyrészt rögzítjük a cuccot, a legjobb cippzárvarró talppal dolgozni. Majd utána szabadtűzéssel tetszőlegesen megtűzzük: én különböző nagyságú spirálokat tűztem meg három kisebb hagymát. És itt már kész is van a kb. 90 x 50 cm-es darab.

Végül tegnap reggel kikevertem egy adag citromsárgát meg fél adag türkisz-cerulin keveréket. A módszer - ugye - azt használja ki, hogy a filc összemegy a melegvizes festés-mosásban, ezért összeugrik a pamut, viszont a "merevítések" megmaradnak, kiugranak. Egy darab fólián dolgoztam: flakonból rányomattam a sárgát, majd kéket, közben meg "masszíroztam" a bal kezemmel. Ilyen lett:

Összetekertem, hagytam állni és kimostam. A tegnapi jó kis eső miatt még most sem igazán száraz, de nem bírtam magammal. A kép annyival csal, hogy a sötét részek nem feketék, hanem szép sötétzöldek, ezért a kontraszt egyáltalán nem feltűnő.

Egyetlen bajom van csak. Annyira egyéni a technika, hogy - szerintem - csak olyasmit lehet csinálni, ami mindig is hasonlítani fog June munkáira.

A kesza

2010-08-29T07:35:00.004+02:00

Elkészült a takaró fedlapja. Nem volt túl komplikált a feladat: csak a kirakásnál kellett egy kicsit sakkoznom, hogy az ötféle (?) anyag sohase kerüljön egymás mellé. Így néz ki egyben: messzebb nem tudok menni tőle.

Vannak rajta kis japán harcosok meg némi kalligráfia.

Vannak rajta a szokásos módon stilizált fenyőfák.

És persze a sétáló gésák sem maradhatnak el.

Csak árokban fogom megtűzni, meg esetleg az elválasztócsíkokra rakok valamit.

Kellett egy kis gyors eredmény

2010-08-28T01:44:00.004+02:00

A három nagyobb munkám készül-készül, kettő már majdnem, a harmadik meg kb. a felénél tart. Vágytam egy kis gyors laza munkára, ezért Lynda és Carol könyve alapján csináltam egy "edényt".

Pontosabban csak az ötlet van tőle. Három A4-es Tyvek papírt lefestettem akrilfestékekkel (égetett umbria, okker és Paynes szürke), ráragasztottam őket Pelmetre (nagyon erős merevítő), majd forrasztópákával hullámos vonalban szétvágtam őket. Ezután simán egymás fölé varrtam a csíkokat. Levágtam pontos téglalappá, majd a két rövidebbik oldalán 2 cm távolságban lyukakat égettem. Egy "gyorsrozsdázott" selyemorganzából centi széles csíkokat téptem, és a lyukakon átfűzve összehúztam . Azért nem lett kerek, mert a Pelmet vastagsága miatt, nem tudtam annyira behajlítani, de nem is kár szerintem.
Ja, és nincs alja, szóval nem is edény, hanem egy csőszerűség. Azért is "kellett" ezt megcsinálnom, mert a korábbi farmervászonból készült "edényemet" elajándékoztam valakinek.

Szitázás - van még mit tanulnom

2010-08-27T07:49:00.004+02:00

Tegnapelőtt 5-től éjfélig nekifeküdtem a szitázásnak. Azt nem mondom, hogy tele vagyok sikerélménnyel, sőt, de hát sora van ennek, mint a lepényevésnek. Szóval tanultam/tapasztaltam sok mindent.
Két tervvel indultam, és bár egyik anyag sem tetszik, de közelebb kerültem az álmaimhoz. Az első anyag ihletője a St. Malo-ban látott hullámtörő oszloperdő. Sok van belőle és nagyon izgalmasan néznek ki.

Háromféle méretben csináltam stencilt, és háromféle árnyalatú szürkéset kevertem ki. Ez lett belőle.:(

Még a múltkor csináltam vetexből egy bambuszos stencilt, most pedig még egy csomagolópapíros stencilt, amin a nagyobb levelek voltak.

Ez a közeli kép adja vissza a színét. A háttér Leslie és Claire ún. "visszafestéses" módszerével készült. Még kiöblítés előtt tegyük bele mosószódás vízbe, és a még szabadon lévő festékmolekulák megfestik, amit tudnak. Érdekes világos olív szín jött ki.

És beszürkítettem a fatörzs hátterét, sőt festettem hozzá egy ugyanolyan szürke "egyszínű" darabot is. Így már jobban lehet vele valamit kezdeni.

Thermofax és Procion

2010-08-22T11:02:00.004+02:00

Eredetileg a maradék krumplikeményítőt akartam felhasználni erezetes anyag gyártásához, de sikerült teljesen elrontanom. Olyan vastag réteget kentem fel, hogy a rákent festék egy az egyben kimosódott.
Ehhez a folyamathoz viszont sűrített Procion kell. Elkészítettem a Günther-féle sűrítőt (fél liternyi, hűtve eláll egy-két hónapig), és egy púpos kanál feketéhez kevertem úgy egy fél decit. És hozzáadtam a mosószódát is, ami azt jelentette, hogy négy órán belül felhasználandó. Rákentem, de még maradt - mit lehetne csinálni?
Gyorsan elővettem a fatörzses thermofaxot, letéptem egy félméternyi lepedővásznat, és lesz, ami lesz alapon nekiálltam szitázni.
A "lesz, ami lesz" arra vonatkozott, hogy szilárdan nem voltam meggyőződve, hogy benne is marad a minta a kimosás után. Azt se tudtam persze, hogy mennyire lesz elég a festék. Közben még tettem hozzá sűrítőt, hogy talán az árnyalaton is változtatok, meg akkor elég is lesz a 2,40m hosszban.
Ez lett!!! Tök jó szerintem. És ami a legfontosabb, hogy ellentétben a múltkori szitázással az anyagnak teljesen jó fogása van! Nem biztos, hogy meghagyom fehérnek a hátteret, de így sem rossz.

És még van vagy négy deci sűrítőm! A jövő héten MUSZÁJ lesz felhasználni.

Az ágytakaró: kesza

2010-08-17T08:08:00.003+02:00

Írtam, hogy a múltkorival azonos mintájú ágytakarót csinálok, csak a felhasznált anyagok különböznek.
A "minta" nem hagyományos PW-blokk, hanem a japán buddhista szerzetesek köntösét a keszát imitálja. Itt van egy eredeti 18. századi darab, ami kenderből készült.

A kesza páratlan számú csíkból áll, minden csík pedig páratlan számú téglalapból, amit félig eltolva varrnak össze. Minél több csíkból áll, annál magasabb rangú a viselője: három, öt, hét vagy még több. A középső csík szimbolizálja Buddhát, és a mellette levőknek is fontos jelentősége volt. A viszonylag egyszerű kékfestős anyagokból készültek mellett varrtak selyemből is, sőt ezeket még aranyszállal ki is hímezték.
Az én ágytakaróm nagyon magas rangra utal, mivel kilenc csíkból áll.

Varrok ám én...

2010-08-16T16:34:00.005+02:00

Csak egyelőre nincs mit mutatni.
A Határtalanul Férfias témájában készül a FŐ MŰ. Persze nem mondhatom, mit és hogyan, talán csak annyit, hogy egy nagyon férfias foglalkozáshoz kapcsolódik. Mivel egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy jól fog kinézni, ugyanebben a témában kiszabtam egy másikat is.
FŐ MŰ majdnem kész van, és nem is annyira rossz:) 2. számú FŐ MŰ még eléggé kezdetleges, kevés látszik belőle.

Harmadikként nagyon jól halad a turai Schlossberger-kastély második értelmezése. Az első is tetszett nekem, de voltak hibái, és a MOMÜ-ben abban maradtunk, hogy csinálok egy kicsit más variációt, amin egyértelműbb, hogy ez egy alaprajz. Ez is már majdnem megvan, és meg is mutathatom, amikor elkészül.
Negyedikként a hétvégén kiszabtam egy új ágytakarót. Mivel a hálószobám japán témájú, és a mostani takaró is amerikai japán anyagokból készült, az új is ilyen lesz. Bár csak öt éves a korábbi, de a blokkok közötti bordó anyag a mosásban nagyon csúnyán kifakult. Most sötétkékkel próbálkozom.
Plusz még van egy ötletem... meg még egy ... meg még egy....

Az utolsó fénypont

2010-08-13T08:29:00.004+02:00

Az utolsó ilyen poszt képei már nem Normandiában vagy Bretagne-ban készültek, hanem Chartres-ban, ahol hazafelé megálltunk két órára.
A chartres-i Notre Dame többek szerint a legszebb francia gótikus katedrális. Mivel nem láttam az összeset, nem tudok igazán állást foglalni, de ez tényleg lenyűgöző. Bár a szakirodalom szerint ennek van a legszélesebb főhajója Franciaországban, mégsem a mérete kápráztatja el az embert, hanem a töménytelen üvegablaka. Az ablakok a XI-XIII. században készültek, és a 185 darabból 164 eredeti! Hogy jön ki ez a nagy szám? Hát úgy, hogy két emelet magasságban futnak végig körös-körül ezek az óriási csodák.
Az ablakokban a kék dominál, olyannyira, hogy az üvegművesek ezt az árnyalatot "chartres-i kéknek" nevezik.

Ez az északi rózsaablak - a nyugati - sajnos be volt állványozva.

A második szint ablakai sokkal "egyszínűbbek", sokkal kékebbek, és ettől az egész belsőnek igen sejtelmes hatása van.

A templom másik híressége a szentély körül futó hihetetlenül cizelállt dombormű.

Végül a harmadik nevezetesség: a labirintus a templom padlóján, aminek egyesek valamiféle misztikus sajátosságot tulajdonítanak. A fotót persze nem én csináltam, mert egyrészt ilyen rálátás nem nyílik a földi halandó számára, másrészt hagyományos módon benn voltak a padok.

Fénypontok 4

2010-08-10T23:18:00.004+02:00

A sorban most valamelyik breton város/falu képeit akartam betenni, de képtelenség választani. Ez nem (egészen) azt jelenti, hogy mind egyforma, de mindnek volt valami sajátos bája.
Ez a Bretagne egyáltalán nem Franciaország-szerű, engem inkább Írországra vagy Anglia bizonyos részeire emlékeztetett. Nagyon sok favázas ház, amelyek ellentmondani látszanak a statika törvényeinek, mert jobbra-balra-előre dőlnek. Bizonyos részeken inkább a szürke gránitot használták építőanyagnak, mert abból több volt. És mindenütt felfoghatatlan mennyiségű és fajtájú virág: hortenzia, petúnia, muskátli, pistike és még számtalan, általam nem ismert fajta. És nem csak a "szokásos" helyeken (ablakban, villanyoszlopokon, kőládákban), hanem pl. minden körforgalom közepén (pedig ebből sok van) vagy Quimperben minden hídon kilószámra.
Concarneau - nem virágbolt:)

Locronan - a templomkert kb. egynegyede

Rochefort-en-Terre - Franciaország hivatalosan legvirágosabb falujának idegenforgalmi hivatala

Rouen - akár Ausztriában is lehetne a muskátlik miatt

Vitré - egész kis épületkomplexum a XVII. századból

Fénypontok 3

2010-08-09T19:16:00.004+02:00

A Pont Normandie egy kicsinyt szélesebb és hosszabb, mint a Monet kertjében lévő. A Szajna torkolatánál Le Havre-ot köti össze a Honfleur nevű városkával, összesen több mint két kilométer hosszan. Amikor 1995-ben megnyitották ez volt a világ leghosszabb kábeles függőhídja.
Az első képen még nem az igazi híd látható (visszafelé fotózva), hanem a felhajtója, ami után az ember megérkezik az igazi hídhoz, ahol meg lehet állni, lehet fotózni, kiállítást nézni, inni-enni - no meg kifizetni a hídpénzt:)

Ez pedig már a mérnöki tudományok egyik csúcsa. Nem tudom, hány fokos az emelkedője, de eléggé félelmetes volt felfelé kúszni (mi van, ha elromlik egy autó??), majd utána lecsorogni a túloldalon. És képzeljétek, a jobb oldalon van kerékpárút és gyalogos járda:)

Ajándékok

2010-08-08T06:35:00.004+02:00

A blog alapján úgy tűnhet, csupa öröm az én életem. Persze nem így van, de már megint egy nagyon hírt akarok megosztani veletek, mielőtt folytatom az útibeszámolóm.
Idén is részt vettem a quilt-cserében. Mutattam, hogy én mit adtam be a közösbe, pontosabban mit küldtem aztán Angliába Sharne-nak. Én pedig megkaptam a legelső helyen kiválasztott gyönyörűséget Lyndától:)

Mivel nem tudjuk, melyiket kapjuk meg a tizes listánkról, csak a Nyugati-postán törtem ki ujjongásba - a szó szoros értelmében. Az egyszerűség kedvéért a képeket az ő blogjából vettem.
Lynda nem csak ezt a faliképet küldte nekem, hanem még öt A4-es lap tyveket, négy rávasalható fóliát, két nagyobb darab rozsdázott anyagot és két képeslapot.

Fénypontok 2

2010-08-07T05:32:00.003+02:00

Természetesen korábban sohasem hallottam Arne Quinze, belga festő-szobrászról, most viszont egy életre megjegyeztem a nevét.
A roueni Sait Ouen apátságban (szép gótikus padok nélküli templom) láttuk a Les Jardins (Kertek) című kiállítását, ami kb. 15 nagyméretű olajképből áll. Arra a meglehetősen komoly feladatra vállalkozott, hogy egy lehetséges XXI. századi értelmezését adja Monet - már meglehetősen kommersszé vált - vízililiomjainak. Ha összehasonlítjátok a kései Monet-képekkel, nincs is túl nagy különbség absztrakcióban. Nekem ezek tetszettek a legjobban.

Augusztus végéig egy másik Quinze-alkotást is lehet látni Rouenben. A belváros közepén lévő Boieldieu-hídra álmodta meg ezt a fura faszerkezetet vagy installációt, ami nappali fényben úgy tűnt, mintha gyufaszálakból lenne összedobálva, viszont az éjszakai képen (azt nem én csináltam!) határozottan lángol az installáció.

Egyik "művészetpártoló" útitársam egyetlen megjegyzése az volt, hogy "És akkor most három hónapig lezárták ezt a hidat?" Igen, de biztos túlélik.

Normandia, Bretagne - Fénypontok 1

2010-08-06T06:40:00.002+02:00

Nem mondom, hogy Franciaország ezen tartományai képezik álmaim úticélját, de egy ideje már dédelgettem a tervet. Megbízható utazási iroda, jó időpont, elfogadható ár, izgalmas program - ezek mind összejöttek most.
Leszámítva a busszal megtett óriási távolságot (a legtávolabbi pont Budapesttől 2035 km-re volt), már a második nap délután várt rám az első fénypont: Monet háza-kertje Givernyben, Párizstól kb. 70 km-re északnyugatra.
Miután Monet 1926-ban meghalt, a kert nagyjából a 70-es évek közepéig elhanyagolt volt, és természetesen nem állt nyitva a nagyközönség előtt. Aztán a fennmaradt sok fénykép alapján elkezdték "rekonstruálni" a kertet, kitatarozták a házat, berendezték Monet személyes tárgyaival, és 1980-ban megnyitották.
Az a "vizes kert", amit mindannyian ismerünk, csak kb. egyharmadát teszi ki az egész hatalmas teleknek, és tulajdonképpen a kert végében van. Van azonban egy bökkenő: Monet halála után egy vasútvonalat építettek ki a telken keresztül, ami mára a falu forgalmas fő utcájává szelídült!
Így aztán a látogató bemegy a virágoskert plusz ház részbe, majd egy, az út alatt húzódó aluljárón mehet át a vizes kertbe. Bár ez az egész igen illúzióromboló, viszont megvan az az előnye, hogy ez a csoda önállóan áttekinthető.
A tó nem túl nagy, nem túl kicsi - fogalmam sincs a méretekről -, amit az egyik oldalról egy bambuszliget határol. Két, fakózöldre festett híd ível át a tavon, az egyik fedett, a másik nem.

Mivel nem voltunk egyedül (:), képtelenség volt kivárni, hogy senki se legyen a hídon.

Egy a milliónyi virágzó tavirózsáról.

Ilyen környezetben könnyű inspirációt találni, ugye?

Sanae Hattori quiltjei

2010-07-14T04:43:00.004+02:00

A miskolci Japán Patchwork Hétvégén a különböző állatok és növények szimbolikus jelentéséről beszéltem, amihez egyrészt felhasználtam a japán anyagaimat, másrészt Sanae Hattori művésznő néhány munkáját. Természetesen hihetetlen aprólékos darabokról van szó, amelyek ráadásul rendszerint óriási méretűek is.
Nagyon sok kimonó-alakú munkát készít. Igazán szép a Cseresznyevirágzás ködben. Azok a hullámos alakzatok jelölik a ködöt.

Kedveli a glicíniát, ami Japánban az egyik tavaszt jelképező virág. Ennek a műnek Szentivánéji álom a címe és 200x400 cm.

Minden japán művésznek el kell készítenie a maga Fudzsi-variációját. Ez a kis szolid rátétes darab 200x340 cm.

A Felszálló daru volt az a mű, amivel először sikert ért el Amerikában. A 140x155 centis munkát Houstonba küldte, és azonnal fődíjat kapott érte.

Még van mit nőnie,

2010-07-13T21:26:00.003+02:00

de két kudarcos nyár (értsd mindkettőről rövid idő alatt lehullottak a színes fellevelek és nem nőttek újak) végre színesedik a bougainvilleám! Amikor vettem még csak a tetején volt színes a levél.

Ilyen azért sohasem lesz, mint amit La Colle-sur-Laup nevű provanszi faluban fotóztam.

Vagy olyan, mint amit Capriban láttam, és ami alapján ezt a quilt készült.

Féltartós stencilek szitához

2010-07-12T16:41:00.004+02:00

Az újságpapír nagyon kényelmes és olcsó megoldás, és viszonylag aprólékos mintát is meg lehet vele csinálni, viszont egyszer használatos.
Claire-ék nagyon sokféle "féltartós" megoldást javasolnak, amiből kettőt próbáltunk ki. Mindegyik nagyon jól állta a sarat, a következő alkalommal is felhasználhatóak.
Az egyik (ami a képen a háttérben van) Tyvekből készül akár ollóval, akár forrasztópákával. Én ez utóbbival dolgoztam. Csak vonalakat vágtam ki meg néhány foltot.

A másik a nem ragasztós vékony vetex felhasználása. Erre bármilyen bonyolult mintát elő lehet rajzolni (célszerű puha ceruzával), majd három réteg akármilyen színű olcsó akrilfestékkel befesteni azokat a részeket, ahol blokkolni akarjuk a festéket. Sajnos, tényleg kell három réteg, mert ennyi fed tökéletesen. Ilyen hőségben nagyon gyorsan megcsinálható: mire a végére érsz, az eleje már meg is száradt. Úgy lehet tesztelni, hogy az ember a fény felé tartja: ha nem látsz át rajta, akkor jó. Akinek spray formában van akril festéke, akkor ki lehet vágni a Polly papírból a lefestendő alakzatokat, azokat óvatosan (sütőpapíron keresztül) rávasalni a vetexre, majd befújni a festékkel.
A nyomtatásnál arra kell figyelni, hogy az első lehúzás rendszerint "nem sikerül", mert a festék a vetexet itatja át, ezért inkább valamilyen rossz anyagon vagy papíron kell húzogatni.
Csináltam "Atomiumot", vázákat, bambuszerdőt, tigriscsíkokat meg négyzeteket. Ez utóbbiból csináltam pozitív és negatív variációt is. Ez van a kép előterében, és látszik a narancsos darabon is.

Szitázás - tanulságok

2010-07-11T08:26:00.003+02:00

Tegnap átestem a tűzkeresztségen szitázás ügyben. Négyen nyolc kiló festékkel, egy-egy kerettel, több előregyártott stencillel, plusz tíz-valahány Thermofax szitával 9 óra tájt álltunk neki, és este nyolcig csak rövid ebédszünetet tartottunk.
Nem mondhatnám, hogy teljesen megfertőződtem volna a műfajjal, de sikerült megérteni, mi hogy működik, mi nem működik, mik a lehetőségek stb. Előzetesen kitanulmányoztam Claire és Leslie könyvét, megnéztem a hozzájáró videót, tehát elméletileg felkészült voltam, persze a gyakorlat azért sok mindent megmutatott.
Igyekeztünk többféle stencillel dolgozni, hogy tanuljunk. A legmegszokottabb újság vagy csomagolópapír mellett, használtunk maszkolószalagot, csináltam Tyvekből és vetexből is stencilt, amelyeknek az az előnye, hogy sokszor felhasználhatóak.
Azt biztosan tudtam, hogy nem akarok sem fát, sem virágot, sem semmi nagyon hagyományosat csinálni, ezért 5x1 méter lepedővásznat vittem, amiből aztán 3 darabot festettem meg: kettőt egyben, egyet meg majdnem egyben.
Ezek lettek az eredmények, amelyek biztosan nem véglegesek még.

A legfőbb tanulság (amit a képen nem igazán lehet érzékelni), hogy ilyen festékkel ilyen módszerrel többet nem festek! A célom az volt, hogy az egész felületet beborítsam (ez a narancsosnál és kisebb mértékben a zöldnél sikerült is), viszont az egésznek riasztó fogása/tapintása van. Kemény, fényes, vastag, betonszerű - szerintem varrásra alkalmatlan, vagy legalább is nem biztos, hogy Aurora szeretné. Claire-ék és a többi szakértő is sűrített Procionnal festi, ami - ugye - beleépül az anyagba, ami így nem merevedik meg és sok-sok réteg egymásra vihető.
Szóval, lesz még szitázás, de ezzel a festékkel egy-egy motívumot lehet felvinni, de az általam áhított anyagot nem lehet előállítani.

Magyarok vízparton

2010-07-04T07:09:00.005+02:00

A balatonlellei táborra vártak tőlem témajavaslatot, és némi gondolkodás után azt jutott eszembe, kéne egy kis domestosos/discharge krémes felületkezelés meg egy kis "műrozsdázás". Lázár Évinek tetszett az ötlet, de azt mondta, kéne valami "mű" is, amibe aztán bedolgozhatják a népek az elkészített anyagokat.
Amikor májusban megírtam a hoznivalók listáját meg a kép leírását, még fogalmam sem volt, hogy pontosan, hogy is fog kinézni. Három csík lesz: egy teás, egy rozsdás meg egy domestoszos, arra blokkok lesznek applikálva. Ja, és már azt is beleírtam, hogy kétoldalas lesz. Amikor aztán már muszáj volt megcsinálni, fogalmam sincs miért, de mindenféle irodalmi dolgok jutottak eszembe. Először talán Mikes Kelemen (aki azért nem volt író, csak írt) a tengerparton, utána meg József Attila a Duna-parton.
Innen már csak le kellett gyártani kétszer kilenc blokkot a három panelra:) Tulajdonképpen nem volt nehéz, sőt a végén még hárommal több is lett. Kicsit "állatorvosi ló": igyekeztem mindenféle olyan technikákat használni, amelyeket a táborban is bemutathatok, hiszen varrási szempontból nem egy durranás. Így aztán van ezen textilfesték, írás textilfilccel, fotótranszfer gel mediummal, csomagolópapírra nyomtatás, tyvek-gyöngy, szitázás stb.
A hímzésben és a díszítésben egyaránt a víz hullámzását és a kavicsokat próbáltam meg ábrázolni.
Ez az Attilás oldala.

Ez pedig Kelemen.

Egyelőre nincs rajta akaszték (majd fülek lesznek), így csak az ágyon tudtam mérsékelten rossz minőségben lefotózni. Mivel darabja 38x138 cm, nem tudtam gombostűkkel a lepedőhöz rögzíteni.

Reflexió

2010-07-03T08:06:00.003+02:00

Tibor tanfolyamának egyik fontos eleme volt, hogy mitől jó egy mű. Valakire (névre sajnos nem emlékszem) hivatkozott, aki szerint három dologtól (ebben a fontossági sorrendben):
Invenció
Kompozíció
Kolorit
Ehhez kapcsolódva, megint Jane Dunnewoldot idézem: "A jó műalkotás meglep, felbosszant, örömet okoz, de legfőképpen elgondolkodtat. A jó műalkotás hivatkozik az ismertre, és hozzáad egy korábban ismeretlen elemet. A meglepetés mozgatja meg a közönség fantáziáját."
Ilyesmire törekszem:))

Thermofax szitázás

2010-07-02T05:09:00.006+02:00

Első lépésben a könnyebb (kevésbé macerás) szitázási megoldást választottam. Már régóta olvastam/hallotam a thermofaxról, de csak a közelmúltban rendeltem néhányat Claire-től.
Annyit kell róla tudni, hogy a gépet, amivel előállítják, eredetileg sokszorosításra találták ki, és csak kb. 10 éve találta ki valaki, hogy erre is jó. A szitához egy erősen kontrasztos fekete-fehér képet használnak fel, amit egy fóliára tesznek rá, úgy hogy a pozitív (azaz sötét) részeket a gép kilyuggatja. A fóliát aztán beteszik egy keretbe, vízálló szalaggal körbehúzzák, és innen úgy működik, mint egy selyemszita. Állítólag több százszor is felhasználható. Rátesszük a kifeszített anyagra, felülre csíkban a festéket, majd egy puha ráklival lehúzzuk, és a lyukakon átszalad a festék. Lehet használni textilfestéket, kimondottan szitafestéket és színkivevő krémet is.
Az összes gyártó árul kész szitákat, de ami igazán izgalmas számomra, hogy az általad küldött képből is tudnak szitát csinálni.
Íme az első, nagyon szerény próbálkozásaim Deka textilfestékkel. A háttérben maga a szita meg a rákli.

Itt jól látszik a fekete anyagon a színkivevő hatása.

Quiltek sorsa

2010-06-30T05:33:00.004+02:00

Az Egy tábla boldogságot beválasztották a birmighami csapatba. Nagyon örültem, mert a sok egyéb munka után ez volt az első darabka, amit megcsináltam. Itt azt a részletet mutatom, ahol egy új módszert használtam. Van nekem egy Pelmet Vilene nevű nagyon vastag merevítőm, amit dobozokhoz, vázákhoz és hasonlókhoz használnak, ami az egyik oldalán vasalós-ragasztós. Ebből vágtam ki a betűket, ragasztottam fel, majd festettem le. Muszáj volt utólag, mert az anyag "vastagságát" mindenképpen utólag kellett volna kipingálni. Nagy lehetőséget látok benne!

Az Idő vasfogát félve, de reményteljesen vittem el a MOMÜ-re, hogy esetleg alkalmasnak látják a februári kiállításra. Eléggé tetszett mindenkinek (Eszternek is!), és megígértem, hogy csinálok belőle egy újat, amiben több lesz a világos, és kevesebb a rozsda. Tegnapelőtt már le is gyártottam az anyagokat.

Ja, és még az is más lesz, hogy megtaláltam a turai kastély alaprajzát, ami persze egészben túl nagy lenne, így csak egy szeletét fogom megcsinálni.

Idén is "beneveztem" az ALQS cserebere-akcióra. Mivel annyira nem volt idő igazán újat csinálni, ezt a kis egyszerű darabot fogom majd valakinek elküldeni. Kicsit unalmas :(, de élveztem a tűzését. Eddig 25 quilt van fenn, és úgy látom, más se nagyon erőltette meg magát.

FONTOS - Jane Dunnewold írja

2010-06-29T05:08:00.003+02:00

Az élet felülírta a mára tervezett posztomat. Annyira a szívemből szól ez a minapi blogbejegyzés, annyira fontosnak tartom, hogy nem is bíztam a fordítóprogramokra. Gondot jelentett a craftsmanship és a refinement pontos visszaadása. Ha mondjuk blúzokat varrok, az előbbi azt jelenti, hogy pontosan, mívesen meg tudom csinálni, míg az utóbbi, hogy egyre bonyolultabb blúzfazonokkal is megbirkózom.

„Szerénységre int, hogy már túl régen vagyok a pályán ahhoz, hogy olyan művésznek/tanárnak tartsam magam, akit az emberek elismernek és tisztelnek. Furcsa ez az érzés, ha az ember tudja, hogy maga is folyamatosan tanul. De mégis ez a helyzet, és ez némileg kellemetlen felismerésekhez vezet, mert nehéz róluk beszélni anélkül, hogy ne sértenék meg másokat. Olyan leszek, mint az elefánt a porcelánboltban.

Matthew B. Crawford Shop Class as Soulcraft című remek könyvét olvasom. Crawford igazi értelmiségi volt, amikor is csapot-papot hátrahagyva műhelyt nyitott, ahol régi motorbiciklik feljavításával foglalkozik. A könyvében részletesen végig veszi, hogyan vált külön az értelmiségi és a fizikai munka, és ezenközben amellett érvel, hogy mekkora belső értéke van annak, hogy valamit megtanuljunk jól csinálni. Hogy a mesterségbeli tudás elsajátítását válasszuk.

”A mesterség azt jelenti, hogy az ember megtanul egy dolgot igazán jól csinálni, ezzel szemben az új gazdaság (a jelenlegi társadalmi trend) arra ösztönöz, hogy mindig új dolgokat tanulj, azaz a potenciált ünnepli, nem pedig a teljesítményt.”

Ez nagyjából összefoglalja saját területemmel, a textilekkel és a felülettervezéssel kapcsolatos egyik aggályomat. Mi a helyzet a csiszoltsággal? Mi a helyzet a mesterségbeli tudással?

Ne ugorjatok nekem! Létezik egy óriási független kézműves mozgalom a világban – aki nem ismeri, nézze meg pl. a spoonflower oldalt, vagy írja be a google-ba az „indy craft movement” kifejezést. Ez nagyon JÓ DOLOG. Az alkotást vissza kell szerezni az elitista művészvilágtól, ami kb. száz éve azt, a csak a saját céljait szolgáló nézetet hirdeti, hogy a legtöbb ember nem művész, nem is lesz az soha, kár is próbálkoznia. Ebből a szempontból tényleg némi lázadási energiára van szükség. Minden ember elidegeníthetetlen joga, hogy megtapasztalja az alkotás élményével járó örömöt és adranalinszint-emelkedést. Vegyünk ki ebből az egyenletből a művészetet! Az úgyis csak egy szó.

Mindenkinek el kell kezdenie valahol. Igen, a diák másolja a tanár munkáját. Ez a tanulási folyamat természetes fázisa. Igen, egyesek sohasem lépnek ezen túl, és egyesek sohasem lépnek túl az előre csomagolt bolti termékeken: kifestő könyveken, hímzőkészleteken, és olyan quilt könyveken, amelyek előírják, hol és mennyi anyagot vegyél, hogy pontosan lemásolhasd az ott szereplő quiltet. Rémisztő, hogy mennyi ilyen előrecsomagolt cucc kapható a gyerekek számára! És mekkora kár! Az önismeret ugyanis pont’ a kreatív ismeretlenbe való ugrásból táplálkozik. Még ha nem is tökéletes a mű, de a tiéd, és ez rendben van. És lehet újra kezdeni. És javítani. Csak gyakorlás kérdése.

Gondoljatok bele! Szerencsére olyan korszakban és kultúrában élünk, ahol gyakorlatilag mindent meg lehet csinálni. Naponta jelennek meg az újságok, tele vannak új módszerekkel, izgalmas kipróbálandó ötletekkel, régi anyagok újfajta felhasználási lehetőségeivel. Csak tessék, tessék! Gyűjtsd össze, és nyerjél valami díjat! Próbáld ki – kész van egy délután! Aztán próbáld ki ezt is – gyors és könnyű! Gyors és könnyű! Gyors és könnyű! Jézusmária!

Én gondolkodást akarok. Én gyakorlást akarok. Tanár vagyok. Sőt méginkább segítőnek-vezetőnek hiszem magam. Senki kreatív energiáit nem akarom leállítani, és nem akarok véget vetni az örömnek. De szeretném lelassítani a dolgokat.

És szeretném megőrizni a fókuszt: a mesterségbeli tudást és annak fejlesztését.

Gondoljatok bele! Óriási a felelőssége annak, aki a nyilvánosság számára ír és/vagy tanít: végig kell gondolnia, mennyire vezérli írását az önérdek. Sokat gondolkodtam, hogy igazságos dolog-e a „jó és könnyű megoldást” bírálni. Nem fogadható-e el mégis, ha az emberek számára kiinduló pontot jelent? Nem vágynak-e majd később mélyebb és terjedelmesebb tudásra?

Lehet. Tudom, hogy ezt nem nekem kell megítélnem. De mint a nyilvánosság elé álló tanárnak igenis határozottan ki kell jelentenem, hogy a mesterségbeli tudás fejlesztése jó. Saját vizuális nyelved megtalálása jó. Pompás, ha megtanulsz egy dolgot nagyon jól csinálni.

Emlékeztek a mondásra „Sok békát kell megcsókolni ahhoz, hogy megtaláld a herceget? Jézus, leírni se szeretem ezt a kifejezést. Olyan szexista és ósdi. De az alaptétel igaz. Az ember különböző dolgokat szeret és tud csinálni, és addig, amíg nem próbál ki egy csomó mindent, nem tudhatja, mit szeret. Ha viszont megtaláltad, érdemes ragaszkodni hozzá. A mentális egészség alapja, hogy az ember tudja, miben jó, és ezt becsülje meg. Azaz egy dolgot művel, és azt folyamatosan tanulja. Ha valami igazán tökéletes elérését célozza meg a kihívás gyönyöre kedvéért. Valami tökéletesen megmunkált dolgot ebben a tökéletlen világban.”

Forrás: http://existentialneighborhood.blogspot.com/