2011. december 22., csütörtök

Meditáció


Ez lett a címe az én japán kertemnek. Mivel végig kézzel varrtam, volt időm meditálni a "kavicsok gereblyézése" közben. A mérete 50x150 cm, amely furcsa arány olyan, mint a Ryonji száraz kerté (10x30 méter). Három oldalon magas vályogkerítés veszi körbe. Összesen 15 kő van benne három csoportban, aminek a jelentésére több kísérlet történt.

2011. december 17., szombat

Na még egy

Reagálva a megjegyzéseitekre, én is elmondanám a véleményemet az öt képről. Nekem egyik sem tetszik, de mindegyik más miatt.
Az első igazából nem giccs (a pillangó nem feltétlenül az), viszont nagyon zavaros, meg nem komponált munka.
A második anyag erősen giccses: panelekből építkezik, és arra apellál, hogy mindannyian szeretjük a télapót, meg a havat, meg azt a tucat-melegséget, ami a képből árad.
A harmadik kép sem giccs, hanem egy rossz (csúnya) quilt. Nincs kitalálva. A nagy kékségbe be van dobva néhány cowboy és ennyi.
A negyedik a legnagyobb giccs. A képről el kell mondanom, hogy olyan érzésem van, ez az utca Orvietóban van és én voltam ott, és teljesen el voltam olvadva a hangulattól. Lehet, hogy nem, de akkor is. Számomra a képet az andalgó pár teszi giccsé. Hatásos, szépen-aprólékosan megcsinált, de giccs.
Az ötödik - ugye - Fassett. Várnai Ica egy magánlevélben vetette fel, ami nekem is járt a fejemben. Van-e olyan, hogy egy művész direkt túlzásba viszi a cicomát, és ettől már inkább megmosolyogtató, amolyan cinkos összekacsintás a művész és a néző között? Fassett nekem "sok", de már annyira sok, hogy néha tetszik. Amúgy ő egyáltalán nem panelekből építkezik, (jó, vannak rózsák és egyéb virágok) hanem a színvilága teszi harsánnyá.
Ha Fassett giccs, akkor giccs az egész mexikói/latin-amerikai népművészet. Van nekem például egy igazi perui poncsóm kb. 7 éve, kétszer volt rajtam az utcán. Mindkétszer mindenki észrevette, hogy "hűha...", és nem tudtam, annak szól, hogy tényleg tetszik nekik, vagy annak hogy más is olyan túl harsánynak látja, mint én.
Amúgy csak érdekességképpen: még soha sem volt ennyi napi olvasóm, mint az elmúlt egy héten.

2011. december 15., csütörtök

Tényleg az utolsó giccs

Ha lenne értelme, azt mondanám, teszteljük magunkat. A definíció szerint giccs-e, ízléses-e, tetszik-e nekünk.
1. Egy quilt

2. Egy anyag(panel)

3. Egy quilt

4. Egy quilt (!)

5. Kaffee Fassett mozaik (ezt már azelőtt letöltöttem, mielőtt szóba került a neve)

Természetesen van véleményem mindről, de adok nektek egy kis időt.

2011. december 14., szerda

Giccs? - 4 (Az utolsó)

Újfent köszönöm a hozzászólásaitokat és emailben megírt gondolataitokat.
Julcsi és Amaranta felveti a vallás+giccs összefüggést. Bár nagyon a fejemben volt, nem akartam ez ügyben megnyilatkozni, nehogy valakit megsértsek vallási meggyőződésében. Persze van véleményem. Egyrészt mai szemmel meglehetősen giccsesnek, pontosabban túldíszítettnek látjuk a barokk-rokokó templomokat, de ezzel már Luther Márton is így volt - igaz, másfajta szempontból. De ugyanez igaz mondjuk Versailles-ra is. Azt gondolom, ez tényleg ízlés kérdése: nekem "nem jön be".
Amaranta a saját bethleheme kapcsán vetette fel a giccset. A bethlehem szerintem toposznak tekinthető, tehát ab ovo közhelyes, mégis sokan sokféle módon megpróbálják megközelíteni. A tied, Amaranta, egyedi, rajta van a "névjegyed", nekem afféle naiv művészetnek látszik. Más a helyzet a vallási giccstárgyakkal. A Vatikánban is jó a "felhozatal", de ez sehol sincs ahhoz, amit a portugáliai Fatimában láttam. Na, ott aztán minden elképzelhető tárgyon, minden elképzelhető méretben ott van Jézus Krisztus. Szörnyű!
Ugyancsak Julcsi vetette fel, hogy művészet-e a "fehér alapon piros négyzet" típusú festmény. Valószínűleg Kazimir Malevicsre gondoltál, ő festett az 1910-es években ilyesmiket: van neki fehér alapon fehér négyzet (azaz csupa fehér) képe is. Azt hiszem, értem a festő szándékát, de maga a végeredmény számomra sem hat revelációként, magyarul hidegen hagy.
De azért van még itt egy nagy, fontos, engem erősen foglalkoztató, de valószínűleg megválaszolhatatlan kérdés. Mit, pontosabban hogyan lehet festeni (írni, szobrászkodni, varrni stb.) 2011-ben, hogy egyedi, hogy új, hogy elgondolkodtató legyen? Nekem erről szól Nemes Nagy Ágnes írása. Teljesen egyértelmű számomra, hogy a XX. század elejétől "feladata" van a művészet nézőjének. Korábban készen kaptuk a terméket. Ott volt, mondjuk a Szamotrakéi Niké vagy a Mona Lisa, a néző ránézett, tudta, hogy mit lát, mondhatta, hogy nem tetszik neki (pl. El Greco portréi), de fel sem merült, hogy "nem érti". Az első avantgarde irányzatok hozták meg az ún. művészi szabadságot: nincsen objektív valóság, a festő mondhatja azt, hogy neki a menyasszony az égben repked (ld. Chagall) vagy hogy kockákból épül fel a nő arca. És ettől megváltozott a művészet élvezete: a nézőnek hozzá kell adnia saját magát a látottakhoz, tehát a művészet az alkotó és a néző közötti interakció. És ezért mondhatom azt, hogy X képeivel nem tudok párbeszédet folytatni, nem mond nekem semmit, nem segít megértenem saját magamat és a köröttem levő világot. De legalább meg kell próbálnunk ezt a dialógust, nem pedig élből elutasítani azt, amit látunk.

2011. december 12., hétfő

Giccs? - 3

Elnézést, hogy csak most reagálok a kommentekre, de három napig a frankfurti giccs-felhozatalban gyönyörködtem.

Annyira okosakat és megfontolandókat írtatok, hogy szeretnék itt visszatérni néhány megjegyzésre, és közben továbbfűzöm a gondolataimat.
Giccs, ízlés(telenség), (nem-)tetszés. Ezeket a fogalmakat nagyon nehezen tudom értelmesen definiálni, ezért inkább példákat hoznék. Visszatérve az első "giccses" posztban látott öt képre, az első négy nálam "csak" giccs, míg az utolsó egyszerűen ízléstelen, sőt azt is merném mondani, hogy ronda. Sőt a díjnyertes quiltet is inkább ízléstelennek, ízlészavarosnak (ha van ilyen szó) mondanám. Kicsit közelebb lépve a textilekhez: nem szeretem a horgolt csipketerítőket, de nem gondolom sem giccsesnek, sem ízléstelennek (bár ha őzike van benne recehorgolással?). Viszont a műanyag csipkeabrosz már tökéletes giccs, de nem feltétlenül ízléstelen. Vagy kimondottan foltvarrás terén nekem nem tetszik az ún. pasziánsz technikával készült falikép (pontosabban még nem láttam nekem tetszőt), de nem giccs, és nem is ízléstelen.
Igen, Marianna, a giccs megítélése függ időtől és helytől, bár vannak eléggé univerzális témák. Bár én már 40 éve is giccsnek tartottam a nagymamám vitrinjében levő 10 forintos porcelán-nippeket, és ugyan néhányat őriz közülük a mamám, de nem gondolja (remélem!) műalkotásnak. De tény és való, hogy például ezek a nippek sokkal elfogadottabbak voltak. Az átlag amerikai (aki nem létezik) európai szemmel egy csomó giccsel, sokkal sziruposabb, "édesebb" darabokkal veszi magát körül.
Igen, Judit, tudom, hogy van tudatos giccs-művészet (Jeff Koons és mások), de azt hiszem, a giccstermelésből ők viszonylag keveset produkálnak.

A giccs vonzereje abban rejlik, hogy megnyugvást jelent a csúnya, kegyetlen, igazságtalan világgal szemben, tehát tagadja a valóságot: kifényesíti a zord realitást és csillapítja fájdalmainkat.

Ezért könnyű eladni és "fogyasztani" a giccset. Adorno így magyarázta: Az emberek örömöt keresnek az életben. A tudatos és igazi művészeti élmény csak azoknak adatik meg, akiknek az élet nem jelent akkora terhet, hogy a szabadidejükben az unalomtól és a munkától is menekülni szeretnének. Az olcsó szórakoztatás éppen ezt a kettős vágyat tükrözi. Megnyugtat, elűzi a gondokat, mert előre-megemésztett formájú előre-ismert sémákkal operál, magyarul: nem kell rajta gondolkodni. Az élvezete nem igényel "erőfeszítést". Ezt szokták hangoztatni a kereskedelmi televíziózás bajnokai is: nem kell „fárasztani a népet”, abban a kevés szabadidejében kikapcsolódni akar, nem pedig holmi művészfilmeket vagy Ibsen-drámákat nézni.

És itt jön be a képbe a politika. Az 1930-as évek végén kezdtek el arról írni (elsősorban a frankfurti iskola), hogy az ipari forradalom után a városi munkás- és középosztály körében egyre növekedett a távolság magas művészet és a mindennapi élet között, tehát a művészet egyre elitistábbnak (a tömegek számára elérhetetlennek) tűnik. A művészet azon kivételezett kevesek számára elérhető, akiknek van idejük percepciós készségük pallérozására (azaz veszik a fáradságot, hogy megértsenek, megszeressenek egy első ránézésre nem megemészthető művet), és a modern műalkotásokat értő szemmel tudják megközelíteni.

Szíves figyelmetekbe ajánlom az előző posztban külön bemásolt írást. Bár az irodalomról szól, de nagyon is a témába vág.

Giccs? - 2 - Háttéranyag

Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről (1973)

VEGYÉSZNŐ: Szeretném, ha egyszer már megírnád.

KÖLTŐ: Mit?

VEGYÉSZNŐ: Hát amiről beszélni szoktál. Hogy milyen a modern vers, meg hogy tulajdonképpen meg is lehet érteni, meg efféléket.

KÖLTŐ: De hiszen folyton azt írom. Különben is megírták millióan.

VEGYÉSZNŐ: De ha én nem értem. Se a magyarázatot, se a verseket. Vagy ritkán. És én olyan ideges vagyok ettől. Ne tégy úgy, mintha nem értenéd. Én úgy szeretem Arany Jánost. Én a Vojtinával alszom el este, és hangosan nevetek magamban. De nekem nem volt egy jóízű versfalatom, mondjuk, József Attila óta.

KÖLTŐ: Tulajdonképpen mit értesz te azon, hogy modern vers?

VEGYÉSZNŐ: Ezt tőlem kérded? Vagy másképpen: te kérded tőlem? Röviden: a modern vers az olyan izés. Mondhatnám szebben, de nem mondom. Tudod te azt. És nem lehet megérteni.

KÖLTŐ: Szóval olyan izés. Ezt a megjegyzésedet mellőzhetném, de nem mellőzöm. Mert bár teljesen artikulálatlan, elismerem, hogy a maga módján világos. Továbbá a mai vers érthetetlen. Ez régi, régi vád, amely…

VEGYÉSZNŐ: És ha még olykor érthető is, akkor sincs semmi öröme benne az embernek. Nincs semmi öröme. Én nem hagyom magam terrorizálni. És kérlek, ne mondj hosszúkat. Olyanokat, hogy: a modern kommunikációs csatornák visszacsatolási micsodája meg extenzív-intenzív totalitás. Azt nem bírom.

KÖLTŐ: Persze. Azt hiszed, olyan egyszerű.

VEGYÉSZNŐ: Nem hiszem. De beszélj egyszerűen. Főleg arról beszélj egyszerűen, ami nehéz. Az a dolgod.

KÖLTŐ: Félrevezetően vonzó előírás.

VEGYÉSZNŐ: Én egyáltalán nem tudom felfogni, hogy ez az úgynevezett modern vers mért olyan, amilyen. Mért nem értem? És mért nem tetszik? Én talán nem igyekszem? Én nem töröm össze kezem-lábam azért, hogy közel férjek hozzá? Én talán…

KÖLTŐ: Hallgass már egy kicsit. Ide figyelj.

VEGYÉSZNŐ: …olyan vagyok, aki nem képes megérteni a saját kora művészetét? Mért kell olvasnom a ti versszövegeiteket, miközben egy kukkot sem értek belőlük? Én talán hülye vagyok? Nem tudjátok ti azt felfogni, hogy amit az ember huzamosan nem ért, azt megutálja? Majd aztán mehettek a Dunának…

KÖLTŐ: Az isten áldjon meg, hát…

VEGYÉSZNŐ:…mind a Dunának, ha az utolsó olvasótokat is elpusztítottátok. Én vagyok az olvasó. Hát nem nekem írtok?

KÖLTŐ: Nem.

VEGYÉSZNŐ (egy pillanatra elhallgat): Ne-em? Ezt csak azért mondtad, hogy elhallgassak.

KÖLTŐ: Azért.

(Rövid szünet.)

KÖLTŐ: De nemcsak azért. Mert hogy kicsoda kinek ír, az végül is sorrendi kérdés. Az ember kezdetben okból ír, nem célból. Ne felejtsd el, még te is írtál kamaszkorodban verset. Ne felejtsd el ezt, könyörögve kérlek, ahogy az emberek el szokták felejteni a gyerekkorukat. A versírás kezdetben életfunkció. A cél, a szándék, a „kinek írunk” később jön. Kell is jönnie. De most nem erről van szó. Arról van szó, hogy közöttünk fal van.

VEGYÉSZNŐ (döbbenten): Fal? Közöttünk? De édes angyalom, én igazán nem akartalak megbántani…

KÖLTŐ: Most hagyj. Most ne zavarj azzal a jó szíveddel.

VEGYÉSZNŐ: De…

KÖLTŐ: Nem bántottál meg! Még elvesztem a fonalat. Arról van szó, hogy fal van közöttünk, olvasó és író között. Ez nem újság. Ez a fal mindig volt, van és lesz, amíg csak az éppen soron következő jövőszeletben össze nem omlik. Az újság pusztán annyi, hogy kényelmetlen korunkban ez a fal magasabb a sokszázados átlagnál. És megmondom világosan: egyetlen új érvem sincs, amivel a téglákat döntögethetném. Sőt nemcsak érvem nincs, hanem kedvem sincs hozzá. Mert a mi vitánk, itt, most, ebben a pillanatban, amikor folytatjuk, máris elavult. Mi volt neked József Attila húsz év előtt? Mi volt Apollinaire? Semmi. És ma a szellemi aranyalapodhoz tartoznak, egy mondatban mondod ki a nevüket (arany) Arany Jánossal. Az a fal közöttünk időben húzódik, angyalom, vagy nagyrészt időben. Az a fal vagy van, vagy nincs, aszerint, hogy mikor nézzük. Mi itt, amikor vitázunk, egyszerűen adalékok vagyunk a 20. század hetvenes éveinek művészeti harcaihoz. Két lábon járó kordokumentumok vagyunk, semmi más. Lépjünk előre húsz évet, lépjünk előre ötven évet…

VEGYÉSZNŐ: Azért ne légy olyan nagystílű. Ötven év, az egy emberélet. Az nem mindegy. Se nekem, se neked.

KÖLTŐ: Ebben sajnos tökéletesen igazad van. Hiszen azért ülök itt veled. És még valamiért. Mert mégis-mégis igazi olvasó vagy. Mert…

VEGYÉSZNŐ: Most meg bókolsz nekem?

KÖLTŐ: …neked csakugyan kell ez az egész mindenség, amit modem költészetnek hívnak. Ezért rágod a májam hetente. De nem vagy sznob, nem úgy születtél. Inkább antisznob vagy, harapós, gyerekes, ezért esetedben nyugodtan kiküszöbölhető a rosszhiszeműség és az álhozzáértés. És mindez azért, mert neked voltak, vannak és esküszöm, lesznek versélményeid. Csak ne légy makacs, mint az öszvér.

VEGYÉSZNŐ: Mégsem akarsz te bókolni. Veszekedni akarsz.

KÖLTŐ: Azt is. Mert ha terrorizálásról van szó – hogy ugyanis te nem engeded magad terrorizáltatni –, arról bőven volna társalkodnivalónk. Ha nem tudnád: támadsz engem, fenyegetsz, megsemmisítesz. Támadsz az igényeiddel, elborítasz a vágyaiddal, rám döntöd a megrögzült versélményeidet. Alkalmazkodni szorítasz a tetszésedért. Vagy egyszerűen faképnél hagysz mindazzal, amiért én megfeszülök. Ennyit súrlódásainkról. És most vegyük sorra az érveidet.

VEGYÉSZNŐ: Érveltem volna? Valahogy nem vettem észre.

KÖLTŐ: De-de-de. Érveltél. Kiborítottad az egész érv-kosarat. Vegyük például első érvedet, amely szerint: a mai vers az olyan izés. Mikor szoktátok ezt mondani? Túlnyomórészt akkor, ha izmusos versről van szó. (Talán mert befolyásol az a belső rím, amellyel a két szó kezdődik.) Tisztelettel jelentem neked, hogy az izmusos vers, az avantgárd, a formabontás a világ négy táján olyannyira elterjedt (s közben meg is változott), hogy az utóbbi 50-70 év KÖLTŐi világnyelvének tekinthető. Nálunk – sajátos, hazai okoknál fogva – csak az utóbbi 10-15 évben íródnak, illetve jutnak el nagyobb mennyiségben a közönséghez e stílus termékei. Magyar források kutatása – tízes-húszas évek – folyamatban. Ha lengyel vagy francia vagy argentin volnál, már olyan reflexszerűen birtokolnád, vennéd tudomásul (tetszéssel avagy nemtetszéssel) ezt az eszköztárat, milyenséget, mint a régi motoros a jobbkézszabályt. Teljesen ártatlan vagy benne, ha ma még idegesít. Ezzel függ össze második érved a mai vers ellen, amit úgy szíveskedtél fogalmazni: „Hát én hülye vagyok?” Nagyon fontos megjegyzés. Mindig elpirulok tőle, mert tudom, milyen megalázó nem érteni azt, amit láthatólag értésünkre adnak; milyen kínos attól félni, hogy bolonddá tartanak. Ez utóbbitól nem tudlak megóvni (magamat sem); minden bonyolult kornak megvannak a maga szellemi szélhámosságai vagy egyszerűen: tévedései. De valamit kockáztatnunk is kell – az igaziakért. Te Adynál kezdted a század verseit, ma kis híján a kortársaidnál tartasz. Sőt – lázadozva, dühöngve – a még fiatalabbaknál.

VEGYÉSZNŐ: Hm. Vajon. Akárhogy is: ti túlságosan sok mindent elvettetek tőlünk, és keveset adtatok érte. Elvettétek például a formát, a rímet, a ritmust, a versolvasó eredendő gyönyörűségét. Nem képtelen gondolat az, elhagyni a versből, ami verssé teszi? És elvettétek az értelmet, a jól kiépített utat, ami vezeti az embert valahová.

KÖLTŐ: Hadd kérdezzek valamit. Szoktad te olvasni Ábrányi Emil költeményeit?

VEGYÉSZNŐ: Ábrányi Emil. Ahá. Az a múlt századi költő-műfordító. Mért olvasnám?

KÖLTŐ: Pedig kiválóan versel, és mindig érthető. Nemes eszméi is vannak.

VEGYÉSZNŐ: Egy gyönge költő nem cáfolhatja a költészet alapjait.

KÖLTŐ: Miért kifogásolod? Hiszen mindazt teljesíti, amit tudatosan kívánsz a verstől. Amit tudattalanul kívánsz tőle, ahhoz más szavak kellenek, olyanok, mint: hitelesség, eredetiség, megrendítő erő és így tovább – vagy inkább: a mindezeket hordozó hatástényezők. Ábrányi intő példa arra, hogy a tartalom meg a forma korántsem a költészet alapja; megrozsdásodott absztrakciók csupán, használatban más-más fogalmakkal állandóan megfoldozandók. És ezzel el is érkeztünk harmadik érvedig, az érthetetlenségig, amelyhez – oly szerencsés módon – mindjárt hozzácsatoltad formai kifogásaidat is. Az úgynevezett érthetetlenség egyrészt rendkívül egyszerű jelenség, másrészt nagyon bonyolult. Az egyszerű része: megváltozott a korstílus, mert megváltozott a kor. A 20. századi vers más nyelven beszél, mint elődei (s ennek a más nyelvnek az avantgárd is csupán része, szakasza, ösztönzője). Ezt a nyelvet egyszerűen csak meg kell szokni, mint a heringsalátát vagy a közúti közlekedést. A stílusváltás szükségességét nem is vonja kétségbe senki – történelmi távlatból. Milyen melegen mosolygunk, mondjuk, a romantika, mondjuk, a Victor Hugo ellen elpazarolt záptojásokon. Amivel viszont nem szoktunk számolni, hogy a mi korunk nagyon megváltozott. És ez már a dolog bonyolult részéhez tartozik. A tudomány és a társadalom, a háborúk és a csillagászat, az atommáglya és a lélektan gondoskodik mindennapos, új meg új megrázkódtatásainkról. Századunk emberét bámulat és hideglelés rázza egyszerre, ha szemügyre veszi mindezek létrehozóját, vagyis önmagát. Sok minden meglepett minket ebben a században, de legjobban önmagunktól lepődtünk meg (hogy kancsalul rímeljek egy Szophoklész-mondásra). Nem csodálkozhatsz rajta, hogy az önszemlélet egyik kifejezője, a versíró ebben a szüntelen rázkódtatásban, új meg új vasúti váltókon áthaladva, el-elharapja a szót, sőt olykor a nyelvét is. Az elharapott költői nyelv költészete – így is nevezhetném a mai verset. A század meghökkenései arra kényszerítenek, hogy mintegy újratanuljuk az emberi beszédet szorgosan bővítve szókincsünket eddig nem ismert ragokkal, sorközökkel, riadalmakkal avagy víziókkal. Így igyekszünk hiteles híreket szállítani mindnyájunkról. A feladott lecke nehéz. Csak egyet ne felejts el: ez az érthetetlenség az újabb, a hitelesebb értelem keresése.

VEGYÉSZNŐ: Jó, jó. De hát nem kockáztattok túl sokat? Kockáztatjátok az olvasót, kockáztatjátok a verset, az eddig jól bevált költői módszereket. Elismerem: a kor bonyolult. Én sem most léptem le a falvédőről. De miért töritek szét az eddigi kereteket?

KÖLTŐ: A kor törte szét az eddigi kereteket. Nem mi. Mi csak lényegesen megváltozott világunk hangjait próbáljuk versbe rakni. És kénytelenek vagyunk új skálákat keresni hozzá.

VEGYÉSZNŐ: Muszáj?

KÖLTŐ: Úgy látszik.

(Rövid szünet.)

VEGYÉSZNŐ: Szóval azt akarod mondani, hogy a vers idővel megvilágosul. Mert az érthetőség úgynevezett formanyelv kérdése.

KÖLTŐ: Pontosan. A különféle költői irányzatok, izmusok és nem izmusok mindegyike egy-egy ajánlat változott tudatunk kifejezésére. A mai versnek ezer árnyalata van. Nehezen viseled az avantgárdot? Keress hagyományosabbat. Ki tudja, hol a határ a kettő között? Pláne minálunk. Olvasó őfelsége pedig válogathat. Azt olvasd, ami tetszik.

VEGYÉSZNŐ: De azt unom.

KÖLTŐ: Mit mondtál?

VEGYÉSZNŐ: Jól hallottad. Ami feltétel nélkül tetszik, azt egy picit unom. A klasszikusok kivételével. Azok állnak, mint a Sion hegye, lelkem pillérei. De ami olyan… klasszicista, ami olyan… szokásos, tehát nekem tetszik, azt valahogy unom.

KÖLTŐ: (sóbálvánnyá válik).

VEGYÉSZNŐ: Értsd meg, én elindultam valahonnan, de nem érkeztem meg. Panaszkodtok, hogy a 20. században nehéz írni. Olvasni se könnyű. Én hörgök, és láncaimat tépem, ha megint meg akarnak velem etetni valamit, amit nem értek. De azért hozzászoktam már egy csomó újfajta ízhez. Ha nincs ilyen íz – színdarabban, filmben, képben, versben –, akkor hiányzik. Ha megkapom, akkor esetleg átkozódom. Se így nem jó, se úgy. Most mit csináljak?

KÖLTŐ: Ez… ez elég elképesztő. Önmagaddal ábrázolod a századot.

VEGYÉSZNŐ: Ezért nincs elég örömöm a versben. Az újmódiban ritkán találom, és a régimódiban is megcsökkent. (Most eljutottunk a negyedik érvemig – ahogy te mondanád.) Olyan ez, mint a Lorentz-féle transzformáció. Tér, idő, sebesség viszonya, ne haragudj, nem mondom el, nem neked való. Úgysem értenéd.

KÖLTŐ: (nyel egyet).

VEGYÉSZNŐ: A lényeg az, hogy még a méterrúd hossza is megváltozik benne. Bennem megváltoztak a mértékek. Vagy most vannak változóban. Azért kérlek, hogy mondd már el, mi van ezzel a mai verssel.

KÖLTŐ: De hisz mondom…

VEGYÉSZNŐ: Sose mondod eléggé…

KÖLTŐ: Jobban tudod, mint én…

VEGYÉSZNŐ: Mert megváltoztattátok…

KÖLTŐ: Mert megváltozott…

VEGYÉSZNŐ: Most aztán…

KÖLTŐ: Most aztán…

2011. december 8., csütörtök

Giccs? - 1

Tudom, hogy nehéz fába vágom a fejszémet, de egyszerűen már nem bírom szó nélkül azt az iszonyattömeget, ami művészet/iparművészet/kézművesség címén megpróbálnak eladni nekem/nekünk itt és világszerte.
Miért írom meg ezt a minitanulmányt? Szerettem volna általánosságban körüljárni bizonyos fogalmakat, nem kis részben saját magam épülésére. Nem fogok magyar linkeket/képeket betenni (pedig jó kis dolgok vannak a Meskán is), mert nem célom, hogy bárkit is pellengérre állítsak. Nem fogok a tárgyi kultúrában (pl. kerti törpe, játékok, turista szuvenírek stb.) burjánzó giccsről írni, megpróbálok a foltvarrás/quilt (vagy ezen a fedőnéven eladott) témában maradni. Nem akarom megmondani, hogy mi (magas) művészet, mi giccs és mi simán csak ízléstelen. Nem akarok kinyilatkoztatni, csupán gondolkodni – remélhetőleg veletek közösen. Ezért is örülök, hogy a két korábbi poszthoz már jó sokan hozzászóltatok.

Igyekeztem több mindent elolvasni a témával kapcsolatban. A kiinduló forrásom Whitney Rugg, a Chicagói Egyetem tanárának
tanulmánya volt.
A szó eredetével kapcsolatban többféle elm
élet létezik, de annyi bizonyos, hogy a “kitsch” szót először az 1860-70-es években használták müncheni műkereskedők az olcsó műalkotásokra. A XX. század elejére a giccs már nem csak esztétikai kategória volt, hanem politikai töltetet is kapott, mégpedig az urbanizáció, a tömegtermelés, a tömegkultúra és az elüzletiesedés eredményének tekintették.

Mi giccses? A giccset elsősorban a téma, a tárgy ábrázolása teszi: elcsépelt, leegyszerűsített, mű/mache, az érzelmekre direkten ható, a “jaj de aranyos!”, az Elizabeth Bartontól kölcsönzött szóval “szacharin”, olyan mintha cukor lenne, de még sem az. Ezért vonzó a tömegek számára, ezért adható el nagy mennyiségben “Ha a műalkotásokat demokratikusan ítélnénk meg, aszerint, hogy hány embernek tetszik, a giccs minden versenytársát legyőzné.” (Kulka 1996). Kulka szerint az igazi művészetet az különbözteti meg a giccstől, hogy a giccs azonnal felismerhető, érzelmileg erősen telített tárgyakat vagy témákat ábrázol (ld. kiscica, kisgyerek, naplemente), de lényegesen nem gazdagítja az ábrázolt tárgyakkal vagy témákkal kapcsolatos asszociációnkat, azaz nem mond semmi újat (már millió egy ilyen cicát, gyereket, naplementét láttunk). Vagy gondoljatok a rossz szerelmeses filmekre: már percekkel előre tudjuk, mikor lesznek egymáséi, mikor fognak összeveszni/kibékülni (persze ettől még jót lehet bőgni a végén). Ebben a műfajban azok az én igazi kedvenceim, amelyekben azért van valami "csavar", mondjuk A szív hídjai (Bridges of Madison County).

A giccs szép elemeket is tartalmaz, pl. egy vörös rózsacsokor, de a szó szoros értelmében nem szép. Kulka (1988) szerint a giccs lényege, hogy a sokak számára vonzó képek felhasználásával kereskedelmi vagy politikai célzattal manipulálja az érzelmeket. Ha a giccset szembe állítjuk a szépséggel, a szépség őszinte, eredeti, összetéveszthetetlen élményt jelent a befogadó számára.

Kundera írta A lét elviselhetetlen könnyűségében, hogy a giccs alapvető sajátossága a „második könnycsepp”.

„A giccs a meghatódás két könnycseppjét csalogatja elő, melyek szorosan követik egymást. Az első könnycsepp azt mondja: milyen csodálatos, amikor gyerekek futnak a gyepen! Milyen csodálatos az egész emberiséggel együtt meghatódni azon, hogy a gyepen gyerekek futnak! - mondja a második. A giccsből csak ettől a második könnycsepptől lesz giccs." (1992:323) A giccs vonzereje éppen ebben rejlik, az ismerősségében, a közös érzések által adott visszaigazolásban.


Ez egy quilt, mégpedig - mint oldalt látszik a rozetta - díjnyertes darab!!!
Folyt.köv.

2011. december 7., szerda

Giccs - Bemelegítés

Ezek "műalkotásként" vannak eladva, tehát nem arról van szó, hogy a saját gyerekemről, a saját macskámról, a saját magam által látott naplementéről csinálok fényképet.




2011. december 5., hétfő

Attila és Antonio

Véletlenül találtam valahol a linket....

2011. december 4., vasárnap

Művészet, giccs, merő ízléstelenség....

Hetek óta forgatok a fejemben egy ilyen témájú posztot, és nem is az gátol a megírásában, hogy ez "veszélyes", hanem hogy nincs elég időm rendesen utánaolvasni a témának. Így karácsony előtt - azt hiszem - még izgalmasabb ez a kérdés, mint mondjuk júniusban.
Örömmel venném, ha kommentben, emailben megírnátok, mi jut eszetekbe a témáról, vagy esetleg belinkelhettek néhány tanulságos példát. Jó, tudom, mindenki hajszolt, de ha mostanában nem láttatok elég giccset, a Holdon laktok:)