Kultúra és quilt

Elkészült a takaró fedlapja. Nem volt túl komplikált a feladat: csak a kirakásnál kellett egy kicsit sakkoznom, hogy az ötféle (?) anyag sohase kerüljön egymás mellé. Így néz ki egyben: messzebb nem tudok menni tőle. Vannak rajta kis japán harcosok meg némi kalligráfia. Vannak rajta a szokásos módon stilizált fenyőfák. És persze a sétáló gésák sem maradhatnak el. Csak árokban fogom megtűzni, meg esetleg az elválasztócsíkokra rakok valamit.

A három nagyobb munkám készül-készül, kettő már majdnem, a harmadik meg kb. a felénél tart. Vágytam egy kis gyors laza munkára, ezért Lynda és Carol könyve alapján csináltam egy "edényt". Pontosabban csak az ötlet van tőle. Három A4-es Tyvek papírt lefestettem akrilfestékekkel (égetett umbria, okker és Paynes szürke), ráragasztottam őket Pelmetre (nagyon erős merevítő), majd forrasztópákával hullámos vonalban szétvágtam őket. Ezután simán egymás fölé varrtam a csíkokat. Levágtam pontos téglalappá, majd a két rövidebbik oldalán 2 cm távolságban lyukakat égettem. Egy "gyorsrozsdázott" selyemorganzából centi széles csíkokat téptem, és a lyukakon átfűzve összehúztam . Azért nem lett kerek, mert a Pelmet vastagsága miatt, nem tudtam annyira behajlítani, de nem is kár szerintem. Ja, és nincs alja, szóval nem is edény, hanem egy csőszerűség. Azért is "kellett" ezt megcsinálnom, mert a korábbi farmervászonból készült "edényemet" elajándékoztam valakinek

Tegnapelőtt 5-től éjfélig nekifeküdtem a szitázásnak. Azt nem mondom, hogy tele vagyok sikerélménnyel, sőt, de hát sora van ennek, mint a lepényevésnek. Szóval tanultam/tapasztaltam sok mindent. Két tervvel indultam, és bár egyik anyag sem tetszik, de közelebb kerültem az álmaimhoz. Az első anyag ihletője a St. Malo-ban látott hullámtörő oszloperdő. Sok van belőle és nagyon izgalmasan néznek ki. Háromféle méretben csináltam stencilt, és háromféle árnyalatú szürkéset kevertem ki. Ez lett belőle.:( Még a múltkor csináltam vetexből egy bambuszos stencilt, most pedig még egy csomagolópapíros stencilt, amin a nagyobb levelek voltak. Ez a közeli kép adja vissza a színét. A háttér Leslie és Claire ún. "visszafestéses" módszerével készült. Még kiöblítés előtt tegyük bele mosószódás vízbe, és a még szabadon lévő festékmolekulák megfestik, amit tudnak. Érdekes világos olív szín jött ki. És beszürkítettem a fatörzs hátterét, sőt festettem hozzá egy ugyanolyan szürke "egyszínű"

Eredetileg a maradék krumplikeményítőt akartam felhasználni erezetes anyag gyártásához, de sikerült teljesen elrontanom. Olyan vastag réteget kentem fel, hogy a rákent festék egy az egyben kimosódott. Ehhez a folyamathoz viszont sűrített Procion kell. Elkészítettem a Günther-féle sűrítőt (fél liternyi, hűtve eláll egy-két hónapig), és egy púpos kanál feketéhez kevertem úgy egy fél decit. És hozzáadtam a mosószódát is, ami azt jelentette, hogy négy órán belül felhasználandó. Rákentem, de még maradt - mit lehetne csinálni? Gyorsan elővettem a fatörzses thermofaxot, letéptem egy félméternyi lepedővásznat, és lesz, ami lesz alapon nekiálltam szitázni. A "lesz, ami lesz" arra vonatkozott, hogy szilárdan nem voltam meggyőződve, hogy benne is marad a minta a kimosás után. Azt se tudtam persze, hogy mennyire lesz elég a festék. Közben még tettem hozzá sűrítőt, hogy talán az árnyalaton is változtatok, meg akkor elég is lesz a 2,40m hosszban. Ez lett!!! Tök jó szerintem. És ami a legfo

Írtam, hogy a múltkorival azonos mintájú ágytakarót csinálok, csak a felhasznált anyagok különböznek. A "minta" nem hagyományos PW-blokk, hanem a japán buddhista szerzetesek köntösét a keszát imitálja. Itt van egy eredeti 18. századi darab, ami kenderből készült. A kesza páratlan számú csíkból áll, minden csík pedig páratlan számú téglalapból, amit félig eltolva varrnak össze. Minél több csíkból áll, annál magasabb rangú a viselője: három, öt, hét vagy még több. A középső csík szimbolizálja Buddhát, és a mellette levőknek is fontos jelentősége volt. A viszonylag egyszerű kékfestős anyagokból készültek mellett varrtak selyemből is, sőt ezeket még aranyszállal ki is hímezték. Az én ágytakaróm nagyon magas rangra utal, mivel kilenc csíkból áll.

Csak egyelőre nincs mit mutatni. A Határtalanul Férfias témájában készül a FŐ MŰ. Persze nem mondhatom, mit és hogyan, talán csak annyit, hogy egy nagyon férfias foglalkozáshoz kapcsolódik. Mivel egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy jól fog kinézni, ugyanebben a témában kiszabtam egy másikat is. FŐ MŰ majdnem kész van, és nem is annyira rossz:) 2. számú FŐ MŰ még eléggé kezdetleges, kevés látszik belőle. Harmadikként nagyon jól halad a turai Schlossberger-kastély második értelmezése. Az első is tetszett nekem, de voltak hibái, és a MOMÜ-ben abban maradtunk, hogy csinálok egy kicsit más variációt, amin egyértelműbb, hogy ez egy alaprajz. Ez is már majdnem megvan, és meg is mutathatom, amikor elkészül. Negyedikként a hétvégén kiszabtam egy új ágytakarót. Mivel a hálószobám japán témájú, és a mostani takaró is amerikai japán anyagokból készült, az új is ilyen lesz. Bár csak öt éves a korábbi, de a blokkok közötti bordó anyag a mosásban nagyon csúnyán kifakult. Most sötétkékkel próbálk

Az utolsó ilyen poszt képei már nem Normandiában vagy Bretagne-ban készültek, hanem Chartres-ban, ahol hazafelé megálltunk két órára. A chartres-i Notre Dame többek szerint a legszebb francia gótikus katedrális. Mivel nem láttam az összeset, nem tudok igazán állást foglalni, de ez tényleg lenyűgöző. Bár a szakirodalom szerint ennek van a legszélesebb főhajója Franciaországban, mégsem a mérete kápráztatja el az embert, hanem a töménytelen üvegablaka. Az ablakok a XI-XIII. században készültek, és a 185 darabból 164 eredeti! Hogy jön ki ez a nagy szám? Hát úgy, hogy két emelet magasságban futnak végig körös-körül ezek az óriási csodák. Az ablakokban a kék dominál, olyannyira, hogy az üvegművesek ezt az árnyalatot "chartres-i kéknek" nevezik. Ez az északi rózsaablak - a nyugati - sajnos be volt állványozva. A második szint ablakai sokkal "egyszínűbbek", sokkal kékebbek, és ettől az egész belsőnek igen sejtelmes hatása van. A templom másik híressége a szentély körül futó

A sorban most valamelyik breton város/falu képeit akartam betenni, de képtelenség választani. Ez nem (egészen) azt jelenti, hogy mind egyforma, de mindnek volt valami sajátos bája. Ez a Bretagne egyáltalán nem Franciaország-szerű, engem inkább Írországra vagy Anglia bizonyos részeire emlékeztetett. Nagyon sok favázas ház, amelyek ellentmondani látszanak a statika törvényeinek, mert jobbra-balra-előre dőlnek. Bizonyos részeken inkább a szürke gránitot használták építőanyagnak, mert abból több volt. És mindenütt felfoghatatlan mennyiségű és fajtájú virág: hortenzia, petúnia, muskátli, pistike és még számtalan, általam nem ismert fajta. És nem csak a "szokásos" helyeken (ablakban, villanyoszlopokon, kőládákban), hanem pl. minden körforgalom közepén (pedig ebből sok van) vagy Quimperben minden hídon kilószámra. Concarneau - nem virágbolt:) Locronan - a templomkert kb. egynegyede Rochefort-en-Terre - Franciaország hivatalosan legvirágosabb falujának idegenforgalmi hivatala Rouen -

A Pont Normandie egy kicsinyt szélesebb és hosszabb, mint a Monet kertjében lévő. A Szajna torkolatánál Le Havre-ot köti össze a Honfleur nevű városkával, összesen több mint két kilométer hosszan. Amikor 1995-ben megnyitották ez volt a világ leghosszabb kábeles függőhídja. Az első képen még nem az igazi híd látható (visszafelé fotózva), hanem a felhajtója, ami után az ember megérkezik az igazi hídhoz, ahol meg lehet állni, lehet fotózni, kiállítást nézni, inni-enni - no meg kifizetni a hídpénzt:) Ez pedig már a mérnöki tudományok egyik csúcsa. Nem tudom, hány fokos az emelkedője, de eléggé félelmetes volt felfelé kúszni (mi van, ha elromlik egy autó??), majd utána lecsorogni a túloldalon. És képzeljétek, a jobb oldalon van kerékpárút és gyalogos járda:)

A blog alapján úgy tűnhet, csupa öröm az én életem. Persze nem így van, de már megint egy nagyon hírt akarok megosztani veletek, mielőtt folytatom az útibeszámolóm. Idén is részt vettem a quilt-cserében . Mutattam, hogy én mit adtam be a közösbe, pontosabban mit küldtem aztán Angliába Sharne-nak. Én pedig megkaptam a legelső helyen kiválasztott gyönyörűséget Lyndától :) Mivel nem tudjuk, melyiket kapjuk meg a tizes listánkról, csak a Nyugati-postán törtem ki ujjongásba - a szó szoros értelmében. Az egyszerűség kedvéért a képeket az ő blogjából vettem. Lynda nem csak ezt a faliképet küldte nekem, hanem még öt A4-es lap tyveket, négy rávasalható fóliát, két nagyobb darab rozsdázott anyagot és két képeslapot.

Természetesen korábban sohasem hallottam Arne Quinze , belga festő-szobrászról, most viszont egy életre megjegyeztem a nevét. A roueni Sait Ouen apátságban (szép gótikus padok nélküli templom) láttuk a Les Jardins (Kertek) című kiállítását, ami kb. 15 nagyméretű olajképből áll. Arra a meglehetősen komoly feladatra vállalkozott, hogy egy lehetséges XXI. századi értelmezését adja Monet - már meglehetősen kommersszé vált - vízililiomjainak. Ha összehasonlítjátok a kései Monet-képekkel, nincs is túl nagy különbség absztrakcióban. Nekem ezek tetszettek a legjobban. Augusztus végéig egy másik Quinze-alkotást is lehet látni Rouenben. A belváros közepén lévő Boieldieu-hídra álmodta meg ezt a fura faszerkezetet vagy installációt, ami nappali fényben úgy tűnt, mintha gyufaszálakból lenne összedobálva, viszont az éjszakai képen (azt nem én csináltam!) határozottan lángol az installáció. Egyik "művészetpártoló" útitársam egyetlen megjegyzése az volt, hogy "És akkor most három hóna

Nem mondom, hogy Franciaország ezen tartományai képezik álmaim úticélját, de egy ideje már dédelgettem a tervet. Megbízható utazási iroda, jó időpont, elfogadható ár, izgalmas program - ezek mind összejöttek most. Leszámítva a busszal megtett óriási távolságot (a legtávolabbi pont Budapesttől 2035 km-re volt), már a második nap délután várt rám az első fénypont: Monet háza-kertje Givernyben, Párizstól kb. 70 km-re északnyugatra. Miután Monet 1926-ban meghalt, a kert nagyjából a 70-es évek közepéig elhanyagolt volt, és természetesen nem állt nyitva a nagyközönség előtt. Aztán a fennmaradt sok fénykép alapján elkezdték "rekonstruálni" a kertet, kitatarozták a házat, berendezték Monet személyes tárgyaival, és 1980-ban megnyitották. Az a "vizes kert", amit mindannyian ismerünk, csak kb. egyharmadát teszi ki az egész hatalmas teleknek, és tulajdonképpen a kert végében van. Van azonban egy bökkenő: Monet halála után egy vasútvonalat építettek ki a telken keresztül, ami má