2011. szeptember 30., péntek

Duna-parti látomás

Polyákildi szorongó posztja következik.
Íme, életem FŐ műve, abból a szempontból mindenképpen, hogy a legnagyobb falikép, amit eddig készítettem. Nagyon közel áll a szívemhez a gondolat, öröm volt megtervezni, végig roppantul izgalmas volt megvarrni és azt kell mondanom, ilyet akartam. Hogy másnak tetszik-e? Jó lenne persze, de kivételesen azt mondom, nem izgat.
A technikai részletek:
Méret: 100x200 cm
Anyagok: 95%-ban saját festésű, szitázott, nyomott, stencilezett, discharge-olt pamut, 3 db fotónyomtatás
Technika: levegő applikáció, trapuntó, gépi tűzés





(A kép és a lakásom méretéből adódóan szemből nem tudtam lefotózni, és ugyan tudom, mit kell csinálni a fotosopban ekkor, de a lényegen nem változtat.)

2011. szeptember 29., csütörtök

Egy vers

Lassan, pontosan

lassan az óráink
mind tönkremennek.
az egyik meg-megáll
majd újra elindul.
tetszés szerint.
a másik mutatói
összevissza néznek:
a kicsi már egészen
a nagy meg a félen
s nem lehet
őket összehozni.
persze, ne mondd, az idő
játssza itt velünk
ledér játékait.
villanó lepke-szárnya
életünk: rebbenés, álom
katatón halál.
állunk a sorban: mindenre elszánt
agyag-katonák.
egy istenverte szél a
nap felé fújja
mezítlábaink porát.

2011. szeptember 26., hétfő

Krakow 2

Emese kérdezte, hogy tetszett Krakkó.
Szégyen vagy sem, korábban nem voltam, de mivel egy konferenciára mentem, tudtam, sokat nem fogok látni belőle. Ilyenkor az ember lánya igencsak bajban van: fut párhuzamosan hat előadás, amiből mondjuk legalább kettő nagyon érdekli, kettő kevéssé és akkor még ott van a "Város".
Voltam én már úgy több konferencián, hogy csak a repülőteret/vasútállomást láttam (kétszer), mert az esemény a város szélén volt, és/vagy egyszerűen nem volt idő bemenni.
Most kicsit jobb volt a helyzet, mert Krakkó nem túl nagy és a konferencia/hotel is jó helyen volt. Az alábbiakat láttam:
1) csütörtök reggel 7 és 7.20 között elhúztuk a bőröndöt az állomástól a szállodáig (ami nem az óvárosban volt).
2) péntek reggel 8 és 8.45 között csináltunk egy hurkot a Kazimierz (a régi zsidó negyed) városrészben, mert útba esett a szálloda és konferencia között
3) péntek este ugyancsak a Kazimierz-ben vacsoráztunk a Dawno temu na Kazimierzu (Egyszer volt, hol nem volt Kazimierzben) nevű kóser étteremben
4) szombat reggel 10-ig végighallgattam egy előadást, majd begyalogoltam az óvárosba, bementem a katedrálisba, felkaptattam a Wavelbe, lenéztem, majd 1-re visszamentem a konferenciára.
Szóval, ha most azt mondom, nagyon tetszett, nem hazudok, de semmiképpen sem minősíteném megalapozott véleménynek. Aki még nem volt, feltétlenül ajánlom, közel van, gyorsan és viszonylag olcsón el lehet jutni. Nekem meg el kell mennem még egyszer....

2011. szeptember 25., vasárnap

Krakow

Szerda estétől (azaz csütörtök reggeltől) tegnap estig Krakkóban voltam. Vonattal. Olyan sokszor eszembe jutottak ennek a dalnak egyes sorai.

2011. szeptember 9., péntek

Potenciális kövek


Még mindig nem tudom, milyen kövek kerülnek a száraz kertembe és hogyan, de festettem ezt-azt, amiből esetleg lehet. Balra és jobbra két fajta selyemszál, alul viszkóz hímzőszál, felül pedig egy kis Pipacs nevű (ezeréves) pamut.
Érdekes, hogy a két fajta feketéből (a kék illetve barna stichhel bíróból) a szürkén kívül még zöldes, sőt enyhén lilás árnyalatok is születtek.
Nem sokkal jutottam beljebb, de jó így csomóban ránézni.

2011. szeptember 4., vasárnap

A blúz

Mondjuk 35 éve magam varrom az összes ruhám, kb. 5 éve festegetek Procionnal, és most jutott eszembe, hogy a kettőt össze lehetne házasítani. Kicsit spät vagyok:(
Még a tavasszal Bécsben Komolkánál tettem magamévá egy egyméteres maradék finom lenvásznat elfogadható áron. Először megvarrtam, aztán egy vödörben tegnapelőtt befestettem. Nincs szépen kivasalva, mert nem jó a vasalóm és/vagy túl száraz volt az anyag.
Farmerrel nagyon jól mutat(ok).


2011. szeptember 1., csütörtök