2011. július 27., szerda

Félkész táncosnő

A tavalyi Újhagymás módszert (ld. C June Barnes) felhasználva csináltam ezt a táncosnőt még június elején. A címe Rubinpiros lett (homage a Cseh Tamás - bár az tangó).

Most még kicsit "csicsázni" kell, és kibélelni, hogy időben eljusson Tatabányára. Ez lesz a másik munkám a MO-MÜ-s kiállításon.

2011. július 18., hétfő

"Levegő-applikáció" Barbara Olson módszerével

Mint az előző posztban írtam Attila ezzel a bizonyos spéci applikációval készül, amit Barbara Olson könyvéből tanultam. Kicsit hasonlít Vikki Pignatelli módszerére, de nagyobb munkáknál ez egyszerűbbnek tűnik.
Nem vagyok az oktató képsorozatok (tutorial) mestere sem, de megpróbáltam néhány képet készíteni, ami még nem árulja el, hogy fog kinézni a végleges kép, mert hogy pályázatra készül.
Először is meg kell rajzolni 1:1 arányban a szabásmintát, aminél arra kell figyelni - különösen ilyen nagy munkáknál - hogy "szekciókra" legyen bontható. Ezeket a szekciókat a rajzon pirossal rajzoltam, hogy tudjam, milyen nagy egységeket kell majd összevarrnom és milyen sorrendben.
A módszer nélkülözhetetlen kelléke a rávasalható, de kitéphető stabilizátor. Én a Sulky Totally Stable fantázianevű anyagát használom. Tekercsben árulják 50 cm széles, jó masszív, többször felvasalható, ha ki akarok cserélni egy foltot, és a végén kitéphető. A ragadós felével felfelé, vékony vízálló filccel át kell másolni a mintát. Nem muszáj az egészet egyszerre, sőt szerintem jobban is kezelhető, ha csak egy-egy nagy szekciót csinálok meg. A stabilizátoron lehet jelölni a színárnyalatokat, az egyes foltokon belüli színátmeneteket. Barbara meg is számozza a sablonokat, én ezt megpróbálom kikerülni - túl sok lenne.
A rajzolás után valahol szétvágjuk a sablont, és elkezdjük rávasalni a megfelelő anyagokra, és negyed inches ráhagyással kiszabjuk. Itt egy darabka, bal oldalon még ott a sablon, mellette meg négy folt.
Amennyiben elégedettek vagyunk a színekkel, a kontraszttal, kiválasztunk két egymás melletti foltot. Eldönthetjük, hogy melyik legyen felül, azaz melyiket applikáljuk a másikra. Néha mindegy, néha nem - legalábbis az én munkámban.

És itt jön be a másik fontos kellék: a nem permanens (újrapozicionálható) ragasztó. Barbara stiftet használ, de az internetes keresésem szerint itthon nem lehet venni, viszont sikerült ragasztórollert venni (azt sem tudtam, hogy van ilyesmi). Tehát ez nem állandóra ragasztja oda, csak ideiglenesen, tehát a legvégén kitéphető lesz a stabilizátor. Ha a felül lévő folton homorú (konkáv) az oldal, akkor bevagdossuk a sablonig.

A stiftet vagy ragasztót végighúzzuk a varrásráhagyáson vagy a papír szélén, és ügyesen visszanyomogatjuk. Eleinte bénáztam ezzel a fázissal, de a 100-ik után már jól megy. Néhány anyag nem annyira szereti a ragasztót, meg az is fontos, hogy a két végére kerüljön bőven ragaszték.

Színével lefelé lerakjuk a felülre kerülő foltot, rátesszük a másikat, kitapizzuk, hogy találkozzanak a szélek és a két végén egy-egy gombostűvel rögzítjük. Ha hosszú a varrás, középre is célszerű gombostűt tenni.

A varrógépbe felső szálnak láthatatlan (füstszínű vagy fehér) cérnát fűzünk, és azt a bizonyos "öt egyenes öltés, egy cakk, öt egyenes öltés" variációt választjuk. És aztán szépen lassan a foltok találkozási vonalán varrjuk az egyenest, és a "cakkok" hozzáfogják a másik (felső) darabot.

Itt látszik, hogy elsőre nem sikerült pont a találkozásnál varrnom, de egyszerűen, gond nélkül bontottam rajta.

És itt van a négy folt összevarrva. Nem baj, ha kicsit (de csak kicsit) huplis, a papír kitépése után lehet rajta vasalni.

Ahogy angolul mondják, ez egy nagyon "megbocsátó" technika: az egyes szekciókon belül lehet változtatni, lehet néhány milliméteres csúszás. A lényeg, hogy a szekcióhatárok maradjanak fixen, különben borul az egész rendszer.

2011. július 11., hétfő

Szita, nyomda, színkivétel

Készülök a legújabb munkámra: József Attila a Dunánál. Persze nem fotografikusan. Nem lesz túl kicsi: 2x1 méteres. Kész a teljes méretű rajz, és kipróbálom Barbara Olson "levegőapplikációs" módszerét.
Amolyan poshadt zöld lesz az egész, kicsi kékkel és még kevesebb sárgával, és elsősorban a színértékekkel próbálok meg játszani. Szokás szerint a közepesből bőven volt, de kellett egy csomó igazán sötét meg világos. Néhány balul sikerült darabot benyomtam a sötétzöldbe, de mivel eredetileg más színűek voltak, a végeredmény is sokféle lett. A festés után a hétvégén volt az "anyagmintázás".
Felhasználtam néhány nyomdámat, pl. a múltkor faragott hullámokat.

Csináltam egy csomó színkivételezést, hullámokat és vízcseppeket.


A következő képek pedig a szitázás eredményeit mutatják. Egy kivételével nem fehér anyagra készültek, hanem nagyon világos kékre, bézsre és szürkére. Az elsőhöz ugyanazt a stencilt használtam, mint a discharge-hoz.



2011. július 8., péntek

Hóvihar

Három hete az önképzőkörben kivételesen nem rajzoltunk, nem textileztünk, hanem origamit hajtogattunk. Deidre Adams blogjában olvastam, hogy részt vett India Flint kurzusán, aki Ámerikában a természetes növényi festés guruja. A vele készített mintadarabokat egy "hóvihar-könyvbe" tették bele. A link is ott volt, tehát csak meg kellett csinálni. Azért kapta ezt a fura nevet, mert Hedi Kyle-t, a kitalálóját egyszer hóvihar zárta el a külvilágtól, és unalmában kezdett el papírt hajtogatni.
Egy 24x96 centis Tyveket (ebből 6x12 cm-es, nyolclapos "könyv" lett) először harmonikára hajtottuk, majd megfestettük mindenféle festékkel, leginkább akrillal. Teljesen felesleges módon mindkét oldalán dolgoztunk, mert akkor még nem tudtam, hogy csak az egyik oldal látszik.
A hajtogatás kicsit botladozva ment, pedig tök egyszerű: a második, kisebb darabot(amit nem fotóztam le) már percek alatt ment.



A "zsebekbe" mindenféle kis apróságokat lehet pakolni, sőt ha azt akarjuk, hogy tényleg könyv legyen, a gerincéhez bele lehet öltögetni "könyvlapokat", pl. textilt, hímzést stb.

2011. július 7., csütörtök

Még festés

A textileken kívül lakást is festettem május végén. Mivel az előszobában időszakosan változó quilt-kiállítás van, a pezsgőszín tűnt a legmegfelelőbbnek. Ennek eggyel sötétebb árnyalata került a nappaliba, ahol gyakorlatilag nincs üres fal.
A hálóban a japán stílushoz alkalmazkodva az előszobai pezsgőhöz sötétpiros falat kértem az ágyhoz.

A képeket is - keleti inspirációra - aszimmetrikusan tettem fel. Egy fehér no-maszkot szeretnék az ágy túlsó oldalára, de itthon nem sikerült találnom. Ha valaki tud lelőhelyet, szóljon!
A műtermem amolyan virsli: kétszer olyan hosszú, mint széles, és így nézett ki eredetileg a barna-türkiz színbeállásban.

Az alaktalanságot kompenzálandó a rövidebbik falakat egész sötét kávébarnára festették, a hosszabbakat pedig két árnyalattal világosabbra. Így néz ki most. Sokkal jobban érzem magam benne:)

Megfogadtam a valamelyik festékgyártó tanácsát: kiszíneztem az életem.

2011. július 6., szerda

Festett ruha



Amikor Bécsben baráti 249 euróért megláttam egy Max Mara modellt, úgy gondoltam, egy kicsit olcsóbból is ki tudom hozni. Fogtam 1,20 cm finom pamutszatént, sűrített Procionnal ecsettel megfestettem, vettem hozzá paszpólt és cipzárt, és kb. 12 euróért lett egy egyedi ruhám. Csak valami bizsut kéne még venni hozzá.

2011. július 3., vasárnap

Restancia

Jó régen nem írtam, igaz oly sok mindent nem tudtam volna mutatni, mert az elmúlt kb. hat hét elsősorban házidolgozatok, szakdolgozatok és vizsgadolgozatok javításáról szólt. Bár még holnap kezdődnek az államvizsgák (négy full nap), de azért már látom az alagút végét.
Kihasználom az alkalmat, hogy megmutassam a legutolsó nagyobb lélegzetű munkám, amin az utolsó öltéseiket múlt szombatra kellett megcsinálnom. Ekkor volt ugyanis a MOMÜ-összejövetel, ahol mindenkinek kellett prezentálni a tatabányai kiállításra szánt munkáját.
A nagy téma a "Rétegek", és én ezen belül szültem ezt a hét (22x97cm) darabból álló munkát, aminek a végén Szenvedély lett a címe. Sokat tudnék mesélni a születéséről, de meg kíméllek benneteket. Legyen elég annyi, hogy az utóbbi időben megpróbálok "sorozatokat" csinálni, azaz egy témát több oldalról körbejárni. Ezen kívül van egy félig kész ebben a témában, és két "agyban" félkész.

A kép minősége nem a legjobb, mert csak úgy készültek a fotók, így a részletekből is kevés látszik. Majd megnézheti az, aki eljön Tatabányára, illetve utána, mert azért csinálunk jó képet is róla.