2009. január 31., szombat

Öröm:) -- 3

Nagy örömömre mától hivatalosan tagja vagyok a Modern Műhelynek (MOMÜ). Jelentkeztem, beküldtem, megnézték, azt mondták, mehetek. Ma el is mentem az összejövetelre, és már nem hiába éltem. Nagy várakozással nézek elébe...
Plusz tegnap kibékültem egy nagyon-nagyon régi (33 éve) barátommal, akivel majdnem két éve mosolyszünetet tartottunk.

2009. január 28., szerda

Egy kreatív/alkotó blogger mesés blogja, amit át- meg átsző a blogbarátság:)

Először is nagyon köszönöm Katafoltnak és Elizanikónak, hogy úgy gondolják, "mesés" a blogom. Mesésnek nem gondolnám, de természetesen örülök, ha valaki olvassa és még néha tetszik is neki. Ha nem hinnék ebben, nem is írnám, mert én nem vagyok grafomán: inkább beszélni szeretek (erre nem tudom az idegen szót).
Azt is szívesen elárulom, mitől függök. Ötöt nem tudnék mondani, de három tuti van: cigaretta, textil és tanítás.
Végül elmondom, hogy miért nem dobom tovább a labdát, és általában miért vannak ellenérzéseim az ilyen blogos "díjesőkkel" szemben. Azzal, hogy hetente kiosztunk egymásnak valamilyen díjat (akármilyen néven is), a díj és ezáltal a díjazott értékét csökkentjük. Én nagyon sok ember - azt hiszem - barátságát köszönhetem a netnek, elsősorban az Index fórumnak. Legalább 15 blogot olvasok rendszeresen, és bár nem mindig szólok hozzá, jól szórakozom itt-ott, okosakat olvasok, szép fotókat látok, ötleteket kapok, és sok szép, igazán kreatív munkát csodálok meg.
Szóval, én most nem folytatom a játékot, de továbbra is élvezem a blogjaitokat. És remélem, Ti sem pártoltok el tőlem.

2009. január 27., kedd

Kultúra és quilt-szerűség

A totális szinkronitás állapotában élek: még van néhány nap a második félév elkezdéséig, és addig sok mindent szeretnék csinálni.
1. Ma elkezdtem az argentín quiltemen dolgozni. Tangó lesz, van egy kiinduló képem, nem látom pontosan a végét, de bízom benne, jövő péntekig megszületik.
2. Készítgetem az előző posztban mutatott quiltet: a varrás része (a szegély kivételével) kész van, most "csak" a festés van hátra, de abból elég sok.
3. Még októberben Granadában osztogatott ilyen kicsiny dobozokat (7,5x7,5x5) Esther Louie.


Örömmel csaptam le a "feladatra", mivel a projektje, amit a SIETAR USA konferencián ad elő, a művészet és kultúra egymásra hatását akarja vizsgálni. Ezt az üres dobozt kell kidíszitenünk akárhogy, csak annyi megkötés van, hogy összehajtható maradjon, mert akkor - ugye - levélként olcsón küldhetjük el március 15-ig Amerikába. Biztos, hogy textilt ragasztok rá, de még kitalálnom, mit, hogyan és miért.

2009. január 24., szombat

Gesztenyék - Jenei Mártira gondolva

Íme, ez lett belőle. Majd' két hete ülök rajta, s mint írtam, nem tetszett/tetszik, de én nem vagyok az a feladós/UFO-gyártó fajta: akkor is befejezem, ha nem vagyok elégedett.
Az előző posthoz képest "elszegődött", a bal üres négyzetbe belevarrtam a barnás-sárgás selyem papírt, viszont a jobb üresbe (téglaszínű) nem az odaszántat tettet, hanem tencel nevű szálat fogtam le a tűzéssel. Ettől kicsit egyedi lett.
Összességében hármast (közepest) adok magamnak. Ja, és remélem, Márti nem haragszik meg, hogy belekerült a mű címére: ez nem mai ötlet, már rég jár az agyamban.


És azért mutatom, hogy "stikában" dolgozom a másikon is. Muszáj - én olyan párhuzamos ember vagyok. Direkt csak egy kis részt vágtam ki, hogy ne lőjem le teljesen a poént. De azért sejthetitek, hogy mit csinálok.

Végül kitaláltam az argentín kultúraquiltemet. Tangó lesz, találtam egy képet, amitől nem tudok szabadulni. Ugyanakkor teljesen belezúgtam a Tűzföldbe: ráadásul tegnap a Travel Channelen kifogtam egy kis filmet róla. Magyarul, muszáj vele valamit kezdenem.


Ez a kép Ushiaiában készült naplementekor: annyira fantasztikus, hogy már giccses. Ilyen nem nagyon van az északi féltekén. Így aztán elővettem a Picture This! nevű löttyömet (ami abban különbözik a többi hasonlótól, hogy színes anyag esetén és felhasználható) és a kép lézernyomatát átvarázsoltam erre a pinkes anyagra.

Nagyon egyszerű darabot akarok köré csinálni, hogy ne nyomja el ezt a csodás látványt.

2009. január 20., kedd

Öröm:) -- 2

Barack H. Obama az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke.

(M)Ilyen vagyok?! - Ki kinek küldi meg az önarcképét

Ma fél egy tájt - közjegyző jelenléte nélkül - megejtettem a sorsolást. Felírtam ábécé sorrendben a 16 jelentkező nevét, és 16 kis cédulára is felkerültek a nevek. Utána elkezdtem húzogatni: az első kihúzott került a névsorban legelől szereplő neve mellé, és így tovább. Csak egyszer kellett újrahúznom, mert ugyanaz a nevet emeltem ki a tálból.
Az eredmény a következő (elnézést, de ide nem linkelem be a blogotokat):
  • 36Évi küldi Sue-nak
  • Amaranta Endynek
  • Csigi Amarantának
  • Dixike Katafoltnak
  • Endy Violininek
  • Ezkriszti Dixikének
  • Ildi Ezkrisztinek
  • Kastanie Kdattának
  • Katafolt Launak
  • Kdatta Ildinek
  • Lau Martimeznek
  • Martimez 36Évinek
  • Mmama Csiginek
  • Patchwitch Mmamának
  • Sue Patchwitchnek
  • Violini Kastanie-nak

Az jutott még eszembe, hogy a hátára varrjunk bújtatót, vagy egyéb módon oldjuk meg, hogy a mű falra tehető legyen.

Amúgy ez volt a 100. bejegyzésem:)

2009. január 19., hétfő

Öröm:)

Amúgy nem írtam volna ide, de ma van fennállásom x-edik évfordulója és éppen ma kaptam meg Dijanne csomagját. Még decemberben én voltam blogjának 200 ezredik (!) látogatója, ezért ígért nekem ajándékot. És pont' ma ért ide:)
Volt benne ez az igazi erdő (kb. méterszer méteres).

Plusz Dijanne könyvének teljesen jogtiszta másolata, pontosabban ez volt az eredeti kiadvány: ez jelent aztán meg könyv alakban. Plusz egy képeslap meg a képeslapon található bohóc "szabásmintája" egy ausztrál PW-újságból.

Kastanie kérte, mutassam meg a kabátkámat. Ez egy nagyon extra (meg drága) anyag: gyakorlatilag egy hálóba beleszőtt gyapjú- és selyemfonalak és szálak. És mivel ezért mindenfelé foszlik, olyan szabásmintát kerestem, amin minél kevesebb varrás van. Persze a négy varrásráhagyást is teljesen visszahajtottam, és úgy cikkcakkoltam el, tehát három varrás fut egymás mellett, de semmi sem látszik belőle.
Egy japánujjas pólóból szerkesztettem át a szabásmintát: elől lett 15 cm átfedés, módosítottam a kivágást és csináltam rá egy gallért. Ugyancsak az anyag tulajdonságai miatt választottam a szaténferdepántos elszegést, és a gombok is csak "dísznek" vannak, mert patenttal záródik.

Hihetetlenül puha és meleg

2009. január 16., péntek

Táskák pulóverekből

Azon kevés (van egyáltalán ilyen?) foltvarró közé tartozom, akinek csak egy PW-táskája van és azt se használja. Utoljára 2007. nyarán volt használatban, amikor Zsuzsi még nem volt kellően védett oltásilag, és abban fuvaroztam ide-oda.
DE miután megmutattam a nemezelt kismalacos pulcsimat, ígértem Anikónak, hogy beszkennelem a legújabb könyvemben látott pulcsi-táskákat.


Ez a szerző, Sheila Smith férjének fele gyapjú-fele műszál pulóverének aljából készült. Szétvágta a varrásoknál, az elejét és a hátát rápancsingolta egy darab ún. előnemezre (ez gépi tűnemezelés, amit már "csak" vizesen hengergetni kell, és állítólag itthon is kapható), utána forróvizes mosás, majd szabás-varrás.

A második modellt nem ő csinálta. Ez egy tisztagyapjú pulcsi volt, mosógépben filcesítette az alkotó. A rátét liliom szirmai két vízben oldódó fólia között pancsingolt gyapjúszálból készültek, amit a fólia leoldása után szappanos vízben kicsit még tömörített, hogy hasonlítson a pulcsira. Én nem szeretnék ilyet, de hátha megtetszik valamelyikőtöknek az ötlet.

Keddig lehet jelentkezni a (M)Ilyen vagyok?! játékra. Ha jól számoltam, 15-en vagyunk, hárman vacillálnak. Még valaki? Csak tessék, tessék....

2009. január 14., szerda

(M)Ilyen vagyok? - válaszok

Csigi, persze, hogy lehet hímzést is felhasználni. Az a jó az art quiltben, hogy mindent szabad, a lényeg a gondolat kifejezése.
Martimez, én se fényképezkedem már évek óta, talán ezért sem jutott eszembe egy pillanatra sem, hogy realista ábrázolás legyen.
Amaranta és Ezkriszti, azért találtam ki a csereberét, hogy legyen benne "közösségépítő" elem is. Plusz a tény, hogy el kell küldeni másnak, néhány embert jobban sarkall a befejezésre. Plusz majd az örököseim kaszálhatnak, hogy egy Ezkriszti alkotáson adhatnak túl a halálom után:)
Marianna, igen, jövő keddig gondolkodhatsz. A méretet nem szeretném egységesíteni, azt a 20 centis kerületbeli játékot meg kell engednünk magunknak.
Abile Zsuzsi blogjában kérdezte, hogy lehet egy ilyennek nekiállni, mert hogy ő kezdő. Szerintem a legegyszerűbb kétoldalas ragasztófátyollal applikálni.

(M)Ilyen vagyok?! -- szabálymagyarázat

Tegnap több emailt kaptam, hogy ők nagyon szívesen beszállnának a játékba, de azért ez a 100-120 centi riasztó: nincs annyi idejük, nem szoktak ilyen nagy quilteket csinálni. Meg egyáltalán érdemes-e ennyi munkát belefektetni ebbe az egészbe.
Ezért szeretném kiírni ide egy bejegyzésben (bocs azoktól, akiknek eddig is világos volt), hogy a KERÜLETE legyen 100-120 cm, azaz a munka mondjuk 20x30-as (magyarul A/4) vagy 30x30-as vagy köralakú vagy ellipszis vagy mit tudom én mi.
Remélem, így megugorik a jelentkezők száma:)

2009. január 12., hétfő

(M)Ilyen vagyok?! - Játék

A megelőző 93 bejegyzésemből kiderült , hogy számomra a blog a quiltről, a varrásról, a kreativitásról szól, és bár mások személyes jellegű megjegyzéseit is szívesen és rendszeresen olvasgatom, nehezen tudok azokkal azonosulni, akiket nem ismerek személyesen. Most olyan játékra invitálom a vállalkozó kedvűeket, amelyben kívülről-belülről jobban megismerhetjük egymást és közben – mintegy bónuszként - varrhatunk is.
Olyan ünnepet kerestem, aminek része az ajándékozás, és bőven van időnk addig dolgozgatni. Remélem, senki sem vádol blaszfémiával, ha ezt a játékot a fenti két feltétel alapján a húsvéthoz kötöm.

A játék lényege a következő:
1. A résztvevők készítenek egy patchwork/quilt önarcképet, ami NEM realista, hanem inkább humoros, tipikus vonásokat felerősítő, karikatúra jellegű.
2. A munka összkerülete 100-120 cm legyen. Három rétegből álljon, de a textilen kívül más anyag is felhasználható.
3. Bárki részt vehet, olyanok is, akiknek ma még nincs blogjuk, de megígérik, hogy addigra nyitnak egyet. Jelentkezni 2009. január 20-ig lehet a bejegyzéshez írt megjegyzésben lehet.
4. Ezt követően Ahama tavalyi Karácsonyi húzogatós játékához hasonlóan kisorsoljuk, hogy ki kinek küldi meg április 10-ig az önarcképét. Ezen a napon a résztvevők a saját blogjukra is felteszik az elkészített önarcképüket, némi művészi magyarázattal ellátva.

Az oldalsávban megtalálhatjátok a játék logóját. Kérlek, Ti is tegyétek ki, ha részt vesztek.
Na, kinek indítottam be a fantáziáját??

13. nap - Megvan a megoldás?

Mutatni nem tudok semmit, mert egyrészt dolgoztam a hétvégén meg "anyáztam" meg elkeztem varrni egy nagyon gyors, de mutatós kabátkát...
DE a kedves hozzászólásaitok alapján bevillant valami, hogy lehetne egyrészt egységessé, másrészt "organikusabbá" tenni (ld. Kicsoda commentje). Feliből-nagyjából ráraktam, mit rá kéne rakni, és határozottan bíztatóan néz ki. Lesz rajta valami nagy-nagy applikáció - legalábbis azt hiszem most.
Szóval kérek néhány nap türelmet, s amint odajutok, hogy meglesz a felapplikálandó cucc (mert hogy azt is le kéne gyártani), mutatom.

2009. január 11., vasárnap

12. nap

Mennyit jutottam előre? Kicsit. Kispannoltam, meggőzőltem, szépen levágtam (84x124 cm). Kiszabtam a zöld szegélyt meg a bújtatónak valót. És eszembe jutott valami - köszönet Kicsoda és Cic megjegyzéseiért. Nézegetem....
És csináltam filcet. Volt ez a pulóverem (80% gyapjú, 20% kasmír), amit - egészen biztosan tudom - 1992. karácsonyára kaptam. Már akkor sem voltam tinédzser, de mára már végképp elég röhejesen nézek ki benne. Ráadásul utólérte a gyapjúk sorsa: a sok mosástól már egyre kisebb és vastagabb lett.


Így aztán törölközőkkel együtt bedobtam 60 fokos vízbe - és lőn, kész a tökéletes filc. A törölköző azért kell Sheila Smith szerint, hogy a szükséges dörzsölést biztosítsa.

2009. január 10., szombat

11. munkanap - tegnapelőtt

Mindenféle feladatok jöttek, így tegnap még ahhoz se jutottam hozzá, hogy feltegyem az előző nap képeit.
Ez a szegény, kétszerbontott sárga, amire ráírtam a gesztenye latin nevét: Castanea sativa. Ez a szelídgesztenye, a vadnak sokkal hosszabb neve van. Amúgy kiderült számomra, hogy a két növény más faj (tehát teljesen más a latin neve is), csak a néphit hívja őket majdnem egyformának.

Ez lett a nagy darab csíkosból - elég semmilyen.

Ez pedig az egész együtt.

Hazudnék, ha azt mondanám, el vagyok magamtól ragadtatva. Lesz még ez meg az rajta, talán a keret is segít rajta, meglátjuk.
Amúgy döbbenten látom a blogokon (merthogy sokat olvasok ám), hogy terjed az az Index topikos (szerintem) rossz szokás, hogy minden feltett munka "gyönyörű", "zseniális", "egyenesen művészi". Tudom, fontos az ember önbizalmának erősítése, de azért jó lenne, ha csínján bánnánk ezekkel a szavakkal.
Úgy tűnik, most néhány napig így marad ez a quilt, helyette írnom-olvasnom kell.

2009. január 8., csütörtök

10. munkanap - egy kevés tűzés

Tegnap nagyon kevés időm jutott haladni, és ráadásul ennek egy részét is bontással töltöttem. A jobb szélen levő sárga darabba akartam egy gesztenyevirágzatot csinálni, de nem látszott:( Kibontottam. Utána úgy gondoltam, megismétlem a gubós mintát, de sehogy se nézett ki:( Kibontottam.
De azért haladtam is valamicskét. A bal szélső csíkos batikra amolyan erdőrészletet csináltam. Nem sok látszik belőle, de talán nem is hiányzik, hogy még több minta legyen a munkában.

A bal alsó sarokban viszonylag nagy darab ez az anyag, ezért döntöttem úgy, hogy ide valami szolíd minta kell. Ez egy gesztenyeág akar lenni.

Este még elkezdtem a nagy darab csíkost is. Elővettem mindenféle fonalakat (na jó, csak háromféle passzol hozzá), és arra gondoltam ezzel "rágyúrok" a törzsekre. Ez még csak gondolatban van meg, meglátjuk.
Hátra van még az ominózus sárga, de azt már kitaláltam, meg a két kis darab selyem felvarrása. Mivel azok eléggé delikátak, először beszegem, és utána varrom majd fel. Mivel középen vannak, a tűzésük már nem zsugorítja az egész munkát.

2009. január 7., szerda

9. munkanap - megint tűzés

Semmi egetrengető nem történt quilt fronton tegnap: délután volt némi időm haladni a tűzéssel.
Egy csomó színes gézem van (mindig dobok egy kicsit a festős zacskóba), köztük egy barnás is, amit rátettem a viszonylag egyszínű sötétbarna anyagra. Az egyik kedvenc tűzésemet használtam, de most nem sima köröket csináltam, hanem gesztenyéket.

Ez lett a kisebb darab "fatörzsből".
A gubókat már mutattam, de írtam, hogy túl üresnek látom a hátteret. Ezért nem kukacoltam, hanem még egy sor cikkcakkot varrtam. Kicsit napraforgóra emlékeztet, de tetszik.

Ennek a mintának semmi köze a gesztenyéhez, de jól passzol a többihez. Köszönet érte Dijanne-nek!

Ha jól rémlik, négy nagyobb darab tűzése van még hátra.

2009. január 6., kedd

8. munkanap - tűzés

Mivel tegnap - több millió más emberhez hasonlóan - nekem is elkezdődött a munka, csak délután-este tudtam kicsit haladni a cuccal. Tűztem - több-kevesebb sikerrel.
Visszhangosat a nagy levél körül....

Na, ez nagyon nem tetszik: valamit még kell vele csinálni.

Csak körbe a "virágokat" és utána kukacolva a háttéret...

A lóherékből a tűzéssel 7-cakkos levelet csináltam...

A hullámos sárgán kicsit megvariáltam az olajzöld csíkokba kitalált mintát... (nagyon rossz a kép és ráadásul fejjel lefelé van)


Felajánlás. Mivel a Szt. István körúti méteráruban "kicsit" bevásároltam a foltvarázsos anyagokból, megkaptam ajándékba Imregh Magda zseníliás könyvét. Örömmel átadnám valakinek, aki vonzódik a technikához!

2009. január 5., hétfő

7. munkanap - szendvicselés és tűzéstervezés

Tegnap délelőtt "muszáj" volt egy kicsit az új quiltem fedlapján is dolgozni. Amolyan trapunto-féleség lesz benne, így az adott területekre rávarrtam a vastag flízt, visszavágtam, és így már két fedlapom volt szendvicselésre.
Tekintettel Zsuzsi aktív közreműködésére a padlón nem tudtam volna dolgozni, tehát maradt az ebédlőasztal. Mivel a fedlap méterszer 1,40-es, az asztallap aljára viszonylag könnyen oda tudtam ragasztani a hátlapot. A Határtalanul alatt vettem B&Zs-nél 7 méter nagyon kellemes tapintású és vastagságú flízt (egy kis ingyenreklám), amiből rögtön 2 métert el is használtam a kettőhöz.
Ezután kicsit gondolkodtam a tűzéseken, rajzolgattam, nézelődtem itt-ott. Először átlátszó cérnával körben letűztem minden blokkot, utána vettem elő a különböző tűzőcérnákat.


Ez lett a gesztenyegubóból, a hátteret még színtelen cérnával "megkukacolom".
Minden olajzöld csíkba ezt a fás mintát tűztem.

Végül elkezdtem a fatörzsöt tűzni. Ez egy szürkés-barnás színátmenetes cérna, amivel körbetűzöm a shivás mélyedéseket, de lesznek (praktikus okokból) átmenetek is.

2009. január 3., szombat

6. munkanap - Kész a fedlap

Tulajdonképpen már tegnap késő este készen lettem, ma reggelre már csak három varrás maradt.
Aki figyelmesen nézi, láthatja, hogy történtek apró módosítások. Egyrészt a bal felső sarokban kicseréltem a metállos és világos csíkos anyagot a sötétbarnával megfestettre. A pöttyöst megrövidítettem és lejjebb toltam, hogy a mellette levő panellel egy szintben legyen a varrás. A barna "fatörzs" levágott részét betettem alulra, hogy legyen egy kis ismétlődés, és ugyanebből az okból választottam a bal 2. panel tetejére a bal alsó sarokban lévő anyagot.


Mivel még kicsit shiváztam rajta ma reggel, most hagynom kell két napig száradni. Addig is kiválasztottam a hozzáillő cérnákat.

De azért nem pihenek: elkezdtem egy újat......

2009. január 2., péntek

Munkaszüneti napok

Körülbelül 48 órát nem voltam itthon, így a "tologatással" nem jutottam előbbre. Remélem, holnap estére már a végleges változatot tudom prezentálni.