Előkerültem

Most látom, hogy pont hat hónapja nem írtam ide. Pedig varrogattam... Nem annyira sokat meg mutogathatót, de most van apropója a bejegyzésnek.
Tizenöt év alatt egyszer csináltam valamit rendelésre. Aztán most tavasszal-nyárelőn kaptam egy hihetetlen felkérést.
Van egy amerikai ismerősöm, aki négy évvel ezelőtt Pesten járva véletlen rám talált, és annyira "belém szeretett", hogy megvette két faliképemet. A mostani felkérés az volt, hogy varrjak valamit, ami emléket állít a hajdanvolt virágzó minnesotai vasbányászatnak, ami mára gyakorlatilag leépült. Fontos információ volt, hogy mivel nyílt színi fejtés volt, több bányát feltöltött a talajvíz és szép kék tavak alakultak ki.
Mivel semmilyen tárgyi tudás, semmilyen érzelem nem köt a témához, elég nehezen indultam be, és persze végig tele voltam kétellyel. Mit tudok én mondani egy minnesotainak a saját szülőhelyéről innen, több ezer kilométerről? Ja, és méret kötöttség (70x95cm) is volt, mert kevés üres van a házában:)

 Ez lett végül a kompozíció. Két darab csíkosra festett - "vasas" - anyagot fogtam, ehhez felhasználtam egy gyári batik utolsó maradék két csíkját, és kiszabtam egy kék tavat.
 A kék tóba félkör ívben, ezüstös színátmenetes cérnával beletűztem azoknak a minnesotai falvaknak és városoknak a nevét (köztük David lakóhelyét is), amelyek hajdanában a bányászatból, illetve a kohászatból éltek.
A vasérc-rétegeket nagyon egyszerűen a festés által adott mintában tűztem meg.
A quiltnek az Elsüllyedt dicsőség (Sunken Glory) címet adtam. Szerdán volt az "átadás". A szívem a torkomban dobogott, jaj, nehogy ne tessék neki. Nem azért, hogy esetleg a nyakamon marad, hanem mert nem akartam arcot veszteni. Kicsordult egy könnycsepp, amikor meglátta.... pláne a saját városának a nevét. A megrendelő boldog volt, az alkotó pedig indiánlépésben szökellt a Pozsonyi úti trolimegállóig.


Megjegyzések

ARi textilmánia üzenete…
Lenyűgöző.......
Nóra üzenete…
Gratulálok, Ildi!
Polyák Ildikó üzenete…
Köszönöm, Rita és Nóra!
Eleva üzenete…
Alig ismerek rá. Nagyon jó!
Már elvitte vagy még látható lesz?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kompozíció foltvarróknak: online tanfolyam 2024-ben

Jelbeszéd: a quilt születése képekben

Beszélgessünk a quiltművészetről! : 2024. I. félév